"Lányomlánya megint a lépcső aljában állt. Gömborrát fölkapva figyelt fölfelé. Ilyenkor minden vonása a gömborrba szaladt össze. Kicsi volt ez az orr, de a figyelem ugyancsak kigömbölyítette. Mintha szimatolt volna. Ibolyaszeme is összeszűkült, mint alig rebbenő láng, nézte az előtte meredő tizenhét lépcsőfokot. A fényes, vastag deszkákon alig csillant fény.

– Papuli – suttogta fölfelé, és figyelt. Semmi válasz. Aztán megerősítette a hangját: – Papuli! – Ismét csönd. Lányomlánya megemberelte magát, és gömborrával előrerukkolt, és megindult a lépcsőn. A vaskorlátba kapaszkodott. Fölért a lépcső tetejére, ahol kávébarna csempefolyosóról nyíltak a fehér ajtajú szobák. Benyitott az első ajtón. Sötét volt odabent. Élőfekete csempefal emelkedett körös-körül. Lányomlánya ámuldozott. Ilyennek még sohasem látta a fürdőszobát. A szélén sárga, behorpadt vízilóként terpeszkedett a kád. Lányomlánya melléje merészkedett, és megsimogatta. „Ez nem is él” – motyogta magában, aztán még egyszer megsimogatta, hátha életre kel a fürdőkád. A lefolyó hörgött egyet – talán a szomszédban vizet engedtek. Lányomlánya visszahúzódott, aztán kedélyes hangon rászólt a fürdőkádra:

nem szokásom posztot kitörölni, akkor se ha megbánom, amit leírtam, de most megtettem. nem fogom leírni mi történt, mert nem ide való. mint ahogy azok a bejegyzések se voltak azok, de ezt nem mértem fel. nem éreztem a súlyát, és ezt utólag borzasztóan sajnálom, mert semmiképpen nem akartam bántani vele senkit, legkevésbé azt, akit eltalált.és ebben a mondatban a hangsúly az utólagon van. igen, egy felnőtt ember nem utólag gondolkodik el azon, hogy amit tett, az mennyire bánt meg másokat, vagy mennyire jogos. nem vagyok felnőtt ember...

na ma már túlvagyok két majdnem elájuláson. azért csak majdnem, mert a teszkóban is meg a fressnapfban is pont sikerült mindent megszámolnia a néniknek, mire gáz lett volna, és gyorsan le tudtam ülni. nem tudom mi van, nem, nem vagyok terhes, de ez azért így annyira nem vicces. :S

éjjel nem aludtam szinte semmit, ennek ellenére egyelőre brutálisan fel vagyok pörögve.

hajnali egyig kattogtam a kaució-dolgon, jamerthogy az van, hogy tegnap felmondtam az albérletet, de a 80.000 forintnyi kauciót nem akarják visszaadni, mert tisztasági festést akarnak belőle. én meg éjjel jól végigrágtam, hogy ez így nem fair, mert tudomásom szerint a kaució a rendeltetésszerű használaton kívüli egyéb költségek fedezésére van, amit a bérlő nem térít meg a kiköltözésig. mittudomén, kiveri az egyik falat vagy ablakot, vagy akármi. vagy valamit nem fizet ki a végén. a tisztasági festés meg még bőven benne van a rendeltetésszerű használatban szerintem. meg amúgy sem kerül 80.000 forintba. meg amúgy is négy hónapja lett kifestve.

na aztán amikor ezt így végiggondoltam, akkor sikerült elaludnom, és hajnali négyig több-kevesebb megszakítással ez folytatódott is, majd négykor asszem először a yodát seggeltem el, mert elkezdtek randalírozni, majd fél ötkor a nalut, és onnantól kezdve fél órás időközönként a yodát ismét. reggel fél hétre abba is hagyták a rohangászást, cédék felborítását, meg mitudoménmégmit. hétre már úgy éreztem, hogy pillanatokon belül agyhúgykövet kapok. még egy ilyen éjszaka és kivágom mindkettőt a picsába.

aztán szépen becsattogtam a dolgozóba, felhívtam a tulaj nénit és elmondtam a véleményemet a kaucióról. mire ő kijelentette, hogy én becsaptam őket, mert nem is hosszútávra maradtam, mint ahogy ígértem, meg minden lakója után több tízezreket fizet az otthagyott számlák meg felújítások miatt stb. de akkor maradjunk abban, hogy ne fizessek az utolsó hónapra bérleti díjat, a rezsit meg kifizetik ők.

én próbáltam normális és kedves lenni, de most mégis úgy fogok elköltözni, hogy összevesztem velük, pedig szerintem nekem van igazam. és eddig sose volt semmi gond, mindig kedvesek voltak velem, csak hát elbasztam, mert nem írtunk szerződést. és most még én érzem szarul magam, hát normális vagyok?! azon kattogok, hogy azért a rezsimet mégiscsak kifizetem...

én rövid távon meg fogok főni azt hiszem... vízpartot akarok és jegeskávét! most!

legalább a spanyolok megverték az olaszokat, ha már a hollandok tegnap kiestek...

na most már teljesen rákattantam a költözésre. :) már fejben felszereltem az új helyen a gyékényrolóimat, berendeztem a szobámat, andrással már azt is kitaláltuk, hogy a teraszon mindenféle fűszernövényt fogunk termeszteni. a sarkon van egy iszonyú aranyos kis kávézó, terasszal, kis tóval, benne kis szökőkúttal, gyönyörű leanderekkel. ja, és az is eszembe jutott, hogy így azon se kell agyalni, hogy hogyan jutok haza esténként a szigetről munka után. :)

persze a pakoláshoz még mindig nem jött meg a kedvem, de dobozolásban már rutinos vagyok, szaffy és valmont pedig tündérbogarak voltak, és felajánlották a segítségüket is meg egy transzportert a költözéshez.

ilyenkor szokott az lenni, hogy elkezdem fejben jobban érezni magam a másik helyen és utálni azt, ahol még lakom, pedig eddig tökre szerettem. de milyen jó lesz majd megint mindenhonnan pikkpakk hazaérni, és nem éjszakai buszokkal hazakeveredni! és laci bácsiéktól is megszabadulok!

ma összetörtem a kedvenc poharaim egyikét, végigizgultam egy olyan meccset, aminek a végén majdnem sírva fakadtam, felidegesítettem magam hülyeségeken és egyedül jöttem haza. úgyhogy bosszúból megettem egy csomó fagyit, amitől most fáj a hasam.

ma este egy kicsit megszakadt a szívem...