tegnap megint tízéves voltam. a hármashatár-hegyen voltunk, felkirándultunk a fenyőgyöngyétől, ahogy anyával és apával régen. húztuk magunk mögött a szánkót, és közben arra gondoltam, amikor apa felment autóval, mert valamivel a sárkányrepülőt is fel kellett vinni, anyával…

egy kis klasszikus, mert ezt hallgattuk az úton monaco felé :)      

mennyi hó! mennyi hó! és ti igazán nem is tudjátok mennyi, mert mikor olyan hatalmas szemekben esett, mint az öklöm, akkor ti már rég az igazak álmát aludtátok, és mire felébredtetek, a hókotrós emberek már elhordták a nagy részét. pedig csodaszép volt ám, végigsétáltuk, én…

ma valami eszméletlen dolog történt velem. de kezdjük az elején. ma is erős szél volt, de azért felmentünk a hegyre, mégiscsak utolsó nap, hátha összejön végre valami nagyobbacska repülés is. nem jött. de azért ücsörögtünk pár órát a starthelyen, végül is nem volt…

csak most tudtam meg hogyan is hangzik első közös, igazán közös pillanatunk egy mondatban, neki:A metsző hidegben a lány vöröshaja, mint lángnyelv, az arcodba csap.:) 

a mai nap valami eszméletlen volt. reggel délelőtt felkeltem, a szobában én utoljára, és annyira de annyira jó volt tízig szundítani, félóránként fel-felébredni, aztán visszacsukni a szemem és még kicsit aludni tovább, hogy azt el se tudom mondani. délelőtt erős volt a szél,…

vagy háromszázmásodik :)az a helyzet, hogy itten vagyunk monacoban, tegnap kora délután érkeztünk. gyorsan repültünk is egyet, úgy 20 percet, aztán ittunk egy sört a tengerparton és este korán bedőltünk az ágyba, legalábbis apa meg én. ketten vezettük le a cirka 1200 kilométert…

na én most számomra is váratlanul elhúzok monacoba repülni, kipihenni az utóbbi idők fáradalmait és nem utolsó sorban készülni a vb-re. nyuszikák, vigyázzatok magatokra, én is fogok! net nem lesz, de majd küldöm az életejeleket fénypostával, füstjelekkel vagy csak egyszerűen…

na ilyen éjszakám sem volt még soha, ha jól emlékszem... hajnali kettő körül úgy döntöttünk hajdúval, hogy befejezzük a távcsevejt és elmegyünk báránykákat számolgatni. nem tudom ő hogy volt vele, de nekem tényleg számolgatás lett belőle. először hajnali 3.34-kor néztem…

ezt mitro küldte, azt mondta az egyik orson és barátaiban volt:- De Tocsi, te sem félhetsz mindentől!- Dehogynem!- Még a kacsáktól is félsz?- Persze!- Dehát te is kacsa vagy...- Én kacsa? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! hehe, ez én vagyok. például félek a sötétben. és félek amikor…

el is felejtettem elmesélni, hogy pár napja a kezemben maradt a szekrényajtó. a felső zsanér pont akkor gondolta megadni magát, amikor ÉN nyitom ki... jellemző... az alsó bezzeg nem gondolta, így valahogy elkommandóztam egy csavarhúzóért, közben tartva az ajtót, hogy ne szakadjon ki…