százhuszonegyedik

2008.06.19. 10:43

lehet, hogy megint költözni fogok. holnap megyek megnézni a lakást, bár már most 90% hogy megyek. túl sok választási lehetőségem nincs sajnos...

az úgy kezdődött, hogy mi anyuval nem nagyon jövünk ki egymással, így aztán gimi után el is húztam otthonról. az akkori pasim épp lakótársat keresett én meg épp albérletet. így aztán összekötöttük a kellemest a hasznossal. vele költöztem még egyszer, majd amikor szakítottunk onnan haza, majd egy hónap után el ismét albérletbe. ebből az albérletből el egy másikba, ez volt így az ötödik költözés ha jól számolom. aztán onnan muszáj volt ismét hazamenni, azt cirka egy évig bírtam, majd ismét albérlet. ez mind szentendrén volt, és alapvetően baromi szerencsés voltam, mert mindig ismerőstől béreltem fillérekért. az utolsó szentendrei lakásom egy 170 m2-es családi ház volt, imádtam. de időközben el kellett jönnöm az akkori munkahelyemről, és bekerültem pestre, ráadásul a 20. kerületbe. ez napi 4 óra utazást jelentett jó esetben, amit kb. két hónapig bírtam. így aztán beköltöztem pestre, egy másik albérletbe. először barátnővel, majd pasival, majd egyedül maradtam ott, és se fizetni nem tudtam már így, meg utáltam is, mert nagyon sötét volt. így aztán újból elköltöztem, immár kilencedik alkalommal, de közel a munkahelyhez egy egész jó kis lakásba, amit nem tudok fizetni. mert hát azért a rezsi mégsem annyi lett, amennyit ígértek, meg közben emelkedett a gáz ára, a közös költségé, meg végülis mindené.

na ebben a helyzetben keresett meg múlt héten egy régi barátom, hogy elköltözik a lakótársa, és nincs-e kedvem a helyére cuccolni. hát őszintén szólva kedvem nincs, leginkább újból, tizedik alkalommal is költözni, de egy kis rábeszéléssel úgy döntötem, hogy belevágok. muszáj. innen nincs előre, csak hátra. andrásnál mondjuk meg kell majd szokni, hogy ő is ott lakik, neki meg a macskákat, meg egy csomó cuccomat nem tudom átvinni, de fele annyiba kerül, mint ahol most lakom.

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr23528605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása