ötszázötvenhatodik

2011.02.03. 03:37

nagyon furcsa dolgok történnek velem mostanában. egyrészt én generálom őket magamnak, azzal, hogy belemegyek olyan helyzetekbe, amikbe lassan 28 éves fejjel már nem kéne, de hát úgy tűnik semmiből sem tanulok, és emellett még egy makacs liba is vagyok. másrészt az élet alakítja őket, hamarosan majd mesélek kettőt, de az egyik még alakulóban van, a másiknak pedig még le kell ülepednie bennem. hogy akkor miért írtam ezt le? nem tudom, talán mert már elkezdett kikívánkozni belőlem mindkettő, de még nincs itt az ideje, hogy leírjam.

addig elmesélem, hogy tettünk ki értékelő kérdőíveket a kaféban, tegnap óta osztogatjuk, de rengetegen töltöttek már ki ennyi idő alatt is, teljesen rákattantak az emberek (kaptunk remek ötleteket már: például, hogy szolgáljuk fel görkoriban vagy jelmezben, nem is tudom ki lehetett az a vicceske, akinek ez pattant ki a fejéből :), és hát galád módon elolvasgattuk őket zárás után titokban, és nagyon nagyon nagy többségben elégedettek a vendégek mindennel, de még nagyobb többségben imádnak minket, de tényleg, és ez borzasztóan jó érzés. :)

ja egyébként megkérdeztem az egyik főnit, félig viccesen, félig komolyan, hogy mivel én hosszútávra tervezek itt, és ők is úgy terveznek velem, akkor mi lesz, ha terhes leszek majd? mert hát amint kiderül, már nem dolgozhatok füstös helyen egy percig se, teljesen kizárt. de még erre is van vészterv, és ez tök jó, nagyon meglepett. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr1002634940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvi 2011.02.03. 18:30:00

A terhes dolog azon is múlik, mikor jutsz majd oda, hogy terhes legyél, Előbb utóbb nálunk is bevezetik a dohányzási tilalmat. En nem most lesz, de kérdés, mikor jön majd a gyerek.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2011.02.03. 21:30:43

persze, csak jobb felkészülni rá, hogy a másik oldalon mi lesz a fogadtatás, megoldjuk, vagy leszarják, főleg mivel nem mondjuk tíz év múlva akarok gyereket, hanem viszonyalg belátható időn belül, amire viszont vonatkozik az is, hogy addig meg itt szeretnék dolgozni. persze nyilván ez rohadtul nem csak rajtam múlik, ezzel azért tisztában vagyok, és egyelőre úgyis esélytelen a dolog... :)

OpenWolf! 2011.02.05. 00:14:45

vészterv? frankó szovjet gázmaszkban fogsz felszolgálni? (legalább a jelmezes ürge kipipálhatja az ötletét:)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2011.02.06. 14:04:36

honnan tudod, hogy ürge, lehet, hogy csaj volt :D

OpenWolf! 2011.02.09. 00:38:47

Hát erre nem gondoltam, de a nőstény ürge esetét fenntarthatjuk rá:)
süti beállítások módosítása