kétszázhuszonötödik

2008.10.13. 09:20

régóta ez volt az egyik legjobb hétvégém, annak ellenére, hogy a szombat nagy része takarítással telt, az orromat ki se dugtam a lakásból, pedig gyönyörű idő volt. DE aztán vasárnap kitekertünk szentendrére tézsével, odafele kicsit eltévedtünk csillaghegyen, de végül megtaláltuk a bringautat. meglátogattuk a zöcsémet, ettünk melegszendvicset és ittunk kávét a gombában, visszafele pedig az új bicikliúton jöttünk. hát, a favorittal helyenként kifejezetten izgalmas volt homokon, erdőben földúton, a rómain kavicsos úton tekerni, viszont megnéztük a szellemvárost, integettünk a biztonsági őrnek, és megállapítottuk, hogy ott kéne farsangi bulit tartani. :) ez amúgy valami filmforgatási helyszín lehetett ilyen fél házakkal, konkrétan csak a homlokzat van meg, a fele ilyen westernes, a másik fele ilyen rómais, csak kicsit nehéz összeegyeztetni a frank jozef platzot, a puttókat és a római kort. :D

ja, és megnéztük az új megyeri hidat is, szerintem tök jól néz ki. :) délután majd rakok fel képeket, hogy jól megnézhessétek hol jártunk! :)

 

ápdét I:
-
ja, a furcsa városban láttunk egy tengeralattjárót (tézsé szerint ufót) is, nagyon jól nézett ki.
- folyton azon paráztam, hogy szegény tézsé nagyon utálja már, hogy lassan tekerek és a padkáknál mindig meg kell állni, mert országúti biciklivel nem lehet csak úgy felugratni rájuk, főleg egy 23 évessel nem...
- és két sör volt, nem három, főleg nem egy! :))) (na közben átírta tézsé a posztját, nem baj :)

én is köszi tézsé, szupi volt!!! :)

 

ápdét II: és akkor íme néhány a beígért képekből, a többi mélben. :)

 

  

  

A bejegyzés trackback címe:

https://hebron.blog.hu/api/trackback/id/tr94711085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerikak 2008.10.13. 10:24:40

alig merem bevallani, de mi nagyjából átaludtuk a tegnapi napot..
de este tornáztam, ez is valami :))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.13. 10:29:35

pedig csodás idő volt, egy pólóban bringáztunk egész nap, verőfényes napsütés satöbbi. és tök jó volt látni, hogy egy csomó mindenki kimozdult, mindenhol birngázók, görkorizók, kirándulók voltak. nem szabad kihagyni az ilyen hétvégéket, lehet, hogy idén ez volt az utolsó.

kerikak 2008.10.13. 10:48:23

most már mindegy..
a természettudományi múzeumba akartunk menni, kaptam két jegyet a Jégkorszakra, talán majd ezen a hétvégén :)
a képekre kiváncsi vagyok :)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.13. 10:57:56

itt bent nem tudom felrakni, de majd otthonról.

PR32 (törölt) 2008.10.13. 14:08:27

Ne viccelj! Annyira nem volt sok padka, hogy zavarjon! :)
A lassan tekerés meg egyáltalán nem úgy van az, kb. én is ebben a tempóban közlekedem! :)

szerinted 2008.10.13. 18:36:31

Cd-t véletlenül nem kaptál a hétvégén? kockacukor

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.14. 08:40:04

ehh, tézsé!! kiscsillag cédét akar a nép!! :D

a képekre meg nem volt időm tegnap...

kerikak 2008.10.14. 17:01:08

képeket ne felejtsd el :) megigérted :))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.15. 09:23:52

nem felejtem, de tegnap se volt rá időm, na de majd ma!

Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.10.15. 23:41:38

tyűha...
mit csináltatok, miután ledobtátok a földre a drótcsacsikat sürgősen azonnalisággal???
:O :O :O

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.16. 09:22:01

menekültünk a biztonsági őr elől, hehehe :DDD

PR32 (törölt) 2008.10.16. 19:41:11

Ohh, azt a fránya kiscsillag CD-t tényleg megen' mindig elfelejtettem, jó szokásom szerint. Namármost: kisdobosbecsszó, hogy megírom. Valamikor... ;)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.10.16. 20:19:54

hátööö, én azt hittem már kiírtad... vagy azt adtad oda a koleganődnek múltkor?
süti beállítások módosítása