kaptam reklamációt, hogy elhanyagolom a blogomat, úgyhogy most megpróbálok pótolni néhány elmaradást.

izgalmas életem következő mégizgalmasabb állomása albánia volt, május elején. jól indult, aztán rosszul folytatódott, aztán jól folytatódott, aztán megint rosszul, de végül jól fejeződött be, és ez a lényeg. :)

az történt ugyanis, hogy egy elég komoly mezőny gyűlt össze (persze, mert elég brutális nyeremények voltak: az összesített első hely ezer eurót és egy ernyőt kapott, a női első meg ötszázat), úgyhogy mindenki küzdött erősen. én is, annak ellenére, hogy maccimálisan esélytelennek tartottam magam, meg ráadásul kijött valami kiütés is a két karomon az odaút közben. de ennek ellenére szuper volt majdnem végig minden: a társaság, a kaja, az időjárás, a tengerpart, a szállás, szóval minden. csak aztán az utolsó versenynap ellopták a kísérőnk táskáját, amiben benne volt az én övtáskám is, és persze ezekben az összes papírunk (útlevél, személyi, tb-adókártya, bankkártya, forgalmi és kocsikulcs, telefonok...). úgyhogy kezdődött a két napos kálvária albán rendőrséggel, tiranai nagykövetséggel, tiranai reptérrel (egy malévos stewardess hozta el a pótkulcsot a kocsihoz, másképp csak napokkal később tudtunk volna hazaindulni), szóval nem volt egyszerű... de este kiderült, hogy megnyertem a nőit, úgyhogy amikor már kezdett sínre kerülni minden, akkor már tudtunk kicsit ünnepelni is.

aztán jött a másnapi hazaút, amikor is a macedón határőrök nem akartak beengedni az országba, telefon a tiranai konzulnak, a skopjeinek, négy órás várakozás és mindenféle faxolgatások után beengedtek, de szóltak, hogy szerbia felé meg se próbáljunk menni, mert ők tuti nem engednek be az országba. úgyhogy kerülés bulgáriába, ahol apa elhagyta a bankkártyáját, onnantól csak az ötszáz eurós nyereményem volt a pénzünk (úgy, hogy bulgáriában nem fogadják el sehol az eurót...), meg romániába, közben én már a vizet is kihánytam, lázas voltam, de végül harminc órai utazás után hazaértünk...

persze ezt az egészet sokkal-sokkal részletesebben is el tudnám mesélni, és akkor jobban át lehetne érezni, milyen pokol volt az ügyintézés meg a hazaút, de most nincs kedvem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.