háromszázötvennyolcadik

2009.07.27. 09:57

puffogás és kötözködés jön, aki nem bírja, ne olvassa. :)

szóval reggel elkövettem azt a hibát, hogy bekapcsoltam a tévét, mert kivételesen zavart a túl nagy csönd készülődés közben. alapból a hideg ráz ezektől az elején oknyomozó-komolykodó-majdmikiderítjükazigazságotésafelelősöketfalhozállítjuk, a végén meg bájolgó-babamagazinos-bulvárműsoros reggeli szaroktól. a tévékettőset a hülye ostoba faőicsa demcsák zsuzsa miatt nem vagyok hajlandó bekapcsolni, a ertéellklubosat meg csak úgy az iszonyú pocsék stílusa miatt. egyébként is, mi a frászkarikát keres egy szujó zoltán egy reggeli ébresztőműsorban?!

de igazából nem ezen akadtam ki, hanem a következőn. az otthonszülés lett volna a téma, a vendég egy bába, egy szülész-nőgyógyász meg még valami otthonszülés mellett kiálló pasas volt. kiderült, hogy a szujó zoli ismeri az utóbbit, és az egész beszélgetést azzal kezdte, hogy általában nekik hasonló az értékrendük (mármint  a szujónak meg ennek az ürgének, de ez ki a szart érdekel?!), de most kicsit nem fog egyezni a véleményük, mert neki (mármint a szujónak) a felesége gyerekorvos és hát... na itt kapcsoltam ki.

nem kergetek hiú ábrándokat, tisztában vagyok vele, hogy a magyar (főleg kereskedelmi) televíziózás meg úgy általában a "sajtózás" színvonala a béka segge alatt van. de ez komoly, hogy olyan alapfogalmakkal sincsenek tisztában, mint a műsorvezetői objektivitás?! kit érdekel, hogy az ő felesége mivel foglalkozik, és neki mi a véleménye az otthonszülésről?! ráadásul ezzel az adott tévécsatornát is jellemzi, hiszen ő annak a képviselője.

persze tudom, ha nem tetszik nem kell nézni. nem is fogom. csak elkeserít, hogy ha színvonalas műsort szeretnék nézni, az olyan meló, mint tűt keresni a szénakazalban. maradok a formaegynél és a helyszínelőknél. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr651270525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2009.07.27. 11:46:21

én is csak híradót nézek meg filmeket, a többin csak felhúznám magam sajnos

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2009.07.27. 12:43:29

Isten őrizz, hogy védjem akár az egyik, akár a másik csatornát, de ez nem hírműsor, ahol objektívnek kell maradni, hanem egy reggeli beszélgetős műsor, ami interaktív, a riporter kérdez vagy állít valamit, amire aztán a riportalany válaszol és így kialakul akár egy jó kis vita. Egy ilyen műsorban mindenki _saját_ véleményt nyilvánít. A műsorvezető is. A hírműsorban/politikai műsorban viszont nincs helye az olyanfajta hanglejtésnek, pofavágásnak, mint amit mondjuk a bárdos csinál, amiből kiderül, hogy vérkommunista. Na az a vérlázító.

szerinted 2009.07.27. 12:48:04

Reggeli műsorban nem újságírók ülnek, hanem "média sztárok", ők saját magukat képviselik, legtöbbször a téma sem érdekes. Ez egy ilyen műfaj. :)))
Szerintem is kritikán aluli a színvonal, de nézik!

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.07.27. 12:50:45

hát én azt hittem, hogy ez nem csak hírműsornál, politikai műsornál van így, hanem _minden_ műsornál. még a szujó mintha mondta volna is, hogy most félreteszi a műsorvezetői objektivitást.

mindenesetre szörnyű amit ma kapunk a tévében, és azt hiszem az is erősen elgondolkodtató, hogy egyre sűrűbben kapnak a csatornák műsorszünet-büntetést az ortt-től (nyilván nem a reggeli műsorokért, hanem a maunika- meg józsibarát sókért).

miközben ott van pl. a kultúrház, amit néha tök szívesen megnéznék, de éjjel tizenegykor?! persze tudom, hogy a maunika só olcsó, meg úgyis azt néz a nép, amit kap, meg úgyis csak az érdekli őket, hogy a géza hogy veri meg élő adásban a marit, mert megcsalta, meg a barátok közt...

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.07.27. 16:24:44

különben is művelődésszervezőként kötelességem felháborodni. :)

szerinted 2009.07.27. 19:44:00

@_hebron_: Kommunikácó - újságíró szakosként pedig azt mondom, felesleges! :))))))))))

mitro 2009.07.28. 08:44:00

Nem hiszem, hogy a kettő kizárná egymást:)

Panzer 2009.07.28. 12:05:31

En inkabb arra lennek kivancsi, hogy milyen folyamat eredmenyekeppen kerul nemelyik "ifju tehetseg" a kepernyore musorvezetokent... merthogy nem a tehetsege es/vagy a szakmai alazate a foszerep, az az esetek tobbsegeben boritekolhato.

Tenyleg erdekelne az a dontesi mechanizmus, ami alapjan nemelyik futobolond kepernyore kerulhet, masok (akiket szerencsere imigyen nem latunk) meg nem...

Panzer 2009.07.28. 12:06:23

(elvonatkoztatva termeszetesen a cikkben emlitett uriembertol)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.07.28. 14:39:06

hát nekem erről csak sejtéseim és sztereotípiáim vannak...

kerikak 2009.07.28. 15:13:48

kapcsolati tőke gondolom.. meg előnyt jelent ha valaki címlaplány volt előtte valahol

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.07.28. 17:35:44

@kerikak: Te sok gyerekműsorban szerepeltél. Igaz, hogy csupán egy nagy hupikék csapat részeként, de te voltál az egyetlen nő. Mesélj, hogy jutottál oda, és azóta milyen módon jelentkezik ez a kínálkozó lehetőségekben? :)

kerikak 2009.07.29. 10:08:17

@]Gabó[: hát izé :D törpapa beprotezsált, címlaplány nem voltam :D és nem én vagyok az egyetlen nő, ott van még törpiri is :))

mitro 2009.07.29. 11:32:47

@kerikak: Öööö, ti miről beszéltek? Én erről nem hallottam! Mesélj Keri! :)

kerikak 2009.07.29. 16:59:54

@mitro: he? :D te sose néztél hupikék törpikéket?? milyen gyerekkorod volt neked? :DD

mitro 2009.07.29. 17:19:01

@kerikak: Hogyne néztem volna, de mi közöd van a törpikékhez? :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.07.29. 17:28:39

mitro, van egy rossz hírem: nem segítünk. nyisd ki kicsit a szemed, adok neked mondjuk öt percet. :)

kerikak 2009.07.29. 21:16:18

mitro, nem látod az avatarokat?? :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.07.29. 22:43:48

de látja, csak azt hitte van még valami turpisság a dologban, amiről ő nem tud. :)
süti beállítások módosítása