na valamelyik macska eltörte a vasalódeszkát. aranyosan lehajlik most a vége, úgyhogy pici ruhákat még tudok vasalni, kár, hogy nincs gyerekem.

vicces, hogy néhány szar tetkó után találtam egy új kedvenc zenét :)

gyűlnek a történetek a bénaságblogba, csak ez a legutóbbi annyira nem vicces...

a hülye yoda felugrott a polcra, beszorult két léc közé a lába, de közben már lógott le a polcról, nem tudott visszamászni, közben üvöltött mintha nyúznák. odaugrottam, hogy segítsek neki, de hát a macskáknak ilyet nem lehet, úgyhogy jól belémharapott. közben meg leverte egy kivételével az összes gyönyörű borospoharam... 

nagyjából átharapta a kisujjam alatti részt a bal kezemen, úgyhogy a nap nagy részét valami sebészeten töltöttem, viszont életemben először kaptam tetanuszt a fenekembe. :)

ez most ilyen álombeszámolós időszak.

ma éjjel norbival álmodtam. ha norbival vagy gáborral álmodok az mindig nagyon furcsa, soha nem hasonlítható más álmaimhoz. olyankor mindig tudom, hogy már meghaltak, és hogy nem tudok semmit tenni ellene, és mindig egyszerre nagyon szomorú és boldog az egész.

a mostani álmomban is tudtam, hogy norbi már nincs, és hogy ez csak egy rövid ideig tart, hogy ott van velünk. a többiek nem tudták, az álmomban sosem tudják mások, csak én (mármint hogy a fiúk már meghaltak), de sose mondom nekik (talán nem mondhatom), és nem próbálok semmit tenni ellene, hogy maradjanak a fiúk, mert tudom, hogy úgysem tudok.

most olyan volt, mintha norbi végig velünk lett volna, odajött hozzám és kérdezett valamit, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. el akart menni a közelbe evezni és ehhez kellett neki valami telefonszám, de apa nem volt hajlandó megadni neki, mert félt, hogy valami baja esik. én meg nem tudtam a számot, pedig megadtam volna neki, mert annyira el akart menni evezni és olyan szomorú volt. én meg  csak örültem, hogy ott van velünk, és átöleltem, és egyszerre sírtam és nevettem, és olyan jó és közben olyan rossz volt az egész...

azt álmodtam, hogy macedóniába megyek versenyre. én nem tudom hogy fogom kibírni tavaszig...

iderakom, nehogy elhagyjam:

hosszú lesz, vigyázzatok:

éjjel fél egykor érek haza, és amikor egy óra felé ágyba kerülök forog velem a világ, illetve fordítva, én forgok benne, nagyon furcsa, de kezdjük az elején.

vajon hogy a fenébe jutott ki a kis buzi yoda a lakásból és hogyan került a szomszédhoz?!?!

szóval úgy volt, hogy csütörtökön délután elindultunk, én az egész hat órás utat végigaludtam, tizenegy körül meg is érkeztünk, befűtöttünk, vacsoráztunk, és pár jóbarátok rész után újból aludtam. másnap néha köd volt, néha napsütés, de úgy döntöttünk egy próbát megér felmenni a starthelyre, szerencsére ott már ködnek nyoma sem volt, úgyhogy gyorsan repültünk is kettőt. az új ernyő igaz, hogy plusszoszacskó-színű, de azért nagyon szép és nagyon szipiszupi, sokat nem tudtam próbálgatni, de azt hiszem jóban leszünk. :)

aztán mielőtt elkezdett volna esni a zöcsém belázasodott, úgyhogy gyorsan hazamentünk, szegény egész hétvégén csak feküdt, de szlovéniában még feküdni meg aludni meg betegnek lenni is jobb. :)

szombaton még mindig esett, úgyhogy hárman lementünk a tengerhez, még sosem voltam a szlovén tengerparton, igazából nem sok helyen voltam szlovéniában azon a pár falun, kisvároson meg ljubjanán kívül, ahol repülni szoktunk. szóval mivel rengeteg útszűkítés volt az autópályán, ezért kicsit sokat autóztunk odafele, de persze nekem nem számított, úgyis aludtam. :) aztán amikor lejöttünk a pályáról és elkezdtünk kanyarogni le a tengerhez, onnantól én csak ámultam és bámultam, és amikor megérkeztünk piranba, akkor már teljesen kész voltam, mert én ilyen szépet még sosem láttam, talán csak a franciaországi annecy hasonlítható ehhez, de ott nincs tenger. szóval piran valami elképesztő, egy kis halászfalu egy pici félszigeten, autóval csak a helyiek hajthatnak be, de ők is minek, mert alig van rendes út vagy utca, inkább csak sikátorok.

és amikor kicsit magasabbra kapaszkodtunk és előtűnt körbe mindenhol a tenger, és szemben olaszország hegyei, akkor már tényleg azt hittem, hogy meghalok és sosem bírok betelni a látvánnyal meg az ingerekkel, és tényleg nem is bírtam, csak mászkáltunk össze-vissza és minden csodaszép és fantasztikus volt, ki is választottam magamnak két lakást, ahol majd lakni fogok. :)

és akkor még nem is tudtam, hogy ez még mind semmi, mert aztán elkezdett lemenni a nap, és akkor már tényleg teljesen kész voltam, mindenki sétálgatott meg futott a parton, meg a teraszokon vacsoráztak a családok, és minden olyan idilli volt, hogy néha már fájt. v, akivel mentünk, már járt itt és mondta, hogy nyáron tele van a város kivilugassal, meg kaki(hurma)fával, kivit már nem láttunk, de kakit rengeteget, és én mindenáron szedni akartam legalább egyet, mert imádom és azt hittem itthon az nagyon drága, de tegnap azt írták a neten, hogy néhol száz forint alatt van darabja, szóval mégse olyan drága, de azért saját kézzel leszedve mégis más. de nem volt sehol olyan fa, amit elértünk volna, így csak szőlőt loptunk, de az isteni volt. aztán hazafelé találtunk egy kakilugast, és a sötétben végül csak loptam vagy két kiló éretlen kakit, és most ott sorakoznak otthon a polcon és várom, hogy megérjenek és akkor olyan de olyan jóízűen fogom megenni őket, mint még soha semmit. :)

ápdét: ha valaki nem tudná, ez a kakigyümölcs:

most már tényleg mindjárt beszámolok, csak előbb még elmesélem mit álmodtam, mert irtó nagy hülyeség és még ráadásl durva is. kint olyan jókat aludtam, és most meg megint álmodom össze a hülyeségeket, rendbe kéne tenni a fejemet valahogy. szóval az volt, hogy először azt álmodtam, hogy megint kávézóban dolgozom, az első munkahelyemen szentendrén és baromira élvezem, főzöm a kávét, teát, habosítom a tejet, felszolgálok, jönnek a régi vendégek stb. aztán a következő álmomban valami olimpiai közvetítés szerűséget nézek, éppen síugrás van, és jön a következő versenyző. valami extra léccel ugrik, nagyon hosszú a léc, de felgyorsul 160 km/h-ra, mindenki ujjong, a közvetítő is meg én is a tévé előtt, és amikor már elrugaszkodott vagy hogy kell ezt mondani és repül, akkor tudjuk, hogy most nagyon kell vigyázni, nehogy berezegjen a léc, de egyszercsak berezeg és a srác elkezd zuhanni, és nagyon magasan van, úgyhogy tudjuk, hogy iszonyúan össze fogja törni magát, és egyszercsak földet ér, de nemhogy összetöri magát, hanem derékból szétszakad és a felsőteste még odébb is repül, úristen iszonyú volt...

hát most akár be is számolhatnék a hétvégéről, ami annak ellenére, hogy nem sokat repültünk marha jó volt, de most nem fogok, mert épp a hócipőm tele van mindennel, hogy folyton rágni kell a kefét minden hónapban, és amikor épp a legszarabb hónap következik, akkor még meg is büntetnek parkolásért egy olyan helyen, ahol kibaszottul semmi nem jelezte, hogy fizető övezet és még egy kurva automata se volt az egész utcában, kétszer is megnéztem, és ezek után perkáljak tízezret harminc napon belül, hát az összes kurva parkolótársaság és mindenki elmehet a picsába... szóval most már tényleg rohadtul utálom a hétfőt, de ezt mindenesetre nagyon.

a zenelinkelésen kívül egyelőre nem megy semmi, majd később...

 azt elfelejtettem ideírni, hogy vigyázat, nyálas zene követezik, és dórinak küldöm.

már második napja álmodom azt, hogy repülök az új ernyőmmel. még mindig nem tudtam kipróbálni, hétvégén megyünk ki szlovéniába, remélem nem lesz rohadt hideg és hó vagy latyak és sár meg köd. aztán rögtön jön egy verseny, ott már szerintem be fog fagyni a seggem.

egyébként pár napja egy pszichológus azt mondta, hogy ha valaki ilyen "extrém" sportot csinál, mint pl. a siklóernyőzés vagy akár a bándzsidzsámping stb. akkor valahol elfojtva benne van a hajlam az öngyilkosságra vagy valami ilyesmi. nem tudom pontosan, mert nem közvetlenül nekem mondta, csak eljutott hozzám a dolog.

útban a konferencire láttam egy őzikét, egy nyuszit, két gyerek és két anyavaddisznót, az egyiküket majdnem el is ütöttük, két görényszerű állatkát, azok is majdnem öngyilkosok lettek. visszafelé meg összesen öt hatalmas fácánt, három gémet, meg egy héját vagy sólymot, nem tudom melyik volt.

ha nem figyel oda az ember a szövegre, akkor tök jó, ha meg odafigyel, akkor tökre egyben van az egész szám, a zene is meg a szöveg is meg a klip is, csak hát nem a legvidámabb téma. és mindig elvesztem ezt a csajt, úgyhogy gyorsan kiteszem, hogy legközelebb megtaláljam.

ápdét: ez is volt már, na mindegy. :)

boldog névnapot a kis nudli-edének! :)

bizony mi is megvénülünk egyszer
és végzünk az ifjonti lázzal
ajtónkon kopog a kaszás
s mi tudjuk, nem edénnyel házal
tekerjük feljebb a hangerőt
talán fiatalabbak leszünk
a halálnak meg kiáltsuk ki
semmit sem veszünk!

sálálá

tiszta őrület, hogy egy srác, akivel soha nem beszéltem és alig pár alkalommal láttam, olyan szintem elveszi az eszem, hogy nagyjából másfél napja azon agyalok, hogy hogyan találhatnám meg, ha még a nevét se tudom... ez is az én formám, hogy mire ráveszem magam, hogy odamenjek hozzá már nem találkozunk többet.

97 éves korában elhunyt Francis Rogallo, a rogallo szárnyból kifejlesztett sárkányrepülő, és a siklóernyő atyja.

Charlie Joest, az EHPU (európai sárkányrepülő és siklóernyős szövetség) és a DHV (német siklórepülő szövetség) elnöke így búcsúzott tőle levelében: "Az Ő emlékét hirdeti valamennyiünk csodás repülő sárkánya. Biztos vagyok abban, hogy Francis Rogallo nevére a világ sokezer sárkányosa és siklóernyőse örökké emlékezni fog. Valamennyiünk szerelme ez a sport, és a jövő távolsága sem fogja elhalványítani nevét, a siklórepülést művelők körében."

nyugodjon békében!

múlt héten lecseréltem az ernyőmet. a régit beszámították az újba, és telefonon meg is beszéltem a sráccal, hogy átnézi a régit és mond rá egy árat, de hirtelen úgy alakult, hogy még aznap este találkoztunk, és gyorsan megnézte, én pedig csak kettőt pislogtam és már az új ernyő a hátamon is volt, úgy szaladtam vissza az ajtóból elbúcsúzni a régitől. és akkor ott hirtelen nagyon szomorú lettem, mert időm se volt felfogni, hogy másé lesz, aztán az idő vasfogáé, és hát a hét évből mégiscsak ötöt vele repültem, szóval nagyon összeszorult a kis szívem...

aztán feltettem a vaterára a favoritot, mert már vagy egy éve nem használtam, és neki sem jó, ha csak a folyosón ácsorog. és ma odaadtam az új gazdájának, és megint majdnem megszakadt a szívem, és nagyon jó volt, hogy még sokat beszélgettünk a binyigli mellett és én addig magamban el tudtam búcsúzni, és remélem, hogy nagyon jó helyre kerül, és fogják annyira szeretni, amennyire én szerettem.

és közben olyan furcsa, mert ezek csak tárgyak, és nem dőlt össze a világ, tudom, csak  hát mégiscsak az életem nagyonis szerves részei voltak, nem is kevés ideig, szóval talán normális, hogy kicsit nehéz tőlük megválni...

szia régi ernyő, szia régi bicikli, minden jót nektek!

az egész hétvégi dögléstől most fáj mindenem, a hátam, a nyakam, úgyhogy masszázst akarok, futni és úszni menni! tud valaki jó futóhelyet a nyóckerben? :S

amikor az ember lánya egy gyönyörű verőfényes vasárnap ahelyett, hogy elmenne kipróbálni az új ernyőjét, az ágyban fekszik délután kettőkor pizsamában és jóbarátokat néz és ötpercenként sírhatnékja támad, vajon mennyire jelent erős jóbarátok-függőséget és depressziót?

ápdét: nem vagyok depressziós, juhé, megint csak a hormonok. :)

szóval tegnap éjjel, vagy inkább ma reggel azt álmodtam, hogy van egy gyerekem, aki előző nap született, és én ültem szentendrén a lakásunkhoz közel egy cukrászdában, és az öcsém mondta, hogy elviszi a gyereket egy körre a motorjával, és én mondtam, hogy jó, és ő elvitte én meg beszélgettem valakivel, és nem tűnt fel, hogy nem hozta vissza, csak nagyon soká. és akkor hazamentem, és anyám teljesen ki volt akadva, hogy a gyereket már rég meg kéne etetni, én meg hol voltam, és az öcsém már rég hazavitte. és hogy nem lakhatok ott a gyerekkel és menjek akárhova. én meg nem tudtam hová mehetnék, a nyolcadik kerületbe a bérelt lakásba a két macska mellé?! de még azt megengedte, hogy megetessem a gyereket, akinek még neve sem volt, de volt már egy csomó fogacskája, pedig még csak tegnap született, és én nem tudtam, hogy van-e egyáltalán tejem, és a nők amúgy honnan a francból tudják, hogy van tejük?! és odatettem az egyik mellemhez, de gyanús volt, hogy abban nincs tej, és odatettem a másikhoz, és abban már volt, mert a kis szája mellett folyt le a tej, de volt egy csomó foga, és féltem, hogy fájni fog, és fájt is, de csak az volt a lényeg, hogy eszik a gyerek, de közben lövásem sem volt, hogy utána hogy lesz tovább...