százkilencvenkilencedik

2008.09.12. 08:42

megint óriási ökörségeket álmodtam. kettőt is. és mindig háromszor-négyszer felébredek egy éjszaka alatt, bármire. arra, hogy szomjas vagyok (általában erre), hogy melegem van, hogy nem kapok levegőt, hogy folyik az orrom, hogy fázom, hogy fáj a hasam... na mindegy, szóval az álmok.

az egyikben dórival menekültünk valami erdőben, de azt nem tudom mi elől. valami félreértés lehetett, mert kiértünk egy útra, elkezdtünk stoppolni és közben azon aggódtunk, hogy nehogy felismerjen minket aki felvesz, és jelentse a hatóságoknak. de közben tudtuk, hogy mi nem csináltunk semmit.

a másikban ma hollandiába utaztam hugihoz (ha jól tudom nincs hollandiában), illetve eredetileg egy családhoz, de a vonatállomáson jöttem rá, hogy nem emlékszem mi a falu neve, ahol laknak, így nem tudom melyik buszra szálljak, úgyhogy maradtam hugival. közben rájöttem, hogy otthon hagytam a fényképezőgépemet, és ezen nagyon kiakadtam. egyébként meg azért tudom, hogy álmomban ma utaztam el, mert azon gondolkodtam, hogy vajon a főnököm tudja-e, hogy elutaztam, és hogy vajon kellett volna-e szólnom még egyszer tegnap, hogy ne felejtse el. meg hogy én 3 hónapos próbaidőn vagyok, nincs szabim, de megegyeztünk, hogy elenged, és hogy vajon ezt is elfelejtette-e és ha igen akkor biztos mérges lesz, és most mi lesz, mert én meg már kint vagyok...

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr36659808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerinted 2008.09.12. 08:53:26

Azt hiszem ma este rád fog férni valami tömény is, nem csak a házmester!
:)))) Kockacukorral!

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.09.12. 08:54:42

abban maradtunk, hogy ma nincs tekila. legalábbis neked. egyedül meg nem iszom. majd a hugit befogjuk. :)

szerinted 2008.09.12. 09:03:14

Ez így is van, én józan életet élek! (repedezik a plafon, de a nyugodt álmod is fontos! :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.09.12. 09:05:05

ó ez nagyon megható, köszönöm :)))

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.09.12. 11:13:49

Én is szoktam a sárkányokkal hadakozni, ha este bezabálok :))
Lui egyszer azt mondta, hogy hívjam csak nyugodtan, majd ő lekaszabolja őket :DDDDD
Megadjam a számát?? :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.09.12. 11:17:18

mégiscsak neked ajánlotta fel, nem nekem. de azért köszönöm! én majd hívlak téged legközelebb te meg a luit, na? :)))
süti beállítások módosítása