háromszázharminckettedik

2009.05.17. 20:05

hát izé... az úgy volt, hogy múlt hét elejétől-közepétől dögrováson volta, úgyhogy kiírt a sarki doktornéni péntekig. nem is volt baj, mert szombaton volt egy verseny horvátországban, amire hetek óta be voltunk nevezve apával. igaz, hogy a verseny eredménye nem számít bele a nemzetközi rangsorba, apa szerint ez ilyen helyi libakergető verseny, de ha már be vagyunk nevezve, meg a szövetségi kapitányunk is ott lesz, meg egyébként is, csak el kéne menni.

el is mentünk, én még félig taknyosan. pénteken délután indultunk, elvittük apa barátnőjét sümegre, majd zalaszántón megálltunk "ebédelni". közben ért mindekt egy telefon, hogy le kéne vini egy sárkányt is eszékre, úgyhogy viszzamentünk sümegre, megnéztük hármasban a várat (baromi jó, menjetek és nézzétek meg!), majd visszajöttünk pestre. apa hajnalban felvette a gépet, meg plusz egy embert, aztán engem is, kis késéssel ötkor már úton voltunk. aztán már majdnem a határnál csak eltévedtünk, illetve annyira nem, csak azon az úton szerbián kellett volna átcsúszni a határon, nekem meg nincs útlevelem.

végül csak leértünk, nem maradtunk le semmiről, zárt felhőzet és icipicit csöpögő eső fogadott minket, de azért volt briefing (eligazítás), kaptam versenyzői pólót, aztán mindent bele. mivel én voltam az egyetlen lány, az összes fotós végül nálam kötött ki, néha konkrétan belenyomták a bukósisakos képembe a gépet, de azért vicces volt. célraszállásra tökéletes idő volt, zárt felhőzet, szinte teljes szélcsend, az eső is meggondolta közben magát, úgyhogy egész jó köröket nyomtam. gondoltam erős középmezőmnyös leszek, és örültem a fejemnek. saját rekordot biztos megdöntök, de talán lesz még egy-két plusz.

kettő körül vége lett a versenynek, úgy volt, hogy lesz távrepülés része is, de azt lefújták az időjárás miatt. helyette volt óriási katonai helikopter, hát én totál el voltam tőle ájulva, egyszer be kell ülnöm egy ilyenbe!

a szervezés amúgy nagyon szuper volt, a szervezők kedvesek voltak, a verseny gördülékeny volt, és a 200 kunás nevezési díjért (kb. 8000 ft) kaptunk volna 2 éjszakára szállást, ha ottlaszunk, reggelit és vacsorát, három üdítőt, pólót, ha lett volna távrepülés  még visszaszállítást is.

a verseny után ott kolbászolok a versenybírók között, egyszercsak mondják a magyarok, hogy gratulálnak. kérdezem, hogy mégis miért? hát megnyertem a versenyt! mi van?! vagy négyszer visszakérdeztem, amíg ki nem hirdették az eredményeket nem is hittem el. közben kaptunk vacsit, a helyiek elkezdtek alapozni, az eredményhirdetésre olyan hangulat kerekedett a kis pálinkától, sörtől, hogy a nagy ováció azt hiszem inkább ezek miatt volt, nem miattam. volt élőzenés felkonferálás is, és igaz, hogy kupát és oklevelet nem adtak, de kaptam 1000 kunát (a távrepüős díjakat is hozzácsapták a célraszállóshoz), amivel megvan a vb-re a szállásköltségem, jeee. 

szóval azóta is totál le vagyok döbbenve, egyszerűen nem bírok továbblépni ezen, hogy megynertem egy versenyt, és ráadásul kenterbe vágtam 22 pasit. :)))

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr111127317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brúnó_ 2009.05.17. 20:55:59

Gratula! :)

Ügyes vagy! :)
Nem hiszem, hogy bármelyik nemnek default előnye lenne ebben a sportban, elvégre itt nem az erő számít. Max. a pasik beképzeltek, és azt gondolják hogy jobbak csak azért, mert pasik.
De ez hülyeség. Szerintem. :)

kerikak 2009.05.18. 09:43:06

gratula! nagyon ügyes vagy! :)))))))))))

Zazie a metrón 2009.05.18. 12:59:42

gratulálok :D őszintén és mélységesen :D

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.05.18. 13:57:32

köszi, cukik vagytok! :)

zuzu, ezer éve, de jó újra látni! :)

Zazie a metrón 2009.05.18. 14:17:44

@_hebron_: ja hát kérem, aki versenyezni jár ahelyett hogy a napozóban sütkérezne vagy a medencében pancsikolna ;)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.05.18. 15:09:24

@Zuzu Petals: hát igen, nem járok én már se napozni, se fürdeni! :D de te valamelyik pénteken eljöhetnél velünk sörözni!

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.05.18. 15:17:46

Gratulálásálálá! :)

@_hebron_: Bizony, most már igazán eljöhetne, olyan rég volt! ;)
@Zuzu Petals: ;)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.05.18. 15:19:28

@]Gabó[: múlt pénteken volt, azért kacsintgatsz itt ennyire? :)

Zazie a metrón 2009.05.18. 15:30:51

@_hebron_: voltam, voltunk:) gabónak meg belement valami légy a szemébe biztos... :D

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.05.18. 15:56:00

@Zuzu Petals: Az, nem volt rajtam napszemüveg ;)
"Valami légy" - az azért elég nagy, legyen inkább bogár! Esetleg medveállatka. :) Na, kijött :)

Zazie a metrón 2009.05.18. 16:01:41

@]Gabó[: sejtettem én;) de figyelj, ennek a blognak-posztnak hebronról kéne ám szólnia, nem rólunk:)

szóval @_hebron_: még egyszer nagy gratula, talán most pénteken élőben is elmesélhetnéd... valami szikra vagy hamu vagy vmi hasonló nevű helyen :D

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.05.18. 16:06:27

@Zuzu Petals: hehe, oké! akkor pénteken az zsarátnokban! :)))

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.05.18. 16:13:35

@Zuzu Petals: Persze, miért is ujjongjak a szükségesnél jobban annak, hogy hebron lealázott 22 pasit? Kik voltak ők, két helyi focicsapat, vagy mi? :D
Ugye, @_hebron_: örülsz, hogy itt nálad csevegünk? Mert ha nem, kihívom rátok a tűzoltókat pénteken, aztán füstbe megy a kis gyújtogatásotok! :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.05.18. 16:20:21

@]Gabó[: nyugodtan cseveghettek, engem ugyan nem zavar! de ha akarjátok csinálok nektek akár külön csevegő-posztot is! :)

]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.05.18. 16:29:24

@_hebron_: Én részemről abbahagytam, sok is volt mára Zuzuból. Még felsérti a bőröm! :)

Zazie a metrón 2009.05.18. 16:36:26

@]Gabó[: haha! felsértem valamelyik fragmentedet :D

hajdú 2009.05.18. 19:32:39

Fogad őszinte gratulációmat, Bajnoknő! :)) Valóban nagyon tuti buli lehetett ez a verseny, nettó nyereség benevezni :) Szerintem az ováció igenis neked járt, ne tagadd el magad magadtól! ;)
süti beállítások módosítása