tegnap éjjel gáborral álmodtam. repülni voltunk valahol, talán a dolomitokban, a táj arra hasonlított leginkább. és ő is ott volt. mosolyogva beszélgetett a többiekkel. kérdeztem, ez hogy lehet? hiszen ő már nem él... azt mondta, szintén mosolyogva: mindig ott vagyok, amikor repültök. és én csak sírtam és sírtam. és így keltem, sírva és fuldokolva. és mégis, boldog vagyok, hogy újra láthattam őt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.