négyszázötvenedik

2009.12.03. 16:17

'csába, írtam egy jó hosszú posztot és elszállt...

majd este újraírom, a lényeg az lesz, hogy önkényesen megállapítom, hogy ha egy nő gyereket szül, akkor kiszüli vele együtt az agyát is. kivételek vannak, de kevesen, és ha véletlenül valaki nem szülte volna ki az agyát mégsem, akkor nagyobb veszélyként leselkedik rá a az agykigügyögés, mint a háegyenegy...

 

ápdét: szóval az volt, hogy tegnapelőtt a trolin volt egy nő egy egy év körüli gyerekkel. vagy másfél. sose tudom megállapítani a korát a fél méternél kisebb egyedeknek, persze amint anyuka lesz valakiből rögtön képes hónapra megmondani akármekkora gyerek korát. nem tudom miért nem elég az, hogy fél éves múlt, vagy egy éves, vagy két éves, miért kell azt mondani, hogy negyvenkét hónapos, amikor az ő korát kérdezik, akkor is azt mondja, hogy háromszáznegyvennyolc hónapos?!

szóval ez a nő olyan hanglejtéssel és olyan szavakat használva beszélt a gyerekhez, ahogy egy normális ember nem beszél. az éneklő gügyögésétől három perc leforgása alatt kaptam egyszerre agyzsibbadást, idegzsábát és sikítófrászt. nem tudom miért érzi minden friss anyuka kényszernek, hogy gügyögve beszéljen bármilyen gyerekhez, és nem az a baj, hogy becézgetik vagy ilyesmi, hanem az, hogy játsszon anya a babucival csipcsipcsókáááát? megcsikimikezze anyuci a lábikáját a babucinaaaaak? egyébként is miért kell magáról meg a gyerekről egyes szám harmadik személyben beszélnie?! (még rosszabb, amikor többes szám elsőben nyomja: nyolc kilók vagyunk, na itt tudnám fejbevágni egy bézbólütővel) ja, és amikor megcsikimizte a lábát a szerencsétlennek és az elkezdett rúgkapálni, akkor rámordult, hogy ne rugdossa. bazdmeg, akkor ne csikizd!

és ott kaptam végképp idegrángást, amikor rászólt a gyerekre, hogy ne fogdossa össze a trolit, mert az kakás. én azt értem, hogy mégse mondhatod a gyereknek, hogy tiszta szar az a kurva busz, de miért nem jó az, hogy koszos, piszkos, mocskos?!

leszállásnál áttolta a babakocsit kétszer a lábamon, pedig már nem tudtam jobban az ablakra mászni, de mentségére legyen szólva, hogy bocsánatot kért.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr731571489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2009.12.03. 16:34:55

á már előtte, mikor teherbe esik akkor elhagyja az agyát :) tisztelet a kivételnek :)

hajdú 2009.12.04. 01:29:03

Aztán egyszer csak Te is teherbe esel, és rájössz, hogy mekkora marhaságot gondoltál eddig... :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.04. 09:07:23

francokat. ha én is ilyen leszek, lőjetek fejbe.

OpenWolf! 2009.12.04. 11:22:32

aranyos kirohanás volt, jókat vigyorogtam:) nemmellesleg teljesen egyetértek. az ember anélkül is fel tud nevelni egy gyereket, hogy gügyögő idiótát csinálna magából. egyébként az ilyen emberek gondolják tipikusan azt, hogy a gyerek hülye, mert gyerek. ebből a tévképzetből valójában később sem tudnak kilépni, csak amikor már a gyerek nagy, és önálló akarata lesz, akkor jön az, hogy "büdös kölyke, nem így neveltelek, és ezt kapom tőled vissza", és hasonló magáhozláncoló érzelmi zsarolások.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2009.12.04. 13:00:42

Ismerős a jelenség, bár ritkán találkozom agy nélküli anyákkal, max. én is a tömegközlekedésben. Nekem oltári szerencsém van a húgommal, meg a barátnőim többségével, hogy ők nem szülték ki az agyukat a gyerekkel együtt. sőt, imádom, hogy mikor kérdezem Lapiska barátnőmet, hogy mi újság a gyerekekkel, akkor először elintézi két mondatban: jól vannak, nőnek és kurva rosszak, de inkább Te meséld, mi újság a .... és csak ömlik belőle a kérdés. A mai napig megvitatjuk a pasisztorik legapróbb részleteit is. Aztán persze mesél a gyerekekről, de mivel benne él az anyaszerepben 0-24-ben, ezért inkább a külvilág érdekli. Nem tukmálja rám a szar gyereksztorikat. Ezért örökké hálás leszek neki. Pedig az ő gyerekeit imádom, sőt, "szerelem" van köztünk Jankával. Húgom meg ugye a legbulisabb anyuka, akit ismerek, szóval tényleg ritkán találkozom agy nélküli anyukákkal.

dex.ion 2009.12.05. 22:56:55

@_hebron_: nem kockáztatok, rögtön a szex után fejbelelőlek, jó lesz így?:)

kiraaaaa 2009.12.07. 21:55:22

ez vicces volt:)))))))))))és minden szavad igaz:)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.07. 23:01:15

:)

örülök, hogy te mint gyakorló anyuka nem sértődtél meg, még nem láttalak gyerekkel, de él bennem a remény, hogy a kivételek közé tartozol. :)))

Gabó Kocka · http://kockakolto.blog.hu 2009.12.08. 00:22:12

@_hebron_: Én el nem bírnám képzelni gügyögve. :)))

Nekem néha a gyerekekkel van bajom. Pl. miért beszélnek mindig hangosan? De azt hiszem ez inkább technikai kérdés.
Meg olyanokat bírnak kérdezni, hogy csak na. Nem lehet rájuk felkészülni, agytornázni kell rendesen. :)
De ez már nem a babucika kategória.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.08. 11:03:22

én sem, de hidd el, _bárki_ tud meglepetést okozni... :)

én a gyerekeket egész jól viselem, csak a visítozós-követelőzőst nem annyira, de azokkal 90%-ban van egy tutyimutyi anyuka is.

kolléganőm mesélte, hogy egyik reggel az oviban a következő történt: anyuka hozza be a kisfiút, aki elkezdett hányni. anyuka a gyerek szája elé tett egy zsepit, és rámordult, hogy azonnal hagyja abba. az ilyen az normális?!

kerikak 2009.12.08. 11:47:00

@_hebron_: te jó ég :O szegény gyerek :(

kiraaaaa 2009.12.08. 20:16:39

@Kiraaaaaa: nem gügyögök, felirat volt az ajtón nno, hogy aki megteszi, repül, anyáméknak is tilos volt.
Sajna agyerek ma meglepő gazdag szókinccsel bír:) kuasokat dumál, tudálékos, rosszabb mint a rádió:)

De valóban lehet normálisan is csinláni. Sztem akinek van agya gyerek előtt van esély, hogy normálisan tudja csinálni:)

Egyébként egyszer reagáltam én is így hülye kérdésre a homokozóban:
-Nektek hány fogatok van?
- Nekem 30, kölöknek 2:)))

(Ez most nagyképű lett, húzok is el:) )

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.08. 20:20:37

felirat volt az ajtón nno, hogy aki megteszi, repül - ez jó :D

a fogas is :D

akkor már két kivételt ismerek (a másik ányez bartánőm), ezek szerint van remény :)

kiraaaaa 2009.12.08. 20:39:09

@_hebron_:)
azért van egy olyan is, hogy az embernek vannak elképzelései, aztán megszületik a gyerek:)

De igen, lehet normális egy anya:)))is.
süti beállítások módosítása