százhatvanhatodik
2008.08.09. 03:31
ápdét: a margit hídon sétálva eszembe jutott pár dolog, ezért kicsit módosítanám a bejegyzést:
az élet nagy dolgairól szóló kámingáut következik, aki nem bírja az ilyet, az ne olvasson tovább.
a héven még eléggé összeszedettek voltak a gondolataim, megpróbálom visszaadni őket...
szóval azt gondolom, hogy bizonyos fontos helyzetekben az élet mindig megpróbál minket megtanítani valamire. az utóbbi cirka egy évben azt hiszem nálam a türelemmel próbálkozott több-kevesebb sikerrel. néha úgy érzem megtanultam türelmesnek lenni, de néha sajnos nem, és ha már az utóbbi felmerül, akkor már kapásból nem lehet sikeres a tanítás. de rengeteget fejlődtem, ezt én is észreveszem saját magamon.
az utóbbi időben viszont azt hiszem másra próbál megtanítani. méghozzá egy elég kemény dologra: arra, hogy a boldogságunk nem függ mástól. a saját boldogságom nem múlik egy másik emberen, bár boldoggá tehet az, hogy valaki (ő) mellettem van. de attól még, hogy nincs mellettem senki, még lehetek boldog. ha pedig van valaki, akit szeretek, akkor megpróbálok az együtt töltött időre nem úgy gondolni, hogy mennyire hiányzik, hogy újra átéljem, hanem úgy, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy már átélhettem. persze ezt a legtöbbször nagyon nehéz tényleg így is érezni, hiszen a jó dolgokat szeretnénk újra és újra átélni...
az, hogy ilyen dolgokra rájövünk, lehet a felnőttéválás folyamata. mint ahogyan az is, amikor megtanuljuk, hogy a télapó nem létezik, hogy karácsonykor nem a jézuska hozza az ajándékot és a gólya a kisbabát, hogy nem létezik a herceg fehér lovon és nincs sírig tartó szerelem. és ha ezeknek a dolgoknak a tudatossá válása tényleg a felnőtté válást is jelenti egyben, mint ahogy azt egy kedves barátom mondta, akkor én erre azt mondom, hogy sajnos. mert szeretnék olyan világban élni, ahol ezeket mind elhihetem.
az, amikor az esőben sétálok, vagy amikor a csillagos eget nézem, vagy amikor repülök a hegyek fölött, vagy amikor egy olyan ember mellett ébredek, aki nagyon fontos számomra, ezek mind-mind hozzátesznek az életemhez. és ezek mind együtt feltételei a boldogságomnak, együtt jelentik a világot...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kisvi 2008.08.12. 00:04:51
(nekem onnan a mérhetetlen - sokak által naivitásnak titulált - idealizmusom)
Tudok kölcsönadni könyvet.
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.08.12. 01:21:45
nekem most teljesen véletlenül coelho tizenegy perce akadt a kezembe, ami anno, amikor először olvastam nem tetszett. most viszont minden oldalon találok valami számomra megdöbbentő dolgot, mintha minden mondatával egyre közelebb kerülnék ahhoz, hogy megértsem, mi is történik mostanában velem.
Utolsó kommentek