jelentem izomhúzódásra a legjobb a kakaó és a bringázás! eltekertem a parázsba és vissza. odafele még kínlódtam nagyon, de legalább jól elbeszélgettem magammal, kb így:

aztán hazafele már minden rendben volt. juhééé! (de ebben biztos nagy szerepe volt a tündérbogár szakítós társaságnak is! azt még nem tudom hogyan, de valahogyan biztosan. mondjuk lélektanilag.) :)))

 

 

na. valószínűleg meghúztam a lábam tegnap futás közben. térdtől csípőig (a térdemet és a csípőmet is beleértve) le akar szakadni a lábam... bár szerencsére csak akkor fáj, ha erőt akarok kifejteni vele. iyen pl. a felfele lépcsőzés, a tekerés és a székből felállás. nagyon vicces mutatványokat adok elő itt bent a dolgozóban. :) de valaki mondja már meg, hogy ilyenkor pihentetni érdemes vagy inkább rádolgozni?

ápdét: rám lett parancsolva, hogy írjam ide, ma kiderült, hogy egy valamiben jobb vagyok valakinél, és ez nem más mint a palacsintasütés. és ez feldobta a napomat és most örlülök és juhé. :)

 

 

 

 

 

 

ne essen mááár! szaffykám én azt értem, hogy sztrájkolnak a manók, de azért legalább hétvégére megállapodhatnátok egy kis napsütésben, mert egyrészt megfagyok, másrészt így nem tudok se futni, se bringázni, harmadrészt meg utálom az esőt. felajánlok a manócskáknak palacsintát is akár, csak süssön a naaaap!!! :)))

 

 

azt álmodtam, hogy repülök. siklóernyővel. bele kéne húzni a szezonba, mert megint lófaszt se fogok repülni. de vagy az idő szar, vagy nem érek rá, vagy ha jó az idő és rá is érek, akkor nincs senki, akivel tudnék menni. és ez nem csak az én nyűgöm, hogy legyen ott velem valaki, hanem kocsi nélkül egyszerűen képtelenség eljutni egy starthelyre.

következő hétvégén ha a fene fenét eszik, akkor is elmegyek repülni. és ajánlom az időjárásnak, hogy kapja össze magát, különben seggbe lesz rúgva!

 

 

futottam. elindultam itt wekerlén a házak között a betonon, de nem volt jó. inkább kisétáltam a kiserdőig és ott rohangásztam körbe-körbe. most elfutottam valameddig és a mellette lévő úton visszafutottam. kitaláltam, hogy hogyan fogom fokozatosan növelni a távot.

egyelőre kurvaszarul megy. valószínűleg nem futok jól, meg kéne valahogy tanulni. fáj mindenem, a vádlim, a fenekem, a karom és a hátam (!) is... és közben iszonyúan szenvedtem, és rohadt sokszor megálltam. futócipőm van fasza, bár én nem értek hozzá, de ágibarátnőm igen, és ő vágta hozzám anno vadiújan a sajátját, mert kapott még egyet. kényelmes, olyan mintha rajtam se lenne. a ruha meg tökmindegy, úgyis csatakosra izzadom.
 
megyek holnap is. ma mentem volna este is, de inkább nyújtottam kicsit, este nem szabad már a kiserdőbe menni. az europark helyén is volt kiserdő, akkor dózerolták le és építették fel a bevásárlóközpontot, amikor találtak ott 3 hullát. ezért inkább nem megyek a másik kiserdőbe sötétben.

muszáj közben zenét hallgatni, mert kiábrándító, hogy a természetben vagy, és közben hallod, ahogy 50 méterrel odébb döngetnek a kocsik. de clashre nem lehet futni. arra tekerni kurvajó, lehet a ritmusra nyomni a pedált, de futni nem jó rá. kell találnom valami fasza zenét, de olyan kell, ami motivál, felpörget.

tegnap tekertem haza parázsból, és annak ellenére, hogy nem voltam túl jól, brutálisan élveztem. 10 perccel rövidebb idő alatt tettem meg az utat, mint eddig bármikor. és közben clash ment, na ehhez nagyon jó volt. régen manu chaora bringáztam, most valamiért ahhoz már nem bírom hallgatni. pedig imádom.

ja, és ma nem volt cigi se.

 

 

tök jó volt ma normálisan felkelni. normális időben, hogy nem kellett rohanni, hogy nem úgy ültem fel a bringára, hogy tekerés közben elalszom majdnem, hogy volt idő kényelmesen kávét inni meg ilyenek.

aztán bejöttem dolgozni, elkezdtem olvasgatni grafit blogját, és elolvastam ezt a posztot. és most az van, hogy kurvára motiválva vagyok. hogy le kéne tenni a cigit. meg hogy fel kéne kelni reggel időben, és el kéne menni futni. utálok futni, de mindig arra számítok, hátha megszeretem. most is. ha meg nem, akkor max. tekerés lesz belőle. nem csak be a munkahelyre, hanem munka előtt valamennyit még. meg este is, ha nincs program. futás vagy tekerés.

ezt akarom.

 

 

először egy kis ápdét a mittudoménhanyadik bejegyzéshez a szarabettensz koncertről. két szám között megkérdezte van-e valakinél kamera. a visítozó csajok az első sorban mondták, hogy náluk van. erre sarah megkérte őket, hogy adják már kölcsön neki, mert arra szeretné kérni a közönséget, hogy üdvözöljük a tesóját, taylort, aki a színpad mögött van, ő ezt felvenné, és tegyék fel a youtube-ra a felvételt. a csajok felvették, íme. (ne nézzétek végig, szörnyű a minőség, a számot már nem érdemes meghallgatni, de szaffyval ott kiabáljuk valahol hátul, hogy helllóóóóó tééééjloooor!!! :)

(a hetvenegyedik is hülye szó)

majd ha lesz képem hozzá, akkor megmutatom mit néztünk szaffyval, napramorgóval és gabóval tegnap. :)

egyébként meg kómatyi vagyok. most nem hullajuli, csak kómatyi. vagy kómackó. erről meg eszembe jutott ez:

 

ja, tegnap megint meccs volt a népligetnél. úgy döntöttem kapnak még egy esélyt a focidrukkerek. meg hát a harcibácsikat muszáj volt megnézni... :) nem is volt semmilyen incidensem senkivel, de megállapítottam, hogy ennek valószínűleg két oka volt: 1. még nagyon korán volt, csak néhányan szállingóztak, és nem érkezett még meg a "kemény mag" 2. akik ott voltak azok se voltak még kellőképp berúgva. úgyhogy egyben hazaértem. :)

ezt pedig ww-nek küldöm a tegnap esti megnevettetésért cserébe, mert mindig beletrafál, hogy mikor van az ilyenekre szükségem :))) (1.55-nél szokott elkezdeni durván rázni a hideg, ha eztet hallgatom e! :)

 

 

nyihh. kialdutam magam. beszámolok.

szerdán nagyon hajnalban indult a gép, kaptam helyet ablak mellé, de megállapítottam, hogy a repülőn az ablak nagyon kicsi. én mindent akarok látni. legközelebb valahogy bejutok a pilótafülkébe, ha apának sikerült nekem is fog! :)

felszállás után fél órával vettem észre, hogy még mindig a karfát szorongatom eszeveszetten. pedig csak egy kicsit izgultam (cöcöcö! :). és igazából iszonyúan élveztem az utat, nekem még mindig hihetetlen, hogy egy ekkora dög fel tud emelkedni a levegőbe, a felhők felülről valami csodálatosak voltak! éppen azon gondolkodtam, hogy merre járhatunk magyarországon belül, amikor havas hegyeket pillantottam meg. akkor megállapítottam, hogy már nem otthon vagyunk. :) (ja, életemben másodszor ültem nagyvason, azért ez a hülyegyerek stílusú beszámoló...)

unatkoztunk sokat (én olyankor olvastam), tárgyaltunk, vakos kiállítást néztünk, én meg jól elfáradtam a sok angol karattyolásban, főleg, hogy nem túl erős az angolom... :S aztán tegnap még volt 3 óránk a becsekkolásig, úgyhogy bementünk frankfurtba (addig csak a reptéren voltunk, minden ott volt: a kiállítás, a tárgyalás, a szállás), de várostnézni már nem volt elég idő, úgyhogy csak kajáltunk. méghozzá életemben másodszor kumpirt, ami egy török kaja, és isztambulban ettünk olyat sokat és isteni! ha valaki tudja hol lehet bp-n olyat enni, az azonnal mondja meg!

aztán hazafele naplementében szálltunk fel (akkor már sajnos nem kaptam helyet ablak mellett), a felszállásnál láttam egy nyuszit kb. 10 méterre a géptől. :) a visszaút már annyira nem volt sima, mondták is felszállásnál, hogy kicsit turbulens lesz, a leszállásnál úgy rázott, hogy azt hittem lezuhanunk, de végül nem zuhantunk le, nem térítettek el, nem tévedtünk el sehol, úgyhogy sikeresnek nyilvánítom az utat. csak nagyon hiányzott valami... :)

ápdét:

 

 

a hatvanhatodik az egy hülye szó. egyébként meg nem leszek két napig, mert megnézem frankfurt repterét. állítólag annyira hiperszuper, hogy érdemes rá két napot szánni, így aztán csak csütörtök este jövök vissza. ha lezuhanna a gép vagy ádáz terroristák térítenék el, akkor valaki etesse majd meg a macskákat léccci.

(juj de semmi kedvem kimenni, itthon akarok maradni, ápolónéniset játszani, ésésés... )

 

 

gondolom ma valami májuselsejei fradimeccs volt/van. örülök neki. meg annak is, hogy a bicikliút hazafelé a fradipálya mellett megy el. amikor rohamrendőrök csináltak nekem helyet, hogy tovább tudjak haladni, már gyanút kellett volna fognom és gyorsan más irányba kanyarodnom. de nem tettem, így kikerültem tíz méteren belül négy fradidrukkert (zöld-fehér sál lógott a nyakuban, a félreértések elkerülése végett), akik éppen a bicikliutat hugyozták telibe nagy boldogan. majd kikerültem még hármat, akik úgy döntöttek nekik több joguk van használni az utat gyalogosan, mint nekem bringával. majd végigrollereztem a járdán, ahol nem lehetett elférni a parkoló autóktól. az utolsó autóban ülő srác annyira megörült nekem, hogy mikor meglátott elvigyorodott, majd mikor melléértem rámnyitotta a kocsiajtót.

most már nem vagyok annyira ideges, nem kezdek el káromkodni. de azért képzeljétek ide a végére.

 

 

hétvégén gyönyörű idő volt, repülésre fantasztikus lett volna, mégis vaciláltam, hogy menjek-e vagy ne. végül úgy döntöttem, hogy nem megyek.

cirka négy és fél éve siklóernyőzöm, és szinte mindig próbáltam megfontolt és óvatos lenni a levegőben, a döntéseimben, mert meggyőződésem, hogy a siklóernyős balesetek nagyon nagy százaléka abból adódik, hogy a pilóta nem ismeri vagy túlbecsüli a saját képzettségét, tudását, korlátait, és bevállal olyan dolgokat, amiket nem kéne. én talán kicsit túlzásba is viszem az óvatosságot, de így érzem biztonságban magam. talán ennek köszönhetően, talán nem, de amióta repülök egyetlen egyszer volt egy kicsit komolyabb balesetem, ráadásul az sem (teljesen) az én hibámból történt.

igyekszem mindig felmérni, hogy milyen az idő, milyen az aktuális gyakorlatom, és a kettő hogyan viszonyul egymáshoz. most éppen az az alaphelyzet, hogy a tavalyi szezonban nagyon keveset tudtam repülni a diploma miatt, és kb. fél éve szinte egyáltalán nem repültem. ilyenkor ki szoktunk menni gyakorolni kisebb dombokra, hogy újra a kezünkben legyenek a mozdulatok, hogy begyakoroljuk az ernyő reakcióit. mi csak úgy hívjuk, hogy "kutyázás". :) az utóbbi fél évben még erre se volt időm (meg hát tél volt ugyebár), úgyhogy most kicsit vissza kell szoknom a levegőbe.

ha kiesik egy kis idő, és nem kutyázni megyek ki, hanem rögtön repülni magasabb hegyre, akkor pedig szeretem, ha van körülöttem ismerős, mert már csak a jelenlétüktől jobban érzem magam. általában van nálunk rádió, így ha bármi történik, tudunk egymásnak jelezni, segíteni, akár a levegőben is. apáék viszont most külföldön voltak, így csak egyedül tudtam volna menni hétvégén. tavasszal a termikek még szűkek, lökdösősek, amit minden tavasszal újra  meg kell szoknom. hogy ez  mit jelent?

a termik nagyjából így néz ki:

a nap elkezdi melegíteni a földet, és egy idő után a hőmérsékletkülönbség miatt a földről meleg levegő "oszlopok" vagy "buborékok" szakadnak el. ezekben körözve emelkedünk fel. nyáron a termikek általában szélesebbek, egyenletesebbek. ilyenkor tavasszal viszont még rugdosósak, nehezebb bennük maradni. ez  egyrészt nem túl kényelmes, másrészt mivel a termik belsejében feláramlás van (ebben emelkedünk ugyebár fel) mellette pedig leáramlás, ezért ha kiesünk belőle, akkor becsukódhat az ernyő, ami nem olyan vészes, mint amilyennek hangzik, ráadásul a tanfolyamokon megtanulja az ember kezelni az ilyen helyzeteket. de ha nincs gyakorlat, akkor nyilván lassabban reagál az ember, nem annyira automatikus minden mozdulat stb.

na ezért döntöttem úgy, hogy hétvégén egyedül nem megyek el repülni. apa kérdezte, amikor hazaértek, hogy miért nem mentem. elmagyaráztam. azt mondta jó döntést hoztam, és ennél nagyobb dícséret nem kell. :)