úristen ez mennyire gyönyörű.... 

drága kefe,

te nem ismertél engem, de én ismertelek téged, és amíg vasárnap nem találkoztunk, nem is tudtam mennyire. ismertelek apa történeteiből, és ismertelek a repülőgépeidből: a motorossárkányodból, amiben annyiszor ültem azelőtt, az autogiródból, amiről annyirszor ábrándoztam, és amikről apa elmesélte micsoda élmény benne utazni, és a foxból, amit annyiszor toltam be a hangárba, hogy megszámolni sem bírom, és amivel végül az utolsót repülted, ki tudja, hová. ezek mind te voltál, a te repülő szenvedélyed, a levegő-szereteted. és vasárnap úgy fogtam veled kezet, mintha mindig is ismertelek volna, a korábban elmesélt történetek elevenedtek meg benned, és olyan voltál, ahogyan mindig is elképzeltelek.

hiába te voltál elkötelezettje apának, ő mégis olyan nagy tisztelettel és szeretettel beszélt és mesélt rólad, ahogyan még senkiről azelőtt. ma megkérdezte tőlem, miért mindig a jó emberek halnak meg, és ha hinnék istenben, most megkérdezném tőle ugyanezt...

de nem hiszek benne, így nem kérdezek semmit, csak reménykedem, hogy jó helyre kerültél. köszönöm, hogy ilyen jó barátja voltál apának, hogy olyan ember voltál, akire mindig mindenben lehetett számítani. köszönöm a sok történetet, amit mindig emlegetni fogunk, és köszönöm azt is, hogy megismerhettelek, még ha csak egy kézfogás és egy mosoly erejéig is.

nagyon nagyon bízom benne, hogy a baleseted nem öli ki a kisfiadból azt a hatalmas szeretetet és vágyat a repülés iránt, ami benned annyira megvolt. hiszen te is a mi őrült családunk tagja voltál. ebből a legfájdalmasabb szó a voltál...

és kérlek, ha a többiek odafönt nagyon elfoglaltak, és neked van egy kis időd, megtennéd... megtennéd, hogy vigyázol apára? és néha egy kicsit rám is?

folytatjuk a hiperkarma napokat, mert semmi értelmeset nem vagyok képes leírni.

ezzel ébredtem, még álmodtam és közben ez szólt a fejemben. (ennek sincs jelentősége, csak tegnap hiperkarma napokat tartottunk mitróval. persze egyébként pszichológus-jelöltek szerint biztosan van jelentősége, és valamennyire biztosan igazuk is van, de most nincs kedvem megfejteni magam, túl korán van még)

jóccak

sóhaj. én már nem tudom mit írjak a bénaságblogba és mit ide... tegnap kaptam mitrótól egy befőttesüvegben kovászt, amiből sütit kell majd csinálni. mivel nem érintkezhet fémmel, ezért csak egy fólia volt rajta. így aztán a kovász nagy része szépen belefolyt a táskámba, elárasztva az újságomat, a határidőnaplómat, a pulcsimat, a cédétartómat. a tulaj levele, ami az apehtől jött, megmenekült. otthon kipakoltam a táskát, bedobtam a mosógépbe. a levelet viszont bennefelejtettem. most itt szárad az ablakban, de azt hiszem esélytelen, hogy használhatóvá varázsoljam...

ápdét: a tulaj is jót nevetett... :)))

remélem gabó azért tudott aludni végül, sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam lennének álmatlan éjszakái. :)

amúgy semmi izgalmas nem történt, pocsékul szerepeltem, és semmire se tudom fogni, egyszerűen sokkal sokkal többet kell gyakorolni. a verseny egyszerre volt nemzetközi világkupa és magyar nemzeti bajnokság, a nemzetközin valami harmincnyolcadik lettem asszem a nemtudommennyiből, talán ötvenen voltunk. a magyarban fogalmam sincs. a nőit nem is érdemes nézni, mert a nemzetköziben voltunk négyen, a magyarban meg hárman... megmondjam ebből hanyadik lettem? negyedik meg harmadik, de a harmadikért kaptam kupát meg oklevelet, édes istenem mégis minek?! ha nem csinálok semmitse, csak egész hétvégén a hasamat süttetem, akkor is harmadik leszek... katasztrófa...

ja és leégett az arcom, szeptemberben, vicces. és az eredményeket leszámítva szupi volt, jó volt a társaság, csak a külföldiek nehezen vegyültek. meg hát meg sem ismertek, volt aki csak bámult, bámult, aztán odajött, hogy kicsit félrebillentett fejjel megkérdezze: "nórá? ár jú nórá? ver iz jor her??" hát ezek a kis lükék nem ismertek meg rövid hajjal. és motorossárkánnyal jöttünk haza, illetve én "csak" egertől, de nem baj, mert egyszerűen gyönyörű volt a kékes, és a fények is, és pont naplementére értünk dunakeszire, és előtte még egy ballont is láttunk, és fantasztikus volt. csak fotógépet felejtettem el vinni, úgyhogy képek azok nem lesznek, csak ha valaki küld majd nekem.

amúgy tudjátok mi az igazán jó egy ilyen versenyben? nem is az, hogy az ember versenyez, mert az is jó, és lehet közben izgulni, és örülni ha jól megy ,meg szomorkodni ha nem megy jól, bár az annyira nem jó. most is volt az egyik kör után egy mini pityergés, de hamar rájöttem, hogy ennyit nem ér az egész, hogy szarul érezzem magam miatta. szóval a verseny legjobb része az, amikor az egész mezőny együtt csinál valamit, akármit, mondjuk este együtt sörözik. meg a "hivatalos" események. én nagyon bírom a megnyitókat, meg az eligazításokat, nekem az az igazi versenyhangulat, nem maga a verseny. és az eredményhirdetés, az a legjobb, főleg ha te is felállhatsz a dobogóra, persze csak a képzeletbelire, mert igazi dobogó sosincs, de nem baj. én ezeket imádom egy versenyben.

megérkeztem, jól vagyok, fáradt vagyok, most hallgassuk meg ezt a szép zenét és majd holnap írok beszámolót. (nem, nincsen semmi jelentősége, hogy pont ezt a számot, csak előkerült egy régi cédéről és szeretem)

elhúztam versenyre, cél a női első három a nemzetiben is meg a nemzetköziben is, drukkoljatok! vasárnap jelentek.

hát azért arról a keddi dzsémi koncertről illene megemlékezni, mert életem egyik legjobb dzsémi koncertje volt, és oké, hogy berúgtunk a mitró apukájának a fügeborától meg a nem tudom hány házmestertől, de nem attól volt kurva jó, hanem egyszerűen csak kurva jó volt.

először csak folyton lemerült a laptop. aztán elkezdte nem "felismerni" az adapter kábelét. egyszerűen nem töltött. aztán néha igen, ha sikerült olyan pozícióba mozdítani a kábelt. aztán tegnap már azt csinálta, hogy sikerült bedugni úgy, hogy töltsön, de egyszercsak nem töltött tovább, vagy a gép nem vette észre, hogy be van dugva, nem tudom.

aztán megtört a hálózati kábel is. aztán korlátozták a netet, mert a júpíszí nem vonta le a számlámról a pénzt, mert a bankom visszautasította őket (nem egyezik az aláírásom), amiről elvileg küldtek tájékoztatót, amit nem kaptam meg.

ellenem fordult a technika, kiköltözöm az erdőbe és remete leszek.

már csak egy hét van az autómentes napig, és egyben a critical massig. te hogy tervezed?

a párizsiról jutott eszembe. itt lehet elolvasni az egészet.

A nagy hószánkázás után sokáig maradtunk ágyban. Aggódtam, hogy Lányomlánya megütötte magát, és azért nem kel föl. Hánykolódtam egy darabig az ágyban, aztán kiosontam a kávészínű folyosóra.

Persze, a felnőttek már elviharoztak a dolgozóba. Főanya a levegőben gépelt, a harmadik emeleten, úriemberek jöttek a szobájába, melléálltak a levegőben, a harmadik emeleten, és a fülébe diktálták a diktandót, ő meg lepötyögtette vékony ujjaival. Lányomlánya apja valahol az űrben cirkált. Taxija nem is a hóban futott, hanem valóságosan röpült az országutakon, annyira nyomta a kakaót; két idősebb hölgyet vitt el Soroksárra, ahol már disznóölésre gyülekeztek a ruhájukból kihízott kedélyes emberek. Azt mondták a volánosnak, maradjon velünk, jókat eszünk! Nevettek, hangjuk egészen idáig hallatszott. No és az Öregasszony! Ott úszott a folyosón, úgy, ahogy Lányomlánya mondta. A betegek nyújtogatták utána a karjukat. Kócosak voltak és lebegtek – sziklákhoz voltak kötözve. Csak nyújtogatták az Öregasszony felé a karjukat, aki kedvesen úszott közöttük, gyógyítgatva őket a bolondos levegőben. Azok meg a fehér köpenye szélébe kapaszkodtak.

méér méér mééééééér kell nekem éjfélkor megint denevért menteni meg kidobni?! méééér??? az a szerencséje a kishapsinak, hogy tök véletlenül épp kisétáltam a konyhába akármiért és majdnem ráléptem... ő meg gyorsan bemászott a szekrény alá, én meg telefonos segítséggel kipiszkáltam onnan. de hogy milyen pici egy ilyen ha nincsen kifeszítve a szárnya! és ha ultrahang meg minden, akkor miért csipog? szerencsére ő élve került ki tőlünk, de most már elég volt, kiteszek egy denevéreknek belépni tilos és életveszélyes táblát az ajtó elé.

terápiás célból sok szentendrét írtam fel magamnak. a doki meg hörgőtágítót meg még valamit, és légzésfunkció-vizsgálatot ha nem lesz jobb...

i don't know where i am
and i don't really care
i look myself in the eye
there's no one there

hogy én mennyire így érzem most magam... valaki csavargatja a kis lelkemet, engedje el!

vasárnap a millenárisban, csodaszép napsütésben ücsörögtem és iszogattam a tejeskávémat és nézegettem a petanque-ozó srácokat. közben néha feltámadt a szél, és egy ilyen feltámadás úgy döntött, hogy elviszi az újságomat. én úgy gondoltam, hogy képes vagyok egyszerre kávét inni és elkapni az újságot, aminek az lett az eredménye, hogy a kávét kiköptem, egyharmadát vissza a pohárba, egyharmadát magamra, egyharmadát pedig magam mellé...

egyébként mostanában a kombínón nagyon vicces dolgokat látok. tegnap egy fiatal apuka a négy év körüli kisfiával teljes felháborodást okozott, mert képes volt felhőtlenül jól érezni magát. a gyereket az ölébe vette, játékból elkezdte verni a fenekét és közben félhangosan kiabálta, hogy kiverem a szart belőled. :D majd megfogta a gyereket a lábánál fogva és elkezdte lógázni. a gyerek (és én is) majd' megszakadtunk a nevetéstől, miközben a többiek mereven és megvetően bámulták őket. 

előtte egyik nap a kisföldalattin szemeztem egy gyönyörű kisfiúval, aki egyszercsak elmélyülten elkezdte túrni az orrát, és közben meredten bámult engem tovább. az anyukájával egyszerre kezdett el minket rázni a röhögés. :D

nem, nem akarom a hajadat vacsorázni, és jó lenne ha nem akarnál folyton belelökni a mögöttem állóba, és légyszi a lábamra se ugorj rá többet. és nem érdekel, hogy szerinted én nem tudok bulizni, egyszerűbb lenne bocsánatot kérni és kicsit odafigyelni a melletted  (mögötted) állóra, mert így legszívesebben lefejelnélek, te kis hülye. apa fortyogó dühe vagyok.

most nincs semmi, nyugis, önmagamat rendberakós nap van, még főztem is, juhé. csak ezt a kurva cigit kéne letenni, mert már a harmadik éjszakát töltöm fulladással és asztmás fújókával, bár alig dohányzom, leginkább csak este.

és megint megettem két barackot, és megint viszket a szájpadlásom. csinálok belőle inkább kompótot, anya azt mondta lehet.

és tök jó lenne, ha feltalálnák az olyan telefont, ami használhatatlanná válik ha berúgok.

és a tököm tele van azzal, hogy két napja porszívóztam ki az egész lakást és már megint minden tiszta macskaszőr.

októbertől úszni akarok és jógázni megint. és most épp nagyon hiányzik egy kád...

annyi de annyi mindenen szeretnék változtatni, és annyira pocsék éjszakám volt, és nagyon nyűgös vagyok, és világundorom van és sírhatnékom is, és nem akarom, hogy ez egy pasi miatt legyen, és azt hiszem nem is miatta van csak meg fog jönni...

tegnap megvolt a másfél liter víz, az egy deci kálcium, a letekert huszonkét kilóméter, a porszívózás, a kombínó, a margitsziget, a sörkert helyén nyílt izé, egy kínos beszélgetés, két sör, a kertemben még két sör, a kulka (nem úgy :), az ötös busz, az ágyikóm...

este kitettem a szemetet az ajtó elé. reggelre eltűnt...

kemény éjszakám volt, asszem kicsit rendbe kéne tennem magam kívül-belül... egyrészt ez a buzi köhögés csak csitul de nem múlik. sárga dzsuva jön ki az orromom és a számon keresztül napok (hetek) óta. szedek köptetőt, cévitamint, de egyelőre tényleg csak szép lassan egyre kevesebb minden, a köhögés, az orrfújás, a köpködés, de nem múlik el teljesen. másrészt éjszaka kétszer ébredtem fel arra, hogy fulladok, pedig az utóbbi két hétben alig gyújtok rá. harmadrészt rohadtul nem figyelek oda magamra, totál szét vagyok esve, pihenni kéne és zöldséget, gyümölcsöt enni (ja, lehet, hogy allergiás vagyok a barackra... fakk), és inni, sokat, mert éjszaka két fulladás között rájöttem, hogy eszméletlenül szomjas vagyok, és ahogy végiggondolta rájöttem, hogy napközben a két kávén és egy pohár vizen kívül semmit nem ittam, ami nagyon nagyon gáz...

úgyhogy sürgős változtatásokra van szükség életmód téren...

két hét takony és egyéb mindenféle dzsuva köpködése után úgy döntöttem végre felmerészkedek a biciklire és bemerészkedek vele a dolgozóba. már nem köpködök annyit, de két nap alatt tökéletesre fejlesztettem a biciklin orrotfújás művészetét. és el se ütöttek közben (még). viszont isteni újra a drótszamáron ülni, frissen és ébren érek be a munkahelyre, nem úgy mint egy darab mosott rongy.

tegnap hazafele kipróbáltam a bringautat, hát az egy gyász... egész újnak tűnt, de olyan hullámos, hogy szétrázta az agyamat, ráadásul legalább húsz perccel hosszabb így az út. még az árpád hídnál is jártam, meg egy lakótelepen is, ahol kerülgethettem az outival a babakocsit tologató nagymamákat, nem volt fasza. maradok a körútnál meg a lehel utca  - béke út - istván út útvonalnál.

mindenféle zenés napokat tartunk, ez az új kedvenc. van benne csúnya pulyka, pálinka, kafé, binyigli, tenger és nagyon szép lány. a videóban. a zenében leginkább csak kafé van. :)

keresek egy számot, ami az egyik café del mar lemezen jelent meg, de nem tudom se a szám címét se az előadót. sikeres-e vagyok-e? :) ez a szám eléggé hasonlít rá: