ötszázhatvankilencedik

2012.08.01. 22:51

kedves mindenki, aki néha erre jár!

szeretnélek értesíteni róla benneteket, hogy januártól új blogot indítok majd előreláthatólag, ezt pedig befejezem, mert ezzel az évvel az életem egy fejezete is lezárul. távolinak tűnik még, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján ez az öt hónap úgy el fog rohanni, mint a huzat, ezért is szólok jó előre. és hogy miben lesz a nagy változás? leginkább   mindenben, ugyanis elhagyom az országot. már többé-kevésbé fixen megvan hogy hova megyek, remélhetőleg addig már elkezd alakulni az is, hogy mit fogok csinálni. a jelenlegi helyzet alapján az úticél london lesz, a többit pedig majd meglátjuk. 

hát ez a nagy hír. én nagyon boldog és rettentő izgatott vagyok (és mellékesen megjegyzem, hogy közben totál be is vagyok szarva persze). :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr334691335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2012.08.06. 11:51:55

hűha :O ismerősökhöz mégy ugye akik vigyáznak rád? :)
nem sajnálod a munkahelyet itt hagyni?

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2012.08.06. 13:28:37

egy barátnőmhöz megyek, de van kint nagyon sok ismerős, úgyhogy lesz aki vigyázzon rám. :)

de nagyon sajnálom, nagyon nehéz döntés volt, de majd kifejtem, hogy mik voltak a főbb okok.

kerikak 2012.08.07. 09:46:34

@_hebron_: anyagilag biztos jobban jársz
mielőtt elmégy csináljunk valami búcsúbulit, jó?
mi lesz a macskákkal?

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2012.08.10. 00:36:03

mindenképpen lesz búcsúbuli, ne aggódj! :)demég addig a szülinapos koccintást is be kell pótolnunk...

a gyerekek leköltöznek debrecenbe az egyik kolléganőm családjához, kertesházba. szuperjó lesz nekik, de azért lesz szomorkodás...
süti beállítások módosítása