kétszázhuszadik

2008.10.03. 10:16

a másik, amit el akartam mesélni a parázzsal kapcsolatos. tegnap ugyanis ott vacsoráztam két barátnőmmel. imádom a helyet, a hangulatáért, a barnasörért, az isteni kajáért, himáért és sonáért, a kedves emberekért satöbbi. úgy cirka nyolc hónapja járunk oda a blogos társasággal, bár én sokszor viszem oda a barátaimat sörözni vagy vacsorázni blogtól függeltenül is, mert jó hely. a lényeg, hogy nem kevés időt és pénzt költünk ott.

tegnap nem volt kápé se ági barátnőmnél se nálam, így lementünk megkérdezni, hátha mostanság már lehet kártyával fizetni, bár én szinte biztos voltam benne, hogy nem. hát nem is. a srác, akit megkérdeztem nagyrészt szart a fejünkre, én próbáltam ott téblábolni, szemkontaktust felvenni, hogy szeretnénk egy éppen elhagyott asztalt lefoglalni amíg elmegyünk pénzt felvenni, ami cirka 5 perc alatt sikerült is. pénzért el, vissza, katát megvár, rendel. hát ez se ment túl gördülékenyen, pedig az a leányzó szolgált ki minket, akit amúgy én kedvelek (és ő nem a szőke butácska :). rengeteget kellett várnunk, mire egyáltalán odaette a fene, utána az innivalókra is, az én sörömet elfelejtette (az este folyamán nem utoljára), pedig még fel is írta. aztán megkaptam nagy nehezen azt is. kaját újabb 10 perc elteltével vette fel, én addigra már azt hittem éhen veszek.

egyébként tele volt a hely, de nem volt zsufi, az asztaloknál általában két fős társaságok ültek, és nem ötpercenként rendeltek. a srác, aki még dolgozott a rendelésem után meg inkább a konyhába vitte a kér sört a szakácsnak, mint a vendégnek.

végül megérkezett a vacsi, ami szokás szerint isteni volt, bár a satay sajnos nem lett a kedvencem, hiába ajánlotta annyira szaffy és mannus... de nem a szakács hibájából, csak az étlapra nem volt odaírva, hogy kókusztej is van a szószban, és én azt nem nagyon szeretem... de a husi isteni volt!

aztán vacsi után én rendeltem még egy sört, ami sosem érkezett meg, és végül jobbnak láttam a pultnál fizetni, ahol a lány számolgatás közben folyamatosan a képünkbe fújta a füstöt, ami még dohányosként is zavart...

szóval kicsit nem voltam elégedett. imádom a helyet, és ezután is le fogok járni, de attól még, hogy tudja a csaj, hogy mennyit vagyok ott, még ne engedjen meg magának bármit. attól még én ugyanúgy kifizetem a söröm és a kajám, és ugyanúgy adok borravalót, ha elégedett vagyok. most nem voltam. így is adtam, csak kevesebbet. és közben azért visszasírom petit és natasát... :(

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr3693862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.10.03. 10:34:15

igen.
amiota peti es natasa elment mar nem olyan a parazs mint regen.
az a szoke lanyzo kifejezetten buta es udvariatlan. koszonni nem tud es olyan uveges tekintettel nez az emberre, mintha legalabb egy integralszamitas megoldokepletet kerdezne az ember nem egy pohar sort.
katasztrofa.

kerikak 2008.10.03. 10:45:02

ha legközelebb is ilyen lesz ne adj neki borravalót, még 10 ft-ot sem!
akkor talán majd észreveszi magát..

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2008.10.03. 10:48:44

Hát,
Valóban, nem ezt várnánk. Talán pedzegetni kéne a tulajnál, hogy milyen jó is volt Natasa és Peti idejében. :) Hátha...
A múltkor meg a mozis társasággal beszélgettünk jókat, mikor elkezdődött a brazil jajgatós népzene. Volt közte jó is, de szörnyű is. Jött a srác megkérdezni, hogy tetszik-e, megmondtuk, hogy nem, és nem lehetne-e halkítani.
Megkaptuk, hogy de hát ez milyen jó, udvarolt a lányoknak egy sort, aztán még talán hangosabbra is állította. Amúgy is éppen mentünk volna, de így még nagyobb svunggal léptünk le, azt hiszem. :)

milena 2008.10.03. 12:57:06

Hajjaj, nekem is rossz tapasztalatom volt legutóbb...

Elvittem a spanyol arcokat két hete, és kb 2 óráig vártunk a vacsorára, pedig nem is voltak sokan. A fekete hajú lány szolgált ki minket, és mire a pulthoz ért, elfelejtette, milyen italt rendeltünk, ezért visszajött. Megmondtuk neki, mire kicsit késve ki is hozta...

Voltunk velük pár nappal azelőtt is, akkor meg a fiatalember jött, de ő legalább szólt, hogy várni kell majd a vacsorára, mert nagyon sokan vannak... És így is kevesebbet vártunk, mint a lány esetében.

A vacsi az nagyon jó volt, azért is mondták az arcok, hogy menjünk vissza :)

Próbáljátok ki a tésztákat, felettéb jók!

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.03. 18:41:19

a kaja tényleg zseniális. és magát a helyet is nagyon szeretem, és a tulajokat is, de gondolom nem nagyon veszi senki a fáradtságot, hogy panaszkodjon nekik, így aztán nem jut el hozzájuk az infó. úgyhogy én ma ha lesz rá alkalom és lehetőség szóvá teszek nekik egy-két dolgot, csak nekem sincs mindig kedvem az ilyen dolgokhoz.

egyébként meg azért bosszant különösen a dolog, mert évekig pultoztam kávézókban, és nagyon jól tudom, hogy mennyire hajtós tud lenni akár egy hétköznap este is. de ha tudja, hogy feledékeny, akkor vigyen magával papírt. ha sokat kell várni mert sokan vannak, szóljon. és tartson be alapvető udvariassági dolgokat emberként minimum, de pultosként végképp: hogy ne fújja a füstöt a képembe, amikor fizetek, például. csak nekem tegnap is végig az volt az érzésem, hogy igazából különösebben nem érdekli, hogy kurva sokat vártam a sörömre, a másodikat meg meg se kaptam. jó, bocsánatot kért, de azon is mosolygott, mintha vicces lenne. pedig én nem nevettem, mert szerettem volna inni egy sört, na.

dex.ion 2008.10.03. 23:10:57

na, én meg már azt hittem, csak velem ilyen bunkók, vagy nem is azok, hanem alapból ilyenek.
kicsit már kezd engem is zavarni, nem is megyek oda többet csütörtökönként.

Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.10.04. 08:10:05

dex.ion · abend.blog.hu 2008.10.03. 23:10:57
,,I,

többieknek:
én már kurvára unom, h mindig más felszolgáló van. és egyre több a lopás.
:(

dex.ion 2008.10.04. 10:41:05

"Elanor · elanor.blog.hu/ 2008.10.04. 08:10:05
dex.ion · abend.blog.hu 2008.10.03. 23:10:57
,,I,"

elanor?
süti beállítások módosítása