százhuszonkilencedik

2008.06.24. 10:08

éjjel nem aludtam szinte semmit, ennek ellenére egyelőre brutálisan fel vagyok pörögve.

hajnali egyig kattogtam a kaució-dolgon, jamerthogy az van, hogy tegnap felmondtam az albérletet, de a 80.000 forintnyi kauciót nem akarják visszaadni, mert tisztasági festést akarnak belőle. én meg éjjel jól végigrágtam, hogy ez így nem fair, mert tudomásom szerint a kaució a rendeltetésszerű használaton kívüli egyéb költségek fedezésére van, amit a bérlő nem térít meg a kiköltözésig. mittudomén, kiveri az egyik falat vagy ablakot, vagy akármi. vagy valamit nem fizet ki a végén. a tisztasági festés meg még bőven benne van a rendeltetésszerű használatban szerintem. meg amúgy sem kerül 80.000 forintba. meg amúgy is négy hónapja lett kifestve.

na aztán amikor ezt így végiggondoltam, akkor sikerült elaludnom, és hajnali négyig több-kevesebb megszakítással ez folytatódott is, majd négykor asszem először a yodát seggeltem el, mert elkezdtek randalírozni, majd fél ötkor a nalut, és onnantól kezdve fél órás időközönként a yodát ismét. reggel fél hétre abba is hagyták a rohangászást, cédék felborítását, meg mitudoménmégmit. hétre már úgy éreztem, hogy pillanatokon belül agyhúgykövet kapok. még egy ilyen éjszaka és kivágom mindkettőt a picsába.

aztán szépen becsattogtam a dolgozóba, felhívtam a tulaj nénit és elmondtam a véleményemet a kaucióról. mire ő kijelentette, hogy én becsaptam őket, mert nem is hosszútávra maradtam, mint ahogy ígértem, meg minden lakója után több tízezreket fizet az otthagyott számlák meg felújítások miatt stb. de akkor maradjunk abban, hogy ne fizessek az utolsó hónapra bérleti díjat, a rezsit meg kifizetik ők.

én próbáltam normális és kedves lenni, de most mégis úgy fogok elköltözni, hogy összevesztem velük, pedig szerintem nekem van igazam. és eddig sose volt semmi gond, mindig kedvesek voltak velem, csak hát elbasztam, mert nem írtunk szerződést. és most még én érzem szarul magam, hát normális vagyok?! azon kattogok, hogy azért a rezsimet mégiscsak kifizetem...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr82536493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2008.06.25. 09:50:46

ne hagyd magad! a kaució visszajár, ha nincs rezsi tartozásod és nem törted le a vízcsapot, légy határozott és kérd vissza tőlük, addig ne add vissza a kulcsot míg oda nem adják
sajnos jobb ötletem nincs mivel lehetne őket rávenni :(

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.06.25. 11:15:34

most abban maradtunk, hogy az utolsó havi bérleti díjat nem kell kifizetnem, meg a rezsit sem. de most én vagyok a mumus, és ezt utálom...

kerikak 2008.06.25. 13:35:09

de a kaució több havi díj nem? egy havi díj és a rezsi jóval kevesebb, addig csűrték-csavarták építve a jó szivedre, hogy ők jártak jól
nem vagy mumus egyáltalán, ne hagyd magad és főleg ne legyen rossz érzésed miatta!
biztos szar érzés 80 ezret kifizetni, mert sok pénz, de azt te odaadtad nekik annak idején

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.06.25. 13:52:02

hát a havi bérleti díj az 40, a rezsi meg olyan 26 körül van, szóval sokkal rosszabbul nem jártam, a maradék 15-ből meg fessenek ki.

persze, tudom, hogy nem nekem kéne szarul éreznem magam, de nem szeretm az ilyet. meg most még a család se könnyíti meg... szóval kell egy kis támogatás, és kösz a biztatást, tökre jólesik. :)

kerikak 2008.06.25. 14:53:12

a 15 tényleg nem olyan sok, azt hittem többel húztak le, 40-50 ezer

igazán nincs mit :) voltam hasonló cipőben, át tudom érezni a helyzeted, még a törött bútort is velem akarták megcsináltatni ami már akkor el volt törve mikor odaköltöztem, hosszas huzavona után végül 10 ezret hagytam ott nekik "ajándékba" mert már nem volt erőm tovább vitatkozni (ott sem volt szerződés, mert olyan jófejnek tűnt a csaj, gondoltam minek)

némelyek nagyon pénzéhesek tudnak lenni..
ha úgy érzed 15 ezer nem ér annyit hogy tovább emészd magad hagyd meg nekik, ennyiük legyen egész életükben..

de nem vagy mumus, ez a lényeg! :))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.06.25. 15:01:09

:)))

egyébként meg az a baj, hogy mindenkinek vannak ilyen albérletes átverős sztorijai, és ez nagyon elkeserítő. én egyszer a legjobb(nak hitt) barátnőmmel szívtam meg nagyon, nem is értem azok után itt miért nem írtunk szerződést. a másikba már nem vagyok hajlandó másképp.

kerikak 2008.06.25. 15:45:00

igen ez elég szomorú :(( bár én amennyit albérletben laktam az lenne a csoda ha soha nem vertek volna át..:)

alapból lehet hogy nem átverősek az emberek csak ha már náluk van a pénz nem akarják visszaadni, pedig nem örökbe kapták csak átmeneti időre, biztosítékul hogy nem amortizálom le a tulajdonát

gargoyle 2008.06.29. 00:25:17

az a baj az emberek kihasznaljak hogy lusta vagy szerzodest irni/olvasni/alairni. persze mindenki lusta, ez nem szemelyes hiba de inkabb innentol hasznald ki te. ha ugy latod meg tobb alberletben fogsz lakni akkor csinalj egy altalanos berleti szerzodest (semmi atveres, csak alapszabalyok, es egyertelmu kimondasa hogy a ptk mely szakaszai az iranyadoak, szerintem neten 15 perc alatt talalsz mintat hozza, es minden bekoltozes elott add oda TE nekik, hogy olvassak el es irjak ala. ha nem akarjak alairni az necces, amugy szerintem az esetek 99%aban kb olvasatlanul alafirkaljak es onnantol hasonlo vitaban csak eloveszed es alahuzod a kerdeses reszt :o


amugy meg semmikeppen ne joszivuskodj plusszban, igy is ok jarnak jol, nehogy meg te erezd magad szarul.
süti beállítások módosítása