na felébredtem. főztem teát. még mindig nincs hangom, de nincs is kihez beszélni. holnap viszont már lesz fotógépem! :DDD

herman hesse demian c. könyvét olvasom nem tudom hanyadszorra. még egészen az elején van benne egy mondat: "... ez volt az első csapás a gyermekéletemet tartó oszlopokra, amelyeket minden embernek, aki valaha önmaga akar lenni, le kell döntenie." elkezdtem gondolkodni, hogy vajon az én életemben milyen csapások döntötték le ezeket az oszlopokat? és akkor bekúszott a fejembe egy kép:

egy kislányt látok, aki ül a ház előtt a játszótéren a hintában, mellette egy másik kislány, akit már nem ismerek fel. az ismerős kislány nagyon szomorú, de próbál komoly lenni és nem sírni, mert a felnőttek nem sírnak, és neki most felnőttnek kell lennie, mert érzi, hogy abban a pillanatban minden megváltozik. nem tudja pontosan mi, és nem tudja miért, de érzi, hogy valami történik már régóta. tudja a veszekedéseket, hiába csukják be előtte az ajtót. bár egy idő után már arra se figyelnek oda, hogy becsukják, nem érdekli őket, hogy ott a két gyerek, akik az egészből semmit nem értenek, csak borzasztóan félnek. a kislánynak azt mondta az apukája, hogy ő most elmegy, már nem fog ottlakni velük. de majd sokat találkoznak hétvégenként, nem lesz semmi baj. de a kislány érzi, hogy azért nagy baj van. miért nem magyarázza el valaki, hogy mi történik? és akkor a kislány, ott a hintában, a másik kislány mellett, már érzi, hogy azért a felnőttek is sírnak néha, és potyognak a könnyei.

jelentem már egész jól vagyok, két napja nincs lázam, csak a torkom fáj még eléggé. de azt hiszem már mehetek parázsba holnap. :) és sikerült a szülinapos hétvégét utolsó pillanatban lóhalálában megszerveznem, van szállás közel a balcsihoz, megérkezett öcsém kocsija, úgy néz ki kölcsön is adja, úgyhogy viszek ernyőt is. jujdejólesz! :)))

ja, és nem is hagytam el a napszemüvegemet... megtaláltam, de inkább ne kérdezzétek, hogy hol... :S

:)))

(még mindig nincs lázam, jipiájééé! :)

a századik egy mjúzik. amikor kint voltunk lengyelországban koncerten, ennél a számnál akik a küzdőtéren voltak felemeltek a fejük fölé egy piros valamit, akik meg a lelátókon, azok fehéret (a lengyel zászló színei ugyebár). fantasztikus volt! igaz, hogy közben szarrá áztunk, engem lelocsoltak sörrel, vissza a buszhoz eltévedtünk, de nagyon megérte.

most éppen nincs lázam!!! reggel 6 körül bevettem egy aszpirint, lehet, hogy még annak a hatása. még nem minden oké, mert a torkom meg a fejem ugyanúgy fáj, a pólómat meg az ágyneműt ismét csatakosra izzadtam és még mindig úgy érzem magam mint egy zombi. de talán már van remény! remélem a századik bejegyzés az lesz, hogy egész nap nem volt lázam gyógyszer nélkül se! :)

betegnek lenni nem jó. unalmas. és fárasztó. és fájik. ma egész nap azt csináltam, hogy lázat mér: 39, aszpirint lenyel, elkezd jobban lenni (és izzadni ezerrel), így már tud aludni kicsit. alszik, kimegy az aszpirin hatása, megint elkezd szarul lenni, erre felébred, lázat mér: 39... stb.

most főzöm literszámra a tejját. (nagymamámnak pont egy szunya kellős közepén sikerült telefonálnia, hogy kell-e valami. de hát mégse a 80 éves nagyimat fogom megkérni, hogy hozzon pezsgőtablettás aszpirint, epret és vigyen el dokihoz!!! de kaptam hasznos tanácsokat, és ha mindenki azt mondja, hogy tea, akkor tea.) meg állítólag koldrekszet is kell inni-enni, tökmindegy, mert az jó. de csak undorító fekeribizlis ízű van itthon, na akkor nagy levegő és megiszom...

39 fokos lázam van, nem bírok aludni, vagy ha igen, akkor rémálmaim vannak a ládaderbiről... szétrobban a fejem és ráz a hideg. nincs itthon pezsgőtablettás aszpirin és ez kikészít. bevettem egy simát.

és ott gurul a zűrhajó!!! tézsével lefotóztuk aranyosan a szakítósblog zűrhajós különítményének, majd rakok fel képeket is jól. addig érjétek be ezzel a két videjóval:
 

egyébként iszonyú jó volt, én ha nem égek le és nem hagynak ott egyedül simán maradtam volna egész nap. olyan szerkezetek voltak, hogy az valami hihetetlen, kedvencem a kerekes kút volt. :))) öcséméket már nem láttam, de lehet, hogy nem is baj, mert utánuk nem sokkal szakadt le az ég. állítólag végig tudott menni, bírta a masina. :) és teljesen begőzöltem, jövőre én is akarok, énisénis!!! :D
 

jelentem jól vagyok, ládaderbiről még a vihar előtt eljöttem, öcsémék is jól vannak, bár melléjük csapott be a villám... :S

annyian aggódtatok értem, hogy teljesen meghatódtam... viszont iszonyúan leégett a vállam...

 

először is mitrónak üzenem, hogy remélem sikerült tegnap kicsit elfeledtetni vele gondját-baját, igyekeztem nagyon. :)

tézsének pedig megnyitom a "mire nem emlékszem"-es blogját, és ha nem emlékezne rá, akkor jelentem tegnap este totál teleportálva sikerült úgy megölelgetnie, hogy a bárszék támlája beépült két bordám közé a hátamba. és fáj. és hülyén nézek ki egy fél bárszékkel a hátamon, úgyhogy kárpótlást követelek! ezzel bíróságra megyünk, öcsisajt! :)))

és még a kezemet is megégettem. most pedig megyek palacsintát sütni, hátha sikerül felgyújtanom a lakást...

 

 

megcsípett valami hülye állat. szerintem pók. remélem nem halálos...

egyszer mesélte egy régi barátom, hogy egy barátja meg annak a barátnője kimentek afrikába utazgatni, és éppen egy nem túl civilizált környéken jártak, amikor a leányzót megcsípte egy pók. mire észrevették már hatalmasra dagadt a térde, rohantak valami orvos-féléhez, rendes kórház nem volt a környéken. az ürge meg gyorsan felvágta a térdét a csajnak, ami tele volt pókpetékkel vagy mikkel... :S

persze lehet, hogy csak városi legenda, de afrikáról el tudom képzelni, hogy ilyenek történnek ott...

 

ápdét: megtaláltam a papírkámat, amire az optikus bácsi aranyosan felírta a szemeim dioptriáját. :)))


a csík zenekar feldolgozta a quimbynek a most múlik pontosan c. számát, de youtube-on nem találom, ha valakinek megvan elküldhetné nekem. most éjjel-nappal ezt hallgatom:

 

 

tegnap bementem az ejuróparkba a szemüveges boltba, hogy én most jól kontaktlencsét fogok venni. mondtam is a néninek, hogy ilyen és ilyen lencsét szeretnék, mire megkérdezi, hogy milyen dioptria? én meg pislogtam nagyokat. bakker elfelejtettem, hogy milyen dioptriás a szemem!!!

 

 

az én drága egyetlen agyament öcsikém indul vasárnap ezen, úgyhogy ha valaki véletlenül arra tévedne, akkor mindenképpen azoknak az idiótáknak szurkoljon, akik skótszoknyás kalózoknak öltözve egy ágyúszerű izében robognak lefelé a citadella oldalában. a könnyebb felismerhetőség kedvéért fekete halálfejes zászló lesz náluk és a 68-as rajtszám.

szóval vasárnap délben mindenki üvöltse torkaszakadtából, akárhol is legyen, hogy HAJRÁ SKÓT KALÓZOK!!!

:DDD

 

 

van nekem egy rokonom, a sanyibácsi. ő apa apjának az unokatestvére (akkor ő nekem kim?!), 83 éves és kanadában él nagyon régóta. a felesége orosz volt (már nem él) és van egy rakat gyerekük (4 biztosan), akik már kint születtek kanadában. nem beszélnek magyarul (gondolom oroszul se) és soha nem találkoztam velük. két-három éve itt volt a két lánya, de nem voltak kíváncsiak a magyar rokonokra. ez nekem nagyon rosszul esett, mert én meg rohadtul kíváncsi vagyok rájuk. a család nem akadt ki ezen annyira, mint én, biztos még fiatal vagyok és heves, vagymi.

sanyibácsi minden évben hazajön két-három hónapra a testvéréhez, olyankor találkozik velünk is, imádjuk az öreget! (egyébként kb. 60-nak néz ki. durva.) most itt van vele a(z egyik) fia is, alex. tegnap eljöttek látogatóba apa nővéréhez, úgyhogy átcsattogtam én is, nagymama is, és izgatottan vártuk az ismeretlen kanadai rokont.

aki meg is érkezett. főztünk neki bográcsban marhapörköltet, körbevezettük a házban, stb. én akárhogy próbáltam rajta észrevenni valami feszélyezettség-félét, nem találtam. ez a pasas (ő egyébként 60 körül van és kb. 40-nek néz ki... mi van ott kanadában meg ááámerikában, hogy 20 évvel fiatalabbnak néznek ki az emberek?!) jól érezte magát nálunk! mosolygott, beszélgetett, érdeklődött a családi cég iránt, elmesélte, hogy írt egy könyvet mexikóról, amerikában nyáron fogják kiadni, és itt is ki szeretné, de a kossuth kiadó nem vállalja, mert szerintük csak kis példányszámban fogyna. mi meg mondtuk neki, hogy helló, mi foglalkozunk könyvkiadással is. nosza megmutatott részeket a neten belőle (egyébként szerintem tök jó), na de mi legyen a fordítással? nagynéném rögtön rávágta, hogy adja ide nekünk (mármint neki meg nekem), mi majd lefordítjuk. hát én pislogtam nagyokat, de végül abban maradtunk, hogy elküldi a könyvet meg a képeket dévédén, nézzük meg, ha tetszik meg úgy döntünk, akkor fordítsuk le és adjuk ki, de akkor még konzultálunk.

hát szóval ott beszélgettünk ilyesmi dolgokról alex-szel, meg névjegykártyát cseréltünk (szerintem ez volt a nap legidiótább pillanata), és közben azon gondolkodtam, hogy ez a pasas nekem vér szerint a rokonom (hogy pontosan mim azt nem tudom...), de egy tökidegen ember. de a rokonom. meg kéne ismerni őket, ez annyira izgi!