éreztem én, hogy még nincs vége a történetemnek laci bácsival (akit ma sikeresen lebélabácsiztam :). két hónapja lakom itt, de még mindig elég kezdetleges állapotok uralkodnak a lakásban. értem ezalatt azt, hogy például még fel kell szerelni egy ajtót, könyvespolcot, fürdőszobapolcot, gyékényrolót térelválasztónak stb. úgy alakult, hogy ma délután apa valamilyen csoda folytán ráért, gondoltam akkor akár ezekből párat fel is fúrhatnánk (rutinosak már biztos csóválják a fejüket)... meg ahogy azt móricka elképzeli...

felfúrtuk a fürdőszobapolcot. aztán nekiestünk a plafonnak a gyékényrolók miatt, egy lyukig jutottunk, mikor csöngettek. az óra pont fél hetet ütött (18.30), kint csodaszép verősfényes napsütés. laci bácsi lila fejjel megkérdezi, hogy mit csinálunk? mondom, hogy fúrunk. azonnal hagyjam abba, már éjszaka van, ilyenkor már nem lehet fúrni. mondom, hogy sajnálom, én nappal dolgozom, csak ilyen sötét éjszaka tudok nekiállni. :) ilyenkor már nem lehet, hagyjam abba. és elmegy. én meg utána, hogy akkor mondja meg, hogy mikor, hogy legközelebb nehogy fényes nappal véletlenül éjszaka fúrjak. azt mondja, délelőtt vagy délután. kérdezem, hogy az mégis hánytól hányig tart? erre rámcsapta az ajtót.

persze így utólag már belátom, hogy le kellett volna szarnom a fejét, és folytatni a fúrást, majd este 10 után feljelenthet csendháborításért. erre én elkezdtem bőgni a konyhában :) majd felhívtam a tulajt, hogy hát ez van, és ne lepődjenek meg, ha laci bácsi esetleg telefonál, hogy én milyen egy kibírhatatlan szomszéd vagyok, mert ládát merészelek tartani a teraszon, és éjjel fél hétkor fúrok.

most itt tartunk. a lakás egy merő csavar, tipli és egyebek, ki tudja apa mikor ér rá legközelebb. remélem valamikor nappal, bár ki tudja ezek után, hogy az mikor van?!