kétszázharmincötödik

2008.10.28. 16:48

na elkezdem a beszámolót, aztán majd este kaptok képeket is.

szóval a szerdai rohangászás végül olyan 10 óra körül ért véget szentendrén, ahol dórival egy üveg borral vezettük le a feszültséget. éjfél körül sikerült is ágybaparancsolnunk magunkat, majd cirka négy órás alvás után indultunk is. sikerült életünk leggördülékenyebb indulását véghezvinni a dagály utcából (onnan indult a konvoj)! ez eddig általában így nézett ki: öt órakor találkozó, hét órakor indulás, mire mindenki megérkezik. most ötkor már szinte mindenki ott volt, aki nem az is megérkezett mire átpakoltuk a cuccokat, majd fél hat - háromnegyed hat között elindultunk a bah csomópontra tankolni és újabb emberekkel találkozni. dáviddal megállapítottuk, hogy ha negyed hétkor sikerül onnan továbbállni, akkor már jók vagyunk. ehhez képest hat óra ötkor már indultunk is (miután a benzikutas csaj egy másik kutat fizettetett ki velünk, de sajnos észrevette, pedig az olcsóbb volt :).

na szóval útra keltünk, különösebben nem volt kalandos odautunk, észrevétlenül átsuhantunk a magyar-szlovén határon, nem mi voltunk észrevétlenek, hanem a határ. :) csak azt vettük észre, hogy egyszercsak furcsán sok a mássalhangzó a táblákon.

na, végül cirka hat órás autókázás után megérkeztünk hotemazébe (a zén van ilyen kis sapkácska, csak én nem tudok olyat rá), ottan laktunk ugyanis. hú, ha így haladok a sztorival lesz vagy nyolc oldal... szóval az a lényeg, hogy ebben a picike faluban laktunk, ide járunk már száz éve tavasszal meg ősszel repülni, egy százéves parasztház, de szerintem egy csodaházikó, kemencével, cserépkályhával, füstszaggal, szentképekkel, de így jó, ahogy van. én imádom.

első nap jó nagy takony idő fogadott minket, tiszta felhő volt minden, a hegyeket sem lehetett látni, a köd is szitált, úgyhogy pihentünk, melegedtünk, ettünk-ittunk, aludtunk. aztán másnap kinéztünk az ablakon és mit láttunk? ugyanezt... de akkor már hősök voltunk és felmentünk a hegyre, egészen a tetőig, fel a felhők fölé, ahol verőfényes napsütés és csodaszép látvány fogadott minket. de hát onnan nem lehet repülni, úgyhogy visszamentünk a felhők alá egy másik hegyre, és lecsúszkáltunk párat, meg célraszálltunk, jól seggre is estünk néhányszor néhányan, gellért is!! :)))

másnap ugyanez volt a program, csak akkor már egyenesen a másik hegyre, a gozdra mentünk (ezen a zén nincs sapka). egy repülés után visszamentem, és dórival lekirándultunk mindenféle kalandok közepette a leszállóba. például láttunk sorbanálló birkákat, meg loptunk almát, meg megtámadott minket egy fenevad németjuhász, legalábbis mi azt hittük, hogy szét fog tépni minket, de végül csak rohangászott körülöttünk farkcsóválva. :)

a következő nap még mindig takony idő volt. (ja azt elfelejtettem mondani, hogy a helyiek minden nap megígérték, hogy másnapra kisüt a nap. nem sütött. hazudósok.) ismét felmentünk a gozdra, de a köd még vastagabb volt a starthelyen. apa lerepült, de mi többiek inkább leautóztunk és átmentünk újból a krvavecre a felhők fölé még egy kicsit napsütést nézni és gyönyörű felhőket felülről. ott aztán láttunk helyi embereket repülgetni, visszaszállni, úgyhogy a mieink is vérszemet kaptak és páran felmásztak a legtetőre lecsúszni a felvonók között, és visszaszálltak még mielőtt leértek volna felhőkig. izgi volt még nézni is.

egyébként meg esténként jókat vacsiztunk, helyi sört ittunk, south parkot néztünk, beszélgettünk és nagyokat aludtunk. ha jól tudom nem horkoltam dóri fülébe, nem beszéltem álmomban hollandul és nem rúgtam le őt az ágyról. :)

viszont megállapítottam, hogy szlovénia tökéletes ország lenne nekem: van tengerpartja (bár ott még sose voltam), hatalmas hegyek, gyönyörű tájak, kedves emberek. csak ne beszélnének olyan idióta nyelvet és ne lenne iszonyú tehénszarszag mindenhol. :)

hazafele meg ugyanaz volt, mint odafele, csak a másik irányba és benzinkutas néni nélkül. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr72736874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerinted 2008.10.28. 18:43:35

Hááááááááát, majdnem! Volt némi horkolás, de a plafonba való fejbeverés jobban szólt! :))))
Kockacukor!
A legjobb leszállás pedig a Gellértnek köszönhető! :)))), még mindig ott a nyoma! :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.28. 19:58:18

azért ádámot se felejtsük ki, aki mindannyiunk mestere volt seggencsúszva leszállásban! :D

gell 2008.10.29. 08:11:41

grhhh mert 10 méter seggencsúszas mar sok?? ;)

én csak ezt szerettem volna gyakorolni:

www.youtube.com/watch?v=VGrkdAOCWdg

www.youtube.com/watch?v=hHtnfJ8CWlg

gonoszok ... :(

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.29. 08:19:54

ugyan már! én is érkeztem seggre, igaz én nem csúsztam, hanem pattantam, hehe :)))

egyébként neked még senki nem szólt, hogy ezek a videón ejtőernyők mi meg siklóernyővel repülünk? :D

szerinted 2008.10.29. 11:13:09

:))) Én kérek elnézést, ha szándékos volt, akkor megajánlom a 10 pontot! :)))
Hm???

gell 2008.10.29. 13:57:25

dehogy volt! csak nem néztem a bulót mert, "minek azt, mindig innen szoktunk leszállni" így gondolkozhatott az a két helyi hülye aki előttem szállt le azokat követtem én is...

de a 10 pontot azért elfogadom! ;)

szerinted 2008.10.29. 15:38:37

Tiéd a 10 pont! Szerintem azóta oda járnak a helyiek, mert azt hiszik, hogy valami repülő csészealj nyomait találták meg! :))))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.29. 15:40:08

vehehehehe :DDD

(én nem nevettem, szigorúan nézek!)

gell 2008.10.30. 11:12:17

kikaptok jányok!! sírás lesz a végén!!

szerinted 2008.10.30. 13:31:32

:)))))) kockacukor :))))

Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.11.01. 17:41:42

szija te drága!
tökre irigykedem :D
ja, a zé-re kis sapkát pedig úgy tucc csinálni, h nyitsz egy word-öt, megkeresed a szimbólumok között és idemásolod.
így: ž
süti beállítások módosítása