százhetvennyolcadik

2008.08.24. 23:24

dórival kitaláltuk, hogy megtanít sütni-főzni. mert nem tudok. jó persze, ilyen alapdolgokat azért tudok (és nem is olyan rosszul), hogy rántotta, palacsinta, bundáskenyér, tészták, tejbegríz, túróegérke (!) stb. de levest és sütiket pl. egyáltalán nem. az első lecke nálam volt, még az előző lakásban, rántott cukkini és patiszon volt a menü. nem ér röhögni, a cukkinit még ki tudtam volna rántani egyedül, de a patiszont nem tudtam, hogyan kell felvágni. hát ilyeneken fújik ki a főzőtudományom, na.

szombaton náluk folytattuk a főzőiskolát (természetesen egy-két pohár bor társaságában :), a menü ismét rántott cukkini és patiszon volt, csak még belevettük a padlizsánt is, illetve sütöttünk isteni szilvás sütit. majd annyira belelkesedtem, hogy ma megfőztem itthon egyedül életem első zellerkrémlevesét, illetve padlizsánkrémét, természetesen dóri receptje alapján. kaptam távsegítséget is, illetve a padlizsánkrémet még tovább is fejlesztettem. minden szerénység nélkül állítom (többen lemeózták és egyetértettek), hogy isteni lett mindkettő! úgy látszik nem vagyok reménytelen eset (legalábbis főzés terén...). :)))

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr81631150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.08.25. 09:10:36

mindenképpen! rozmaringos csirkében verhetetlen vagyok! jövő héten össze is hozhatjuk! :)

szerinted 2008.08.25. 09:29:05

kockacukor :)

kerikak 2008.08.25. 10:16:50

főzni én sem tudok (ill inkább nem szeretek) de egy-két dolgot egész jól csinálok :) jó lenne ha valamitől én is kedvet kapnék és én is ilyen lelkes lennék, mint te..

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.08.25. 10:18:44

keri
stalh konyvei nagyon jok. isteni kajak vannak benne, es nagyon konnyen elkeszithetok. vilagosan le van irva minden. szinte elronthatatlan.
probald ki.:)

kerikak 2008.08.25. 14:23:03

ezt már más is mondta, no majd szétnézek a könyvesboltban, köszi a tippet :))
süti beállítások módosítása