négyszázhatvannegyedik

2009.12.23. 10:52

kaptam fizut a kettesszámún, meg megkaptam az egyesszámún a másik főni tartozását, így kicsit kerekebb most a világ, apával meg a zöcsémmel összefogós ajándékozást tartunk szokás szerint (közösen adjuk az ajándékot a többieknek), így kicsit könnyebb ötletelni is meg költeni is. ma munki után betlehemes, aztán végre alszom egy hatalmas nagyot, holnap még délelőtt vásárlás, bár szerintem mindenkinek megvan már minden, és a legjobb, hogy be se kellett eddig tennem a lábamat egy darab boltba se, de azért majd még átnézem a listámat.

viszont anya dolgozik holnap fél hétig, amióta az eszemet tudom most először nem lesz otthon 24-én napközben, úgyhogy mi főzzük a zöcsémmel a karácsonyi vacsit, vicces lesz. őszintén szólva azért annyira nem bánom, így remélhetőleg nyugi lesz holnap, nem fogom azt hallgatni egész nap, hogy csináld ezt, csináld azt, miért nem segítesz, másszál már ki az ágyból, mindent nekem kell csinálni, és még durvábbak. majd hazajön és már állni fog a fa és kész lesz a kaja (remélhetőleg, mondjuk úgyis bele fog kötni, de ez legyen a legkevesebb :) és legyen így, jó, jézuska?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr511617540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panzer 2009.12.23. 17:01:13

Na, ezt azert mar sokkal jobb volt olvasni, mint az elozot... :)

Innen mar rendben lesz minden, hidd el! :)

Udv,
Panzer

kerikak 2009.12.23. 18:15:00

csak nehogy felgyújtsátok a fát..:) kéne nektek a szülői felügyelet...) majd gondolok rátok sokat :)

szerinted 2009.12.23. 18:46:08

:)))) most, hogy összehoztuk a receptet :))))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.23. 20:12:07

@kerikak: köszi, ránk fér :D

@szerinted: majd jelentek, hogy milyen lett, remélem azért van valami vésztartalék kaja itthon... :)

hajdú 2009.12.25. 12:17:35

Hebi, az lehet, hogy 23-án apukádat láttam egy Ford Fusionban a soroksári teszkó parkolójában halálra unatkozni magát? :) Mellé parkoltunk, és még biccentettem is neki, de nem vette észre vagy nem ő volt, aztán nem akartam egy idegennek integetni. Ha nem is ő volt, szegény apukádhasonmást jó otthagyták valakik a kocsiban (mi közben bevásároltunk és még mindig ott volt) :)))
süti beállítások módosítása