százötvenedik

2008.07.21. 10:38

naszóval. a célraszálló versenyeknek az a lényege, hogy van a földön egy 10 méter átmérőjű kör, a cél ennek a közepébe beleszállni. ahány centire száll le az ember a középponttól a körön belül, annyi pontot kap. ha a körön kívül száll le, akkor automatikusan 1000 pontot kap. tehát a cél belszállni a kör közepébe, vagy minél jobban megközelíteni azt, és ezáltal minél kevesebb pontot összegyűjteni.

a mostani verseny három fordulóból állt, ezek eredménye alapján állt össze a végeredmény. én egyik fordulóban sem tudtam beleszállni a körbe, így a verseny végére volt fasza 3000 pontom (másnak is!). mivel négy női induló volt, és egy másik lánynak is ennyi pontja volt, ezért nekünk kettőnknek menni kellett egy negyedik fordulót. mivel mindketten a körön kívül szálltunk le most is, ezért az döntötte el a harmadik helyért folyó élethalálharcot, hogy melyikünk volt közelebb a körhöz. én voltam. így szereztem meg a női harmadik helyezést.  

na és akkor nézzük, hogy miért is nem sikerült beletalálnom abba a hülye körbe... azt hiszem egy célraszálló versenyen nagyon sok múlik a körülmények összejátszásán. abban, hogy ki milyen eredményt ér el, kb. 60% a tudás, az ernyőkezelés. szerintem. mi a maradék 40%? szerintem a következők:

  1. a startszám: ez nyilván csak akkor számít, ha markánsan változik az időjárás az első és az utolsó startoló között eltelt idő alatt. én a 37-es számú voltam (42-ből), azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos, mert szinte minden körben a mezőny vége kapta meg a beerősödő, forgolódó szelet.
  2. az időjárás: nyilván nincs olyan, hogy egész nap ugyanolyan irányú és erősségű szél fújjon, azt meg végképp nem lehet megmondani nagyon előre, hogy mikor lesz a legnyugodtabb az idő. egy kis nehezítés sem árt a pilótáknak azért, de itt most az volt a helyzet, hogy a nap során folyamatosan erősödött a szél, és mire engem felhúztak, leoldottam (ja, mivel hajdúszoboszló a helyszín és ott ugyebár nincs hegy, ezért a verseny csőrlésből ment), már nem haladt az ernyőm előre szinte semmit, és például az egyik fordulóban 300 métert körülbelül egyhelyben süllyedtem. esélyem se volt elérni a célt.
  3. az ernyő: nagyon sokat számít, hogy milyen ernyővel repül az ember, és mennyire ismeri a cuccát. alapvetően az én ernyőm tökéletes lenne egy célraszálló versenyhez (nem megyek most bele, hogy milyen ernyőtípusok vannak, maradjunk annyiban, hogy az enyém egy kezdő-haladó ernyő), kivéve az ilyen eseteket, mint most, amikor tök jó lett volna egy kicsivel gyorsabb cucc.
  4. a csőrlés: na igen, ez a következő fontos része egy ilyen versenynek. mert nem mindegy, hogy milyen magasra és hova húznak. nagyon sok múlik a csőrlőkezelőn. az utolsó köröm pl. azért lett olyan szar, mert rosszul húztak, rossz helyen és alacsonyan tudtam leoldani, és hiába gyorsítottam ki az ernyőt amennyire csak tudtam, ismét csak esélytelen volt elérnem a kört.

hát úgy nagyjából ennyi. csalódott vagyok, mert jobb eredményre számítottam magamtól, és mert picit igazságtalannak érzem, hogy kicseszett velem az időjárás. egyébként meg nem érdekes a dolog, mert hiába válogattak be a tavalyi eredmények alapján a válogatottba, nem megyek az eb-re, így aztán azoknak kellett szurkolni nagyon a jó eredményekért, akik mennek.

viszont nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a hangulat, a szervezés, kedves és segítőkész volt a szervezőcsapat, és isteni babgulyást csináltak vacsira! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr59577705

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: software development company 2018.06.29. 22:01:14

Ha Orbán Viktor egy reggel úgy gondolja - hacsaknem

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvi 2008.07.21. 17:36:37

:)
ne csüggődj, majd legközelebb jobb lesz!
Inkább mondogasd a harmadik helyet :))

kisvi 2008.07.21. 17:41:09

Vértes Balázst nem ismered véletlenül?

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.07.21. 20:33:33

de ismerem :))) így a blogról már hárman vagyunk, akik ismerjük. :)
süti beállítások módosítása