háromszázhuszonegyedik

2009.04.09. 12:41

kedden bringával jöttem dolgozni. idén először. ha ezt a napot kivetíteném az év többi bringázós napjára, inkább ne is üljek többet binyiglire... először is elfelejtettem átnézni a bringát, így este tűnt fel, amikor akartam áttekerni monday-hez, hogy lemerültek az elemek a lámpákban (szerencsére volt otthon másik bringalápma). szintén akkor vettem észre, hogy kicsit laposabbak a gumik a kelleténél, de egyik pumpával se tudtam felfújni, szelepátalakító ide vagy oda. sebaj, nem vészesek azok a gumik, kicsit lassan és nehézkesen értem át, de legalább egyben. reggel pedig az első benzinkútnál fél órás kínlódás után  (mert persze a tavalyi kerékcsere után használati utasítást már nem kaptam az új kerekek új szelepjeihez...) úgy hasítottam az aszfaltot, mint a szél! :)

szélhasítás közben azért néha meg is kell állni, vagy legalábbis lassítani. piros lámpa, lassan haladó autók muhaha :) egyebek. na ez az, ami még nehézkesebben ment, mint az áttekerés lapos gumikkal... ugyanis a favorit már cirka 24 éves. a fékjei is. a fékpofák persze cserélve lettek  tavaly nyár végén, de egyszerűen nem lehet normálisan beállítani őket, új féket kapni rá meg egyszerűen képtelenség, legalábbis az eddigi bringaszervízes srácok szerint. szóval szomorúan be kell látnom, hogy ez a canga így nagyon nem biztonságos. hazafele leesett két szem eső, innentől kezdve a féktávolságom megnőtt két méterről úgy négy méterre, ehhez már eléggé előrelátónak kell lenni. :)

úgyhogy amikor megláttam a vaterán egy vadiúj, egyedileg összeszerelt csodaszép versenybinyiglit baromi ócsóér, úgy döntöttem egy életem egy halálom, gazdasági válság ide vagy oda (ideadják részletre :), megveszem. kedden hajnalok hajnalán megyek érte, hurrá! :)))

 

1 és 9, nyihh :)))

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr141055674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2009.04.09. 15:51:28

új lakás, új bringa :) micsoda változások! :)) azt hogy új pasi csak azért nem írom mert már együtt vagytok hónapok óta, ugye..:))

hajdú 2009.04.13. 14:12:03

Kép lesz róla? Tettem fel én is ;)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.04.14. 10:37:12

lesz, persze, ma megyek érte, a hajnali találkát lemondták. :)

Rebelde 2009.04.20. 17:13:02

jaj te, vigyázz magadra!!
süti beállítások módosítása