kétszáznegyvenhetedik

2008.12.06. 16:13

 

reggel elmentem tusolni. a szobám ablaka nem volt kilincsre csukva, csak behajtva. amikor kijöttem a fürdőből és bementem a szobába, ott várt yoda, gondolom belökte valahogy az ablakot. folytassam...?

igen, megtalálta a fejhallgatót a kispárna alatt, mert este csak úgy tudok elaludni mostanában, ha zenét hallgatok. nem baj, mivel elanor spórolt nekem a fejhallgatóval, vettem egy másikat (ugyanolyat), így kb. ott tartok, mintha a drágábbat vettem volna meg, amit az eladó ajánlott.

de most már ez az egész nem vicces. nem a fejhallgatóról van szó, bár nem kevés pénzt költöttem el az utóbbi időben rá, mert yoda mindig szétrágta. hanem arról, hogy egyszerűen képtelenség neki megtanítani bármit is. nalu nagyjából nevelhető, vagy legalábbis kiskorában az volt, mert én voltam neki a főnök, az anyuka, a társaság. ő alapvetően jó cica, persze csak amennyire egy macska az tud lenni. de yoda egy katasztrófa. a fejhallgatókon kívül szétrágta a hedszetemet és két egerem zsinórját is, amíg a nappaliban volt a számítógép. folyton bemászik a szekrénybe, és széttúrja a repülős ruháimat. ha nyitva felejtem egy pillanatra a fürdőszoba, konyha, előszoba ajtaját, rögtön bent van. pedig nem tudom hányszor lett már elseggelve. a teraszon minden este széttúrja a virágládában a földet. és nem tudok vele semmit csinálni. nalu se egy szent, de ő ezeket nem csinálja (na jó, a konyhába ő is belóg, ha van rá módja.)

azt is értem, hogy yodának én csak egy kajaadó gép vagyok. amikor ő hozzámkerült nalu már megvolt. ők lejátszották a hatalmi harcaikat egymás között, de én labdába se rúghattam. ráadásul én őt nem akartam, se pénzem, se energiám nem volt két macskára. (persze tudom, az én döntésem volt, hogy mégis vállaltam). és rohadtul nem igaz, hogy két macskával nincs dupla annyi baj. naluval negyedannyi baj volt összevissz, amikor egyedül volt. és yodával egyszerűen nem tudok mit kezdeni. és mindezek ellenére imádom, és felelsősséggel tartozom érte, de borzasztóan fárasztó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr81807849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dex.ion 2008.12.07. 11:34:19

úgy tűnik, yoda egy igazi macska, egy alfakan, nalu meg egy játékmacska. továbbá vszínű h yoda súlyos madzagfüggő (SMF) szindrómás. mélyre kell ásni a lelkivilágában, sztem egy kismacskakori trauma (savanyú tej, sok testvér-kevés figyelem, szemtelen egerek) állhat a háttérben, de az sem kizárt, h az elálló fülei miatt csúfolták, és attól fordult így be.

egyébként nevelhetőek, de felnőttkorban már nehezen. ráadásul, ha kan, (ugye kandúr?) akkor a te hormonjaid miatt örökké meg lesz zakkanva a környezetedben.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.12.07. 11:51:41

a madzagfüggőségén már én is gondolkodtam, lehet, hogy el kéne vinnem egy állatpszichológushoz? :)

amúgy hogy jönnek ide az én hormonjaim? mindkét macska meg van műtve.

dex.ion 2008.12.07. 12:48:35

érdekes ez az SMF. láttam már olyan macskát aki mellett kitörhetett volna a világháború, de cipőt le-felvenni mellette...hát az lehetetlen volt. egy ép cipőfűzője nem volt a családnak soha, meg a látogatóknak sem. lehet h ez vmi szekta...(drót-, madzag-, fűző- és zsinórfüggő macskák titkos egyesülete, vagy ilyesmi.)

ha meg vannak műtve akkor ezek szerint nem sikerült jól a mutatvány:)

monday 2008.12.07. 17:46:58

lehet, hogy azért támadt a macskád a fejhallgatóra, mert nem igazán rokonszenvezik a zenei ízléseddel, és másként nem tudott ennek hangot adni. vagy egyszerűen csak nem szereti a zenét. ott volt például a nagyapám, aki a háború alatt szalonnabőrrel kente be a hálótársa hegedűjét, mert nem bírta a hegedűcincogást.

kitartás.

mire rosszgyerekeid lesznek, addigra már harcedzett leszel és hálás a macskádnak.

:P

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.12.07. 17:51:42

az nekem is eszembe jutott, hogy legalább edződöm, mert a gyerekem százszor rosszabb lesz majd...

szerinted 2008.12.07. 19:33:22

Húúúúúúúú, ez vicces. Azért remélem a gyerekeid nem "szőrözik" majd össze a bútorokat a lakásodban, és nem pisilnek bele az akkori lakótársad (várhatóan a férjed) cipőjébe. Bár az alomcsere, majdnem mint a pelenka csere, de azért ez az egész komikus hasonlat. :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.12.07. 20:48:05

nem a cipőjébe fog, hanem képen pisili pelenkázás közben! :DDD

mitro 2008.12.07. 20:52:18

Rossznyelvek azt terjesztik, hogy egyszer mikor anyám pelenkázás közben elfordult, hogy elővegye a tiszta pelenkát, szép barna ábrákat rajzoltam a falra. :D
Persze ilyesmi nem történhetett, hisz nem emlékszem rá:D

De más gyerekével attól még megtörténhet, készülj fel rá! :D

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.12.08. 08:49:36

nálunk is terjed egy pletyka a családban, miszerint valaki a rácsos kiságyban unatkozva a pelus tartalmával módszeresen bekente a rácsokat és a falat. :D és nem én voltam az! :)
süti beállítások módosítása