háromszázhuszonötödik

2009.04.21. 12:45

nagy port kavart a vasárnapi critical mass, mint mindig. és ez jó, ez a cél, a figyelemfelkeltés. nem a város megbénítása, bárki bosszantása, hanem elsősorban az, hogy minél többen üljenek biciklire és merjék használni napi közlekedési eszközként, mint ahogy a bringázz a munkába kampány is ezért alakult, illetve hogy felhívja a figyelmet a városi biciklizés lehetetlen körülményeire, a bicikliutak, biciklisávok nagyon csekély számára és ezek elkeserítő állapotára. a critical mass, mint felvonulás és mint szervezet ezen dolgozik évek óta, egész szép eredményekkel, de még mindig nagyon lassú a változás, aminek pedig elsősroban a fejekben kéne megtörténnie, úgy az autósokéban mint a bringásokéban.

az egy nagyon szuper dolog, hogy bringára lehet ültetni évente két alkalommal egyszerre több tízezer embert, még ha a nagy részük "csak" hétvégi bringás is. az is tök jó, hogy ennyi ember végre nem azért jön össze, hogy törjön-zúzzon, lemondasson. és az is, hogy minden critical mass után még több ember pattan binyiglire, mint előtte. de ahhoz, hogy biciklizhető városunk legyen ez az egyelőre büdös és hangos budapest, nekünk (értsd bringásoknak) és nektek (értsd autózóknak) is sok mindenben változnunk kell.

az autózóknak elsősorban abban, hogy elfogadják a kerékpárt, mint járművet az utakon. mivel a kresz nem tiltja az utakon való kerekezést (kivéve persze amikor mégis, pl. autópályán), ezért ott, ahol nem tiltja igenis jogunk van tekerni, pontosan ugyanannyi, mint amennyi nektek autózni. innentől nincs is min vitatkozni, azt hiszem. igen, nagyon sajnálatos, hogy lassabban tudtok tőlünk haladni, mert folyton kerülgetni kell. de a dugót nem mi okozzuk a kétkerekűvel, ez azt hiszem egyértelmű. lehet, hogy bosszantó, és éppen ezért nektek is lobbiznotok kéne a több és jobb minőségű bringaútért, bringasávért, mert akkor ez nem lenne probléma.

nekünk pedig abban kéne nagyon sürgősen megváltoznunk, hogy felfogjuk, hogy azzal, hogy részt veszünk a forgalomban, a kresz szabályai ránk is ugyanúgy érvényesek, mint bármelyik másik járműre. akkor is, ha logikátlan, akkor is, ha hülyeség, akkor is, ha nem jelentünk veszélyt egy piros lámpán átmenéssel senkire. lobbizzunk a kresz módosításáért is, de amíg a jelenlegi szabályok vannak érvényben, addig azokat kell betartani. különben ugyanolyan szabálysértő barom leszel, mint aki autóval zúz át a piroson, hiába jelentesz kisebb veszélyt másokra. nincs de, nincs magyarázkodás, nincs kivétel.

nem tudom hogyan lehet ezt elérni. nálam ez magától működött. amikor elkezdtem budapesten birngázni forgalomban, még én is átmentem a piroson, ha  például már csak azért volt piros, hogy az autós forgalmat ezzel szabályozza vagy ha nem volt gyalogos a zebrán, ami miatt álltunk. bementem a behajtani piroson, mert félre tudtam húzódni, mert úgyis láttam, hogy nem jön semmi szembe stb. nem tudom minek a hatására változott ez meg nálam, de egyik napról a másikra ciki volt, ha rámdudáltak amikor szabálytalan voltam, és rájöttem, hogy semmi nem jogosít fel arra, hogy azért, mert szar a szabályozás, megszegjem. semmi. és remélem, hogy idővel erre mindenki rájön, aki az utakat használja, legyen az egy-, kettő-, négy- vagy többkerekű.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr891077865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hajdú 2009.04.22. 07:58:58

Egy valamit hozzátennék: a kresz nem "nem tiltja", hanem kifejezetten _előírja_, hogy biciklivel az úttesten közlekedj, és kifejezetten tiltja, hogy a járdán - kivételekkel persze, mint az autópálya vagy ha van párhuzamos bicikliút. Ergo az úton közlekedni nem csak jog, hanem kötelesség, így az autósnak nincs is joga arra, hogy a járdára zavarjon!

(És most elindulok bringával dolgozni, útbaejtve a BAM bringás reggelit :))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.04.22. 08:31:51

pontosan.

de jó neked, az enyém defektes, és pont a másik irányban dolgozom. :( de mivel a föld napja van, a metró után nem szálltam buszra, hanem sétáltam. :)

OpenWolf! 2009.04.22. 12:26:19

A Hebron-kiáltványt olvashattuk.:)
Aktujális nekemis, ezért külön figyelemmel olvastam végig. Most már, hogy bringával járok dolgozni / ahova kedvem tartja, érzem, változni kell morálban, precizitásban, figyelemben. Ez nem vidéki (föld)út...

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.04.22. 14:25:23

@dhw!: nem, és nem csak az autósoktól kell elvárni, hogy normálisan álljanak hozzánk, bringásokhoz, hanem nekünk is normálisan kell hozzájuk (és persze a gyalogosokhoz) viszonyítva is közlekednünk. hajrá, hajrá, bringázz csak, jó az, csak legyen lámpád és bukód!!!

OpenWolf! 2009.04.22. 14:45:50

nem is az autósokra mutogattam;) tudom, hogy nekem kell most elsősorban fejlődni.
köszi szépen a biztatást:) lámpa, bukó van, de egyiket se használom.(még!;)

hajdú 2009.04.22. 20:33:09

Egyébként én most bringával járva melóba kellemesen csalódtam a pesti autósokban. Eddig egy sem akart letolni az útról, dudát is csak 2-3 alkalommal hallottam, presztízsből is csak kevesen előztek (vicces amikor a következő kanyarban simán visszaelőzöm, ezért megérte taposni a gázt) sokkal többen viszont láthatóan figyeltek és előzékenyek voltak. Szerintem kezdenek hozzászokni, hogy a város életéhez a bringa is hozzátartozik.

A bringás reggeli meg kurva jó volt, a napomat jól feldobta a reggeli piknikhangulat :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.04.22. 20:53:58

én is azt tapasztalom, hogy többségben vannak a normálisan autózók, de sajnos nekünk egy bunkó is elég ahhoz, hogy kerekek alá kerüljünk. velem azért naponta kétszer-háromszor előfordul, hogy kicentiznek előzésnél, elémvágnak satöbbi.

a posztot leginkább a kerékagy critical masses beszámolójánál (kerekagy.blog.hu) olvasott anyázós kommentek ihlették.
süti beállítások módosítása