megvolt a dokikörút 1. kezdtem a háziorvosnál, ott valami felülvizsgálat folyt éppen, és azért kellett várni. aztán folytattam az ortopédián, ahol meg éppen akkor döglött be a nyomtató, és anélkül már megáll az élet. aztán a szemészeten kötöttem ki, ott éppen nem volt semmi gáz. végül még fogorvosnál is voltam, ott meg voltam olyan okos, hogy előtte odatelefonáltam, és végül konkrét időpontra mentem.

eredmény: lúdtalp, azért fáj a lábfejem meg a bütyköm, hétfőn menni kell vissza talpbetétért. ínhüvelygyulladás, azért fáj a csuklóm, választhattam a kenegetés meg a szuri között, az előbbi mellett döntöttem. a szemem überfasza, nem romlott semmit, apu glaukómája miatt megnézték a szemfenekem, állítólag nagyon szép, és a szemügém is tök jó állapotban van, jee. a fogorvos meg talált egy pici lukat, betömte, a többi fogam szép, a két felső bölcsességfogam is, de a bal alsó nem akar továbbnőni, és egyelőre oké, hogy nem fáj, de majd lehet, hogy fog... és van egy kis ínygyulladásom, de valszeg csak vitaminhiány miatt.

a nőgógyászt meg az anyajegyleszedést még halasztom.

azt azért magyarázza meg valaki, hogy hogyan lehet az, hogy eddig nem fájt a fogam, de amióta betömték, az egész jobb oldala az állkapcsomnak le akar szakadni? na jó, kicsit túlzok, de azért tompán fáj folyamatosan (amióta elmúlt az érzéstelenítő hatása, na az is vicces volt, még a fülem is elzsibbadt :)

új szerelmem van, shopgirltől loptam: 

daniel powter - bad day

álmomban napok óta villefranche-ban járok, lehet, hogy ő jobban hívogat, mint montréal? sírósan visszavágyom a verőfényes napsütéses tengerpartra, meg a macskaköves utcácskákba, meg az iszonyú picike kávézóba, ahol annyira marasztalt a csapos pasi.

ma megint hosszú nap lesz, de csak az számít, hogy süt a nap, megyek az új bandázsos bringámért, és vettem egy olyan felsőt, amiben elájulok magamtól, nagyon nagyon rég nem éreztem jól magam, amikor tükörbe néztem, most végre...

még mindig fáj a csuklóm, lassan három hónapja, el kéne menni ortopédiára. meg a lábammal is, mert a lábfejem, a bütyköm és a bokám is egyre többet fáj, szerintem kéne valami spéci talpbetét. de ehhez el kell menni a háziorvoshoz is, mert kell tőle beutaló. meg le kéne szedetnem három anyajegyet, el kéne mennem nőgyógyászhoz, fogászatra és szemészetre is. mások ezeket mikor és hogyan oldják meg?! ezekre mind szabit kéne kivenni, ami minimum négy-öt nap, arról nem is beszélve, ha mondjuk még vissza is kell mennem valahova...

közben pedig átköltöztem, és eszméletlenül jól érzem magam ott, bár egyelőre még irtó nagy a káosz. viszont reggelente madárcsicsergésre és napsütésre ébredek, ha kinézek mind az öt ablakon, látom az eget és fákat meg bokrokat, és illatok vannak, és az estike a hatalmas konyhaablakban minden este kinyílik, és minden reggel becsukódik. :)

mostanában sokszor eszembe jut, hogy vajon miért úgy alakult az életem, ahogy, és mikor és hol alakulhatott volna másképp. pontosabban hol tartanék most, ha bizonyos helyzetek másképp alakulnak.

például lehet, hogy valami "híres" néptánccsoporttal járnám a világot, ha nem hagytam volna abba tizenévesen, vagy világbajnok karatéka lennék, ha azt se hagytam volna abba, vagy fasza kézilabdás, ha azt se. esetleg ha kicsit ráfekszem a nyelvekre, és mondjuk  az angol-francia tagozatos gimit választom, nem pedig a másikat, és később nem rúgnak ki az egyetemről, akkor már tök jól beszélnék angolul meg franciául meg hollandul, és lehetnék tolmács vagy fordító, élhetnék párizsban vagy nyújorkban vagy amszterdamban. vagy ha felvesznek óvónéninek, akkor épp a kis szaros ötéveseket pesztrálnám. vagy ha nem kezd szarul menni a műhelynek, akkor még mindig könyvrestaurátor lennék, és soha nem költöztem volna be pestre.

nem tudom mit bánok és mit nem. régebben az egyik elvem az volt, hogy soha nem bánok meg semmit utólag, mert mindegyik döntésemet az adott pillanatban helyesnek éreztem, és hiába bánom meg utólag, akkor és ott azt éreztem jónak. de már nem vagyok ebben olyan biztos.

nem hiszek az eleve elrendelésben, abban sem, hogy előre ki van jelölve az utunk. abban hiszek, hogy kismillió lehetőségünk van az életben, és csak és kizárólag rajtunk múlik, hogyan döntünk, és melyik utat választjuk. nem tudom, van-e feladatunk, hacsak nem az, hogy igyekezzünk boldog életet élni a saját igényeink és belátásunk szerint.

vajon ha létezik isten, terelget minket az életünk során? mi van, ha elémtett egy rakat lehetőséget, és én egyikkel sem éltem? vajon mikor adja fel a próbálkozást?

mindjárt critical mass, úgyhogy lassan vegyétek elő a bringákat! :)

és már csak tizennyolcat kell aludni, és lesz szép napfényes lakásom, csak a macskákat fogadja már be valaki...

manu chao - me gustas tu

az úgy kezdődött, hogy egyik reggel elmentem dolgozni, délután meg hazamentem, és furcsa szag volt. nem bírtam rájönni, hogy mi az. gondoltam elpakolom a vasalót, felemeltem a deszkáról, és akkor jöttem rá, hogy bekapcsolva felejtettem reggel, amikor megégette a hasamat... aztán a kávézóban eltörtem egy söröspoharat, aztán egy korsót is, és jól szét is kaszaboltam vele a kezemet. azt hiszem bepótoltam az utóbbi hetek bénázásainak elmaradását...

kábé két hete megbüntettek a metrón. egy ideje lejárt bérlettel utazom, mert egy köcsög vagyok, mert egyrészt amíg nem teszik le a villamosról ugyanolyan lelkesen a homikat, addig nem vagyok hajlandó majdnem egy tizest kiadni a bérletre, másrészt mert nem telik rá. szóval összezártak az ellenőrök, lejárt a bérletem, bünti, kölcsönbérlet, kétezret befizetném, de az akácfa utcában kiderül, hogy van egy korábbi büntetésem, már ügyvédnek kiadva a behajtás, amíg azt nem rendezem, addig ezt sem lehet. gyorsan rendezem, másnap már nem él a kétezres lehetőség, jobb a békesség. tuti nincs más lappangó büntetés? tuti. csókolom. 

múlt héten megint elkaptak, ma volt a kétezres határidő, becsattogok a kölcsönbérlettel meg a kétezressel, de valami megint nem stimmel. másik korábbi bünti. de ez már nem is ügyvédnél, hanem bíróságon, ezt az akácfában nem tudom rendezni, az összeget se tudják, telefonáljak holnap. ha szerencsém van a két büntetés együtt kijön majd a kaucióból, amit szemüvegre meg tartozás-törlesztésre akartam fordítani, de hát ez van. ha nincs szerencsém, arra nem is merek gondolni, különben is az erdélyi bokszos kismanóknak sokkal rosszabb soruk van, mostantól mindig erre fogok gondolni, ha épp arra gondolnék, hogy mennyire elegem van már ezekből a szarakodásokból a pénzzel.

ápdét: most hívott vissza a békávés néni, aszongya rossz híre van (a vér itt teljesen kiszállt a fejemből), vissza kell mennem az akácfába (mindjárt elájulok), és befizetnem a kétezret. és a bírósági izé, az mennyi lesz? semennyi, tévedés, azt már lezárták, csak a kétezret fizessem be.

:)))

a világranglistán ötödik vagyok a csajok között (egyelőre), sálálá. :)))

és az ötszázadik állítson emléket annak a cuki futársrácnak, aki ma reggel miközben megelőzött, egy hatalmas mosolyt küldött integetve. szép az élet. :)

sosem jártam még erdélyben. románia más részein sem. egyáltalán, sose jártam még magyarországtól keletre. és nem tudom, hogy vágyom-e vissza oda. a természet, a hegyek, a táj csodaszép, a kelemen havasok, a tordai szoros, a hargita, de a városok  és falvak (számomra) hihetetlenül lepusztultak, koszosak és rendezetlenek. az első két dolog, ami megdöbbentett, az a hatalmas por mindenhol, és az utak állapota. járda csak elvétve van, mindenki az utakon szambázik, és ha éppen nem egy gyalogost, biciklist (haha, összesen négyet láttam belőlük, mindegyik versenybringával :) vagy lovaskocsit (traktorkerekekkel!) kerülgettünk, akkor a kráter-méretű kátyúkat az állítólag tavaly felújított utakon. néha úgy éreztem, hogy egy kusturica-filmbe csöppentem...

csíkkozmáson volt a verseny maga, ott értek a további meglepetések. a falu szélén van egy gettó (a helyiek is így hívják), a gettón át kellett menni, hogy a leszállóba jusson az ember. ez egy mini-falu a faluban, sárból meg mindenféle szemétből összetapasztott házak, tetőnek ami éppen akad, rongyok, kartondobozok, biciklikerék. a célban megrohant minket úgy húsz cigánygyerek, maguktól hangosak és mindenáron azt akarják, hogy lefotózzák őket, de ha rájuk szól az ember, akkor elhallgatnak, figyelnek, sorba állnak (vagy ülnek). azt hiszem még soha az életben nem fürödhettek, legalábbis a ruhájukból és a szagukból erre következtettem. néha még most is érzem azt a szagot a kezemen.

maga a verseny viszont teljesen feledtetett mindent, a szervezés tökéletes volt (pedig az első hivatalos, nemzetközi verseny romániában), volt hőlégballon és abból kiurgó siklóernyős bemutató, közönség, paprikáskrumpli ebédre, este vetítések, előadások, ingyen sör és karaoke. medve az nem volt, pedig mondták, hogy a napokban ott mászkált egy a szálloda körül, és én nagyon szerettem volna élőben látni egyet, de a dög nem jött elő az én kedvemért. :)

és volt csodaszép napsütés, jó meleg is, a napszemüveg ráégett az arcomra. utánfutós traktorokkal vittek fel minket a 240m szintkülönbségű hegyre, és mindenki kedves volt és barátságos és mosolygós (egy srácot kivéve, de végül belőle is sikerült egy mosolyt kicsikarni :) és nagyon rossz volt otthagyni őket és eljönni, és nagyon szívesen megyek legközelebb is, de akkor már inkább repülővel...

(ja, női első, igaz csak háromból, de nagyon jó eredménnyel, összesített nyolcadik a huszonhatból, elégedett vagyok, de lesz ez még jobb is)

the verve - the bitter sweet symphony

tök jó, amikor az egész iroda, kivétel nélkül, vihorászva-röhögcsélve kivonul a jó időbe cigarettázni, a nemdohányzók is, és körbekérdeznek mindenkit, csak az ember lányát nem.

a depresszióban az a jó, hogy az ember lánya nem éhes. és az a rossz, hogy az ember lánya nem mer bringára ülni, mert félti magát saját magától.

egyik este bejött a kávézóba először csak két magyar lány, majd csatlakozott hozzájuk két francia srác, majd még több francia. a lányokkal angolul beszéltek, de egymással a saját nyelvükön, és nekem már ez elég volt, hogy hallgathatom azt a dallamos, semmihez sem hasonlítható karattyolásukat. néha elcsíptem egy-egy ismerős szót, és közben sokadjára megbántam, hogy gimiben nem feküdtem rá jobban a nyelvre. a hatalmas meglepetést az okozta, hogy folyékony magyarsággal rendeltek, persze erős akcentussal, de minden mondat nyelvtanilag tökéletes volt, és amit és amikor csak tudtak, magyarul kértek. mindegyikük. és borzasztóan büszkék voltak rá, szerintem lehetnek is, hihetetlenül jó fejek voltak, és annyira megdöbbentett, hogy francia emberek, akikről a legelső sztereotípia az, hogy semmilyen nyelven nem hajlandók megszólalni a sajátjukon kívül, ennyire lelkesen beszélnek magyarul.

az egyik magyar lányt megkérdeztem, hogy ez hogy lehet, mit csinálnak itt a srácok, azt hittem tanulnak. hát kiderült, hogy nem, mindegyikük itt él évek óta, mindegyikük dolgozik, a legkülönbözőbb területeken. nem értettem, hogy miért vágyik egy francia fiatal pont magyarországra, de a lány elmagyarázta (az egyik srác amúgy a férje :), hogy kint kurva drága minden, de leginkább a szórakozás, egy normális fizetésből nem tudnak eljárni sörözni vagy kávézni, max. házibulikba járnak. itt meg jól érzik magukat, meg tudnak élni a fizetésükből, szeretik az országot, budapestet és az embereket.

nekem még mindig döbbenetes ez az egész, nem tudom megmagyarázni, de ahogy egész este ment a francia zsezsgés, itt, egy budapesti kis kávézóban, és közben mindegyikük kivétel nélkül kedves volt és mosolygós, az egész estének teljesen földöntúli hangulata volt.

renan luce - la lettre

elmondtam a családnak (illetve csak az egyik felének, apának meg a zöcsémnek) a kanadai tervet. a többieknek majd csak ha már biztos lesz minden. azt hiszem még egy kicsit emészteniük kell, bár egyik sem tiltakozott eszeveszetten, azt azért mindketten látják, hogy sok lehetőségem és esélyem itt nincsen. apa szerint montrealban kurva hideg van és minden drága, a zöcsém inkább valami eun belüli országot választana a helyemben. én meg majd meglátom hogy alakul kétezertíz, egyelőre nem indul túl bíztatóan...

néha azt gondolom, hogy totál alkalmatlan vagyok arra, hogy egyedül éljek. be kéne zárni valahova, ahol állandó felügyelet alatt vagyok, vagy csak simán fejbe kéne lőni.

még mindig álom: tegnap azt álmodtam, hogy van egy gyerekem. edének hívták. :D nagyon cuki volt, még kicsi, kábé mint az igazi ede, akkora. aztán meg azt álmodtam, hogy meglátogattam a régi lakótársamat, és vittem magammal a két macskát is, és ez a két hülye kiugrott az erkélyről, a nalu kétszer is, de úgy, hogy először visszapattant egészen az erkélyig. :D akkor még nem lett baja, de a másodiknál eltörtek a lábai.

irtó nagy baromságokat álmodok mostanában, egyik nap egy fesztiválon voltam, ami egy egész várost elfoglalt, és franciáknak adtam franciául (rendesen franciául beszéltem álmomban) útbaigazítást. közben ott volt velem a pasim, aki folyton változtatta az alakját és egyik pillanatban á volt, aztán d aztán t, felvonultak az utóbbi pár év exei... tegnap pedig azt álmodtam, hogy egyik napról a másikra egy jesívába kell járnom (ez ilyen zsidó oktatási központ) de nem tudok héberül, és mit fognak ott szólni, és nagyon meg voltam ijedve mert az egész olyan idegen volt, de mindenki nagyon kedves volt és barátságos végül, és még héberül is megtanítottak.

ápdét: egyébként ti hogyan meg miket szoktatok álmodni? én jellemzően felkelés előtt álmodok, és az ébredés mindig félbeszakítja, így aztán szinte mindig emlékszem rá, hogy mit álmodtam. magukra az álmokra az jellemző, hogy magamat mindig kívülről látom, és ha ismerőssel álmodom, az sosem olyan, mint a valóságban, teljesen másképp néz ki, csak tudom, hogy az ő. az álmaim színesek, de nagyon halványan vagy tompán, sosem élesek a színek.

és maradjon az idő ilyen csodaszép most már, mert holnap bringával akarok már menni a kávézóba! :)

mivel pont kint ért minket az olimpia második fele, ezért aztán blogolás-posztolás-beszámolás helyett inkább azt néztem. mea culpa. :)

egyébként szuper hetünk volt, volt mindenféle idő, szeles-nem repülős-kirándulós, felhős-lecsúszkálós, napos-jót repülős, eső csak esténként volt, azt megúsztuk. sajnos azért elég eseménydúsra sikerült, egy külföldi faszi csontra nekiment a leszállóban egy fának, nem lett baja, mert az ágak megfogták, de a fa olyan magas volt, hogy az ernyőt nem tudták leszedni. nem tudom mi lett végül vele, amikor én eljöttem, még ott csücsült a fán. :) a mi csapatunkból egy srác elszúrta a startot, ráesett a sziklákra és eltört a válla meg a csípője. és volt az ominózus tengerbe pottyanós holland fickó, akiért négyen úsztunk be. szerencsére mindenki jól van (többé-kevésbé, de aki kevésbé, az is felépül hamar), hazafele se kellett egy vagonerpluszban öten nyomorognunk (kaptam helyette egy helyet egy hatalmas lexusban :), és megállapítottam, hogy kezdek hozzászokni az ernyőhöz is.

úgyhogy jöhet a szokásos szlovéniai hosszúhétvégés túránk, és jöhetnek a versenyek is, hogy ezek mellett hogy lesz spórolás, azt még nem tudom, de majd ez is megoldódik valahogy. :)

azt hittem, végre találtam valamit, amit nem szeretek a franciákban.

pénteken erős szél miatt lefújtuk a napot, úgyhogy átbuszoztam villefranche-ba, persze pont egykor értem oda, amikor minden bezár (na jó, az éttermek nem), mert mindenki elhúz ebédelni meg sziesztázni. egy még éppen nyitva tartó újságost megkérdeztem, hol van nyitva a le tabac, mert itt a boltban vagy az újságosnál vagy a kávézóban nem lehet cigarettát kapni, csak a tabacban. eligazított, de nem találtam. megkérdeztem a zöldségest. az is eligazított, találtam is egyet, zárva... keresztbe-kasul átszeltem villefranche-t, közben napoztam a tengerparton, kávéztam a kikötői kávézóban, ugyanazon a kis terecskén vagy négyszer átmentem, ötödjére már megláttam a le tabacot, ami addig is ott volt, és nyitva is volt, csak eltakarta egy fa!

apa múltkor azt mondta, hogy nem biztos, hogy mindig a többiek a hülyék. :)

(egyébként találtam: nem lehet vékony narancssárga pall mallt kapni :)

renan luce - on n'est pas á une bétise pres

kiderült ebből a játékból, hogy a téli olimpia kabaállatkáiból quatchira hasonlítok a legjobban (remélem nem külsőre :). ha nem ismeritek még őket, akkor tess: