kétszázhuszonhetedik

2008.10.15. 22:46

az újságban (az egyelten újság amit olvasok, lehet, hogy szegényes, de ezt szeretem, a többi újság meg szar) amit általában rendszeresen megveszek (nem tévéújság és nem sztorimagazin) van egy rövidke tévéműsor-ajánló hátul. szerintem leginkább csak viccből és viccesen. jókat szoktam szórakozni rajta, amikor a számomra érdekes cikkeken már átrágtam magam, de az újság következő száma még nem jelent meg (hetilapról beszélünk). ma a metrón hazafelé éppen ezt olvastam két fejgörcs között. az előző vasárnapra a következő volt az ajánló, amin én eleinte csak mosolyogtam, majd a zárójeles résznél majdnem hangosan felröhögtem:


"Vasárnap ebédre végre bebizonyosodik, hogy westernnél kevés kínosabb dolgot lehet elképzelni, legfeljebb az üzemi kosztot (vasárnap). Az m1-en 12.40-kor Mackenna aranya (1969; Gregory Peckory; Omár Sheriff és a Telly Szavalókör)."

:)))

végülis a munkahelyemen már néztek rám furcsán a héten a kolegák, amikor mitro küldött nekem emesenen egy szép rajzot egy elefántról, amire én válaszul küldtem egy irtó vicces lovat, mire ő jött egy egész elefántcsordával, amit már nem bírtam tovább visítva röhögés nélkül, és abba se bírtam hagyni, amíg rám nem szóltak a fiúk, hogy hagyjam abba mert a főnök azt fogja hinni, hogy ők bántottak, szóval ezek után a metrón ugyanezt eljátszani már igazán nem számított volna. :)))

 

ápdét: íme a zelefántcsorda, amint megy inni e! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr28716118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitro 2008.10.16. 12:14:26

mitro most nagyon büszke :DDD

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.16. 12:28:08

figyelj, lehet, hogy ez a kép évek múlva milliókat fog érni! :DDD

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.16. 12:28:41

de akkor részesedést kérek ám! :)

mitro 2008.10.16. 12:31:24

Ok:) De egy rész meg az Itassuk Le Az Elefántokat Alapítványnak is! :D

szerinted 2008.10.16. 12:51:09

Nem az ilyen képek alá szokták azt írni, hogy Kovács Pistike (5 éves), vagy szájjal - lábbal festette...
Kockacukor :))))

mitro 2008.10.16. 13:18:05

Kockacukor, várom, hogy az msn csodás rajzolójával meló közben, 12 másodperc alatt milyen elefántcsordát tudsz rajzolni! :D

szerinted 2008.10.16. 13:25:03

:))) A meg nem értett művész! :))) Nyugi 100 - 200 év múlva biztos elismerik majd!
Meg ugye én sznob vagyok, és nem érthetek hozzá.
Kockacukor

mitro 2008.10.16. 13:27:13

Ehh, csalódtam. Feltételeztem, hogy azonnal felismersz egy eredeti Mitrót, akkor tudnád, hogy már most is vagyonokat ér, dehát...
:DDD

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.16. 13:30:50

egy eredeti Mitrót hehehehehehe :DDD

szerinted 2008.10.16. 13:40:05

Az msn rajzolás mint új művészeti ág :)))
Végül is még olimpiai sportág is lehet belőle, már a 12 másodperces időkeret meg van. Kell még néhány szabály, hogy bonyolultabbnak hasson! :)))
süti beállítások módosítása