ötszáznyolcvankettedik
2012.12.22. 22:30
szarul vagyok. pocsékul. ez életem legszarabb karácsonya, pedig még el se jött. azt nem mondom, hogy ezek életem legszarabb napjai, mert minimum ugyanilyen szarok már százával voltak. de attól még most pocsékul vagyok.
összevesztem apával, életemben talán először, persze úgy csinálunk mintha semmi nem történt volna, de attól még mindketten tudjuk, hogy történt és valami megtört, és mégse tudunk beszélni róla. összevesztem anyával is, bár ez annyira nem meglepő mint az apás összeveszés. de attól még szar, ugyanannyira csak másképp. reméltem, hogy majd ő is kicsit normálisabb lesz és én is kicsit türelmesebb és rugalmasabb vele kapcsolatban, de vele ilyet nem lehet, rátelepszik az életemre és megfojt, már egy itthon töltött nap után, és nekem még két hetet ki kell bírnom vele. addig felvágom az ereimet, komolyan.
és iszonyú magányos vagyok, és egy nagy nullának érzem magam, párkapcsolat ide vagy oda, mert ez életem legnehezebb párkapcsolata. a legizgalmasabb és valahol a legjobb is egyben, de a legnehezebb is, amitől rendszeresen kiborulok. és kiborulok london miatt is, és már nem is akarom ezt az egészet, már semmit nem akarok, csak elbújni egy erdő mélyén egyedül, ahol mindenki békénhagy, és én egyedül lehetek a magányommal és a fájdalmammal, és persze közben nem is erre vágyom, hanem egy meleg kuckóra, ahol csak én vagyok és ő, és ahol átölel és azt mondja, hogy ne sírjak mert szeret, és együtt bármire képesek vagyunk, és addig simogatja a hülye fejemet, amíg meg nem nyugszom és el nem hiszem... de ilyen nincs, és talán nem is lesz soha...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek