négyszázhatvankilencedik
2010.01.01. 21:32
azt hittem nincsen újévi fogadalom, de közben rájöttem, hogy mégis van. hétvégén még kicsinálom és szarrá dolgozom magam, de aztán gyorsan átbeszélem és átgondolom, hogy hogyan legyen hosszútávon, hogy ne legyen egyesszámú meg kettesszámú, maximum fél egyesszámú. és nagyon szeretném végre jól érezni magam a bőrömben, úgyhogy hétvégén előre kibűnözöm magam, de aztán drasztikusan változtatok az étkezési szokásokon és futni is fogok járni, mert az ingyen van. és nem lesz három hónapos terhes kismama pocakom és focilabda fenekem és úszógumim, és nem fognak szétrepedni rajtam a ruhák. és annyit fogok repülni a csodaszép új ernyőmmel, amennyit csak tudok, és mivel kétezertíz első fizetését úgy fogom megkapni, hogy még az előzőből is maradt, így igyekszem majd minden hónapot egy kis tartalékkal zárni, és kifizetni a tartozásaimat, és dórinak intézni egy párizsi utat az álompasival a harmincadikra. :D
és nagyon jól indul ez az év, mert egy hét múlva ilyenkor már ott fogunk gyülekezni a bah csomóponton, és aztán egy fél napos út után ott fogok megint állni félig franciaországban, félig monacóban a tengerparton, és sütni fog a nap, és érni fog a narancs meg a citrom, és ott lesz apa meg a zöcsém is, és nagyon jókat fogok repülni meg fotózni. ilyeneket:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szerinted 2010.01.02. 00:17:31
Panzer 2010.01.02. 00:26:01
Boldog uj evet Neked!
Szeretettel:
Panzer
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2010.01.04. 15:26:49
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2010.01.05. 12:08:31
hajdú 2010.01.09. 18:08:46
Erre a Villány dologra én is bejelentkeznék, imádom a villányi borokat, és különben is olyan régen ettem már egy jót a Tenkes csárdában :)
Utolsó kommentek