kétszázharminckettedik

2008.10.19. 16:36

tegnap azon szerencsések közé tartoztam, akik nem dolgoztak. viszont versenyen voltam! méghozzá siklóernyős célraszálló versenyen, elég nehéz kitalálni a nevéből, hogy egy célba kell beleszállni. méghozzá egy tíz méter átmérőjű körbe, ha pont a közepébe szállsz (ki van jelölve), akkor az nulla pont, és egyébként meg annyi pontot kapsz, ahány centire szálltál a kör közepétől. ha nem találtál bele a körbe, vagy beletaláltál de elestél, az automatikusan ezer pont. 

na de kezdjük az elejéről. hajnalok hajnalán indultunk, konkrétan tőlem olyan háromnegyed hat körül sikerült elindulni. az utat értelemszerűen végigaludtam, így aztán nem mentünk boltba, így aztán nem volt se vizünk se ebédünk, így aztán én egész nap éhen akartam halni. szerencsére a szervezők gondoskodtak az ilyen szerencsétlenekről, mint én, és miután lerepültük az öt kört, lehetett enni bográcsgulyást. így aztán mégsem haltam éhen.

az első körben majdnem nem értem el a kört, de végül elértem, csak seggen csúszva :D így aztán kaptam jó kis ezer pontot. de nem csüggedtem, hiszen volt még négy kör, a legrosszabb eredményt pedig el lehetett a végén dobni. na onnantól én mind a négy alkalommal beletaláltam, a pontos pontszámaimat majd megmondom, ha kiírják valahova, mert már elfelejtettem. azt se tudom még, hogy összetettben hányadik lettem, de majd erről is tudosítok utólag.

ja merthogy volt összesített erdemény (lányok fiúk vegyesen), volt külön női kategória és tandem. a nőiben összvissz négyen indultunk, két kezdő és az idei női bajnok. és akkor most jöjjenek a fanfárok és egyebek, ugyanis nőiben az első lettem. négyből nem nagy dicsőség, de én mégis úgy örültem neki, mint majom a farkának. még sose voltam semmiben első... :) kaptam egy hatalmas kupát, biztos idiótán vigyorogtam és totál vörös voltam, amikor lefotóztak, de azért majd azt is bemásolom, ha megkaptam.

aztán volt még tombola a startszámokból, azon nyertem egy bögrét, apa meg egy sapkát. ja, apa az összesítettben ötödik lett, az se rossz eredmény! bokorban pisilés közben láttam egy nagy nyuszit, hazafele az autóból kis- és nagypacikat, meg még egy sólymot is. és gyönyörű időnk volt, azok után, hogy reggel még meg akartam fagyni, napközben majd megsültünk. (a képet én csináltam ám! :)

 

ápdét I: rosszul számolták az eredményeket és csapatban a harmadikak lettünk. mi számoltuk rosszul, csapatban maradtunk a negyedik helyen. de úgy néz ki megdöntöttem két magyar női célraszálló rekordot is, jipiájééé! :D

ápdét II: negyvenegy indulóból hetedik lettem! és a két rekordom is közzé van már téve nem hivatalosan. :)))

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr39721673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.10.19. 18:55:35

ja, és majd bizti erről fogsz álmodni... :D

gell 2008.10.20. 08:13:17

gratulálok! :) ügyes vagy! :)

ja, és szegény nyuszi ... :D

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.10.20. 12:58:51

A kép nagyon tetszik. És gratulálok az első helyezéshez!

Brúnó_ 2008.10.20. 16:11:29

Hebron,
Gratulálok! :)

szerinted 2008.10.20. 17:30:20

Éljen, éljen, éljen!!! Majd Szlovéniában megnézem, hogy repül egy bajnok és csúcstartó! Kockacukor :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.20. 20:24:04

mintha még nem láttad volna a bénázásomat :D

köszi mindenkinek a gratulákat és éljeneket! :)))

gargoyle 2008.10.23. 23:34:34

ezt meg ugyesen titkoltad amugy mi? nem baj en hallottam csiripelni a nyuszikat. ize madarkakat. (: gracca, nem sok ismerosom van orszagos rekordokkal :D pedig en gyujtom az ismerosoket :D
süti beállítások módosítása