százhuszonharmadik

2008.06.20. 14:31

beszart az indapass vagy a blog.hu vagy nemtom. nem tudok kommentelni a zoffblogon, úgyhogy itt fogom elmondani, amit akarok. mégiscsak a zénblogom, erre való. szakítósblogosoknak szóló kámingáut következik:

nem akartam beleszólni vagy véleményt alkotni arról a vitáról, ami ma a zoffblogon folyt.  de az egyik félhez elég erős érzelmi szálak fűznek, és ezért nem tudom szó nélkül hagyni.

ma sikeresen elüldöztetek a társaságból egy olyan embert, aki semmi rosszat nem akart, csak egyszerűen hülye humora van és néha kicsit túlreagál dolgokat. mindannyian tudjátok, hogy ő ilyen és kész. eddig ebből nem volt probléma, most annál inkább. feleslegesen lett túlreagálva a hozzászólása, eddig ezeken vagy túlléptetek vagy elhülyéskedtetek rajta.

szerintem mindenki nagyon jól tudta, hogy nem volt semmi rosszindulat a hozzászólásában, mégis nekiestetek. nem értem miért, mert soha nem bántott senkit ebben a társaságban. egyébként se legyünk álszentek, másnál is előfordult már, hogy kicsit vulgárisabb és alpáribb volt az átlagnál, mégse akadt ki rajta senki.

azt hiszem mindkét fél részéről másképp kellett volna kezelni ezt a helyzetet. én lennék a legboldogabb, ha ezt meg tudnátok egy sör mellett beszélni normálisan. mert azt hiszem ez egy felesleges vita volt felesleges sértegetésekkel. bízom benne, hogy még visszafordítható a dolog...


 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr85530773

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Bookmarks about Indapass 2009.02.11. 00:45:16

[...]on 2009-01-14 százhuszonharmadik[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebelde 2008.06.20. 15:31:14

Na, elolvastam...sajnálom, hogy ez lett belőle, "az értem a viccet, de nem szeretem tipikus esete" kellően túlreagálva, kár...
süti beállítások módosítása