ötszázkilencedik

2010.05.05. 21:34

megvolt a dokikörút 1. kezdtem a háziorvosnál, ott valami felülvizsgálat folyt éppen, és azért kellett várni. aztán folytattam az ortopédián, ahol meg éppen akkor döglött be a nyomtató, és anélkül már megáll az élet. aztán a szemészeten kötöttem ki, ott éppen nem volt semmi gáz. végül még fogorvosnál is voltam, ott meg voltam olyan okos, hogy előtte odatelefonáltam, és végül konkrét időpontra mentem.

eredmény: lúdtalp, azért fáj a lábfejem meg a bütyköm, hétfőn menni kell vissza talpbetétért. ínhüvelygyulladás, azért fáj a csuklóm, választhattam a kenegetés meg a szuri között, az előbbi mellett döntöttem. a szemem überfasza, nem romlott semmit, apu glaukómája miatt megnézték a szemfenekem, állítólag nagyon szép, és a szemügém is tök jó állapotban van, jee. a fogorvos meg talált egy pici lukat, betömte, a többi fogam szép, a két felső bölcsességfogam is, de a bal alsó nem akar továbbnőni, és egyelőre oké, hogy nem fáj, de majd lehet, hogy fog... és van egy kis ínygyulladásom, de valszeg csak vitaminhiány miatt.

a nőgógyászt meg az anyajegyleszedést még halasztom.

azt azért magyarázza meg valaki, hogy hogyan lehet az, hogy eddig nem fájt a fogam, de amióta betömték, az egész jobb oldala az állkapcsomnak le akar szakadni? na jó, kicsit túlzok, de azért tompán fáj folyamatosan (amióta elmúlt az érzéstelenítő hatása, na az is vicces volt, még a fülem is elzsibbadt :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr501977622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvi 2010.05.05. 22:20:17

Na, ezek jó hírek, mármint hogy már ennyire túlvagy rajta és nincs semmi igazán komoly.

Fogfúrással megbolygatták a fogat. Ilyenkor vannak olyan fograkenős cuccok, amik csökkentik az érzékenységét, de idővel úgyis elmúlik.

Bölcsesség fog meg lassan nő, van hogy évekig nem is nő semmt, aztán egyszercsak azt látod, hogy jé, teljesen kijöt.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2010.05.05. 22:29:00

igen, én is arra gondoltam, hogy biztos annak nem örül a szám, hogy jól megpiszkálták.

bölcsességfog: az enyéim is jönnek már évek óta, engem nem zavar, de a doki mondta, hogy az alsó azért nem túl biztató, de amíg nincs rá panasz, addig bent hagyja.

kerikak 2010.05.06. 09:54:07

mázlid van a bölcsességfoggal, nekem csak kettő nőtt ki, de nagyon megszenvedtem mindegyikkel, remélem több már nem nő ki :)
süti beállítások módosítása