ötszázhatvankettedik
2011.07.02. 16:45
van jó hírem, meg rossz is.
tegnap volt két hete, hogy megnyitott a másik kafé. még nem olyan otthonos, mint az elsőszámú, de abszolút a kistestvére, szó szerint, mert minden kisebb odaát, a pult is, a raktár is, vendégtér is, de idővel megszokjuk mi is, a vendégek is. de azért nekem mindig az elsőszámú marad az a hely, amit annyira szeretek, és annyira a magaménak érzek.
ez volt a jó hír része. a rossz repüléssel kapcsolatos: valamiért ránkszállt a légügyi hatóság, és elkezdtek hiányos jogszabályokra hivatkozva össze-vissza büntetgetni. nem megyek most bele, hogy miért, ha valakit érdekel, annak elmesélem, nem mondom, hogy szívesen, mert nem egy felemelő téma. de a helyzet jelenleg sajnos az, hogy vagy nem repülünk magyarországon (és ez vonatkozik a motoros és sima siklóernyőkre, és a motoros és sima sárkányrepülőkre is) reporvosi nélkül (ami természetesen jó drága) és a hatóság által kiadott műszaki engedély nélkül (ami nemhogy drága, hanem konkrétan horrorisztikus az összege). siralmas, ami ebben az országban folyik a siklórepüléssel kapcsolatban. nem bántunk senkit, nem szennyezzük a környezetet, világszínvonalú a képzési rendszerünk, felügyelt és szabályozott keretek között repülünk, de még ez sem elég.
július végén világbajnokságunk lesz. jelenleg (ha nem fizetek egy rakás pénzt a hatóságnak, vagyis állambácsinak) az országhatárok között nincs lehetőségünk felkészülni rá. miközben EZT az országot megyünk "büszkén" képviselni, ami úgy tűnik nem kér belőle. ha nem fektettünk volna már rengeteg pénzt és energiát a versenyzésbe és magába a siklórepülésbe, és nem buknám el vele a válogatottságomat, kiigazolnék egy külföldi klubhoz, és akkor simán repülhetnék itthon is. de már nincs is kedvem itthonnak nevezni ezt a helyet, mert mindenhol máshol tárt karokkal fogadnak, ha repülni megyek, csak itt nem.
ötszázhatvanadik
2011.06.12. 11:20
szerdán franciaóráról hazafele jövet konkrétan szarrá áztam, jól megfáztam, lázas voltam három napig, tegnap már nem, de ma reggel már megint, közben elkezdett úgy megfájdulni a torkom, hogy alig bírok beszélni, nyelni csak iszonyú kínok között, még folyadékot is... viszont így már öt napja nem gyújtottam rá, és egyébként a sok szarság ellenére, vagy mellett n nagyon boldog. :)
ötszázötvenkilencedik
2011.06.09. 21:21
kaptam reklamációt, hogy elhanyagolom a blogomat, úgyhogy most megpróbálok pótolni néhány elmaradást.
izgalmas életem következő mégizgalmasabb állomása albánia volt, május elején. jól indult, aztán rosszul folytatódott, aztán jól folytatódott, aztán megint rosszul, de végül jól fejeződött be, és ez a lényeg. :)
az történt ugyanis, hogy egy elég komoly mezőny gyűlt össze (persze, mert elég brutális nyeremények voltak: az összesített első hely ezer eurót és egy ernyőt kapott, a női első meg ötszázat), úgyhogy mindenki küzdött erősen. én is, annak ellenére, hogy maccimálisan esélytelennek tartottam magam, meg ráadásul kijött valami kiütés is a két karomon az odaút közben. de ennek ellenére szuper volt majdnem végig minden: a társaság, a kaja, az időjárás, a tengerpart, a szállás, szóval minden. csak aztán az utolsó versenynap ellopták a kísérőnk táskáját, amiben benne volt az én övtáskám is, és persze ezekben az összes papírunk (útlevél, személyi, tb-adókártya, bankkártya, forgalmi és kocsikulcs, telefonok...). úgyhogy kezdődött a két napos kálvária albán rendőrséggel, tiranai nagykövetséggel, tiranai reptérrel (egy malévos stewardess hozta el a pótkulcsot a kocsihoz, másképp csak napokkal később tudtunk volna hazaindulni), szóval nem volt egyszerű... de este kiderült, hogy megnyertem a nőit, úgyhogy amikor már kezdett sínre kerülni minden, akkor már tudtunk kicsit ünnepelni is.
aztán jött a másnapi hazaút, amikor is a macedón határőrök nem akartak beengedni az országba, telefon a tiranai konzulnak, a skopjeinek, négy órás várakozás és mindenféle faxolgatások után beengedtek, de szóltak, hogy szerbia felé meg se próbáljunk menni, mert ők tuti nem engednek be az országba. úgyhogy kerülés bulgáriába, ahol apa elhagyta a bankkártyáját, onnantól csak az ötszáz eurós nyereményem volt a pénzünk (úgy, hogy bulgáriában nem fogadják el sehol az eurót...), meg romániába, közben én már a vizet is kihánytam, lázas voltam, de végül harminc órai utazás után hazaértünk...
persze ezt az egészet sokkal-sokkal részletesebben is el tudnám mesélni, és akkor jobban át lehetne érezni, milyen pokol volt az ügyintézés meg a hazaút, de most nincs kedvem. :)
ötszázötvennyolcadik
2011.04.22. 16:01
reggel a pékségben (miközben hatvanhárman álltunk sorban) egy néni azon problémázott, hogy ő olyan kenyeret akar, ami nincs megrepedve, a következő meg azon, hogy nem elég magas a kalács... én azt értem, hogy ő kurvára ráér ilyeneken hisztizni, de a mögötte álló hatvanegy ember meg rohadtul nem, egyébként meg nem mindegy, hogy meg van-e repedve a kenyér, és hogy egy centivel alacsonyabb-e a kalács?!
nem baj, mindjárt elmegyünk jól szlovéniába, viszont nem megyek criticalmassre, brühü.
ötszázötvehetedik
2011.03.13. 02:42
a lyukas orrú cipő náájlonharisnyával GÁZ. a fehérre koptatott farmer meg ronda.
amúgy meg jó rég jártam erre, én is úgy vagyok vele, hogy rohadtul nincs időm bármit is ideírni, de még nem döntöttem el, hogy teljesen megszüntessem-e, mert azért néha jó hogy van.
azért kicsit összefoglalok, hátha valakit érdekel, és csak innen informálódik:
- szóval voltunk megint monacóban, szokás szerint szuperjó volt, csak most kicsit rosszabb idő volt a szokásosnál, a hatból három napig esett az eső, de minket ez se zavart, feltaláltuk magunkat, voltunk nizzában meg marseilleben meg mindenfelé.
- úgy volt, hogy megyünk a hosszúhétvégére montenegróba teljesen ingyen, de akik meghívtak minket, azok az utolsó pillanatban lemondták, úgyhogy maradtunk. viszont most már nagyon érdekel az ország, úgyhogy valamikor szerintem el fogunk látogatni arra. :)
- két hét múlva jön az első versenyünk szerbiában, kapásból világkupa, ami több pontszámot, és nehezebb mezőnyt jelent egy"átlagos" versenynél. aztán rákövetkező hétvégén egy újabb (de már "normál") verseny erdélyben, húsvétkor meg szlovénia, hacsak addigra be nem telik a pohár a többieknél a kávézóban, amúgy is van egy kis feszkó az "új" koleginával, képtelenek vagyunk megszokni, megkedvelni, nem szeretünk, és nem akarunk vele dolgozni hosszútávon, remélem májustól átkerül a másik helyre (vagy elküldik, a főnikben már ez is felmerült, mert ők is nehezen viselik, csak közben meg szakmailag nincs rá panasz, bár a fene se tudja, ez egy összetett dolog)
- túlvagyok egy szívfacsargatós szívügyön, nem, ez nem igaz, még nem vagyok túl rajta, de legalább már kiderült, hogy mi a helyzet a másik oldalon, már kicsit unom, hogy vagy az egyik oldalon vagyok, vagy a másikon, nem lehetne most már egy olyan, ahol mindketten ugyanazon az oldalon vagyunk?
hát nagyjából ennyi most gyorsan és röviden.
valami internetguru keresse meg nekem a kábé tíz évvel ezelőtti japán barátnőmet, hogy meg tudjam kérdezni, hogy jól vannak-e! :(
ötszázötvenhatodik
2011.02.03. 03:37
nagyon furcsa dolgok történnek velem mostanában. egyrészt én generálom őket magamnak, azzal, hogy belemegyek olyan helyzetekbe, amikbe lassan 28 éves fejjel már nem kéne, de hát úgy tűnik semmiből sem tanulok, és emellett még egy makacs liba is vagyok. másrészt az élet alakítja őket, hamarosan majd mesélek kettőt, de az egyik még alakulóban van, a másiknak pedig még le kell ülepednie bennem. hogy akkor miért írtam ezt le? nem tudom, talán mert már elkezdett kikívánkozni belőlem mindkettő, de még nincs itt az ideje, hogy leírjam.
addig elmesélem, hogy tettünk ki értékelő kérdőíveket a kaféban, tegnap óta osztogatjuk, de rengetegen töltöttek már ki ennyi idő alatt is, teljesen rákattantak az emberek (kaptunk remek ötleteket már: például, hogy szolgáljuk fel görkoriban vagy jelmezben, nem is tudom ki lehetett az a vicceske, akinek ez pattant ki a fejéből :), és hát galád módon elolvasgattuk őket zárás után titokban, és nagyon nagyon nagy többségben elégedettek a vendégek mindennel, de még nagyobb többségben imádnak minket, de tényleg, és ez borzasztóan jó érzés. :)
ja egyébként megkérdeztem az egyik főnit, félig viccesen, félig komolyan, hogy mivel én hosszútávra tervezek itt, és ők is úgy terveznek velem, akkor mi lesz, ha terhes leszek majd? mert hát amint kiderül, már nem dolgozhatok füstös helyen egy percig se, teljesen kizárt. de még erre is van vészterv, és ez tök jó, nagyon meglepett. :)
ötszázötvenötödik
2011.01.26. 01:17
és akkor itt is visszaszámolunk: 18 :)
ja és újra franciául fogok tanulni, holnap délelőtt lesz az első óra, munki előtt, izgulizgul! :)
ötszázötvennegyedik
2011.01.17. 23:47
norbi meghalt. több, mint négy évvel ezelőtt. megsirattam, meggyászoltam, megküzdöttem a hiányával, elbúcsúztam tőle. nagyon nehéz volt, és nagyon sokáig tartott. néha még most is álmodom vele, de úgy éreztem már lecsendesedett bennem az az óriási veszteség, amit a halála jelentett. most az ő lakásában lakom, az ő bútorai között, ott, ahova annyit jártunk régen. de ő már nincs itt, és azt hittem ezt már megszoktam. azt viszont sosem szoktam meg, hogy bettinek más párja van. most megszületett a kisbabája, és úgy érzem megint meg kell küzdenem azzal, hogy helyretegyem magamban a veszteséget. most megint nagyon nehéz rágondolni, és annyiszor eszembe jut, milyen lenne, ha ez a kis lurkó az ő gyereke lenne.
néha úgy érzem újból nem bírja felfogni az agyam azt, hogy ő már nincs többé. mintha lenne egy fal a fejemben, amin képtelen vagyok ezt a tényt átpréselni. belefájdul a fejem. pedig muszáj megküzdenem vele, újból. már nem tudom, emlékszem-e a hangjára, vagy csak valami hangra emlékszem, amire azt mondom, hogy az az övé. és rettegek tőle, hogy eljön majd az idő, amikor már tényleg nem fogok emlékezni rá, és amikor elkezd halványulni az emléke, amikor már egyre kevesebbet jut eszembe, és aztán egyszercsak elfelejtem. amíg itt lakom, addig biztonságban van bennem. de mi lesz, ha már nem fogok itt lakni?
ötszázötvenharmadik
2011.01.17. 01:04
valami nem stimmel velem egy ideje. iszonyú nehezen alszom el, és iszonyú nehezen kelek fel. sose voltam egy hajnalban az ágyból kipattanós típus, és sok alvásra is van szükségem amióta az eszemet tudom, de ami az utóbbi egy-két hétben megy, az már nem normális. úgy október óta jól alszom. nincsenek rémálmaim, könnyen elalszom, és általában úgy mint a tej. 6-8 óra alvás elég szokott lenni, és reggel miután kicsit noszogattam magam, kicsit kómásan, de azért kikászálódom időben az ágyból.
na ez most nem így van. legalább egy óra kell, hogy elaludjak esténként, 8-10 órákat alszom, és reggel olyan nehezen kelek fel, amire még sosem volt példa. a héten az edzéseket is elblicceltem emiatt...
nem tudom mi bajom van, próbálok mindenféle vitaminokat szedni meg sokat inni (nem alkoholra gondolok :), hátha az segít...
ötszázötvenkettedik
2011.01.11. 23:05
kolegina vasárnap a kafé nagytakarítása közben leszdte a karifánkat, amin rajta voltak az első saját díszeim is (oké, hogycsak szárított gyümölcsök, de akkor is), meg a dórival közösen sütött mézeskalácsok, meg az ajándékba kapott mézeskalácsok , na ő ezeket mind aranyosan kidobta. most meg megitta a magamnak kitöltött utolsó deci fehérbort... grrr...
ötszázötvenegyedik
2011.01.11. 13:21
tegnapi termés: mégis megyünk monacóba, juhé! egy óra múlva: mégse megyünk, mert nem jött össze elég ember... fél óra múlva: lehet, hogy mégis megyünk, csak egy másik csapattal, és egy héttel később. itt tartunk most. tipikus... :)
ápdét: nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki február közepén megyünk... :)
ötszáznegyvenkilencedik
2011.01.01. 20:47
apa összetörte az autót. szerencsére nem sérült meg senki. viszont a gatyánk rámegy a javításra, úgyhogy monaco ugrott.
ötszáznegyvenhatodik
2010.12.17. 00:30
ez milyen szép...
And you can't really help people who are having problems with mortality,
If you've got problems of your own.
So you have to begin to sort things out,
And I thought I had sorted things out until I saw this excerpt from this book,
Of certainty I shall remember what it said:
"Life is not the opposite of death. Death is the opposite of birth. Life is eternal."
And I thought that it's the most profound words I have ever heard about that issue and it really put me in peace.
(I felt it was a wonderful story.)
And that's it.
What else is there to say?
Life is eternal.
Surely the opposite of life is not the death, but life is eternal.
There is no opposite.
And so, what happens is, I suppose,
(And isn't it a raging or outrageous)
State of pure consciousness, stillness and silence?
Yeah, what we are looking for now,
We are searching for and we have been searching for,
Now we've become closer it and now we know it's already there,
Is there for ever to seek,
It's there,
And it's going be there,
All the time,
Forevermore.
ötszáznegyvenharmadik
2010.12.09. 17:20
nagyon durván hozzá lehet szokni a rendszeres mozgáshoz: heti háromszor járok tekerni, a héten az elsőt kihagytam, ma azt hittem sírva fakadok és utána rögtön meg is halok, annyira szarul ment. előre félek, hogy mi lesz, ha már nem fogják hozzám vágni a nagyonolcsóbérletet...
a mai nap tanulsága pedig az, hogy nem állunk neki úgy mézeskalácsot sütni, hogy a project előtt három órával keressük meg a receptet! :)))
ötszáznegyvenkettedik
2010.11.27. 03:41
vajon az normális, hogy ha megismerkedik valakivel az ember lánya, akkor rögtön azt kívánja, bárcsak kiderülne, hogy barátnője van, esetleg meleg, mielőtt még belehabarodna és elkezdene megint minden jól összekuszálódni?
ötszáznegyvenegyedik
2010.11.24. 01:28
ismét elkezdtem spinningre járni (ez ilyen szobabringás edzés, jó kemény). mostantól heti három alkalommal ezzel fog kezdődni a napom, eddig két edzésen vagyok túl, és imádom. teljesen más így nekikezdeni a napnak, teljesen felpörget, és én ezt az időt eddig alvással töltöttem! ma megkérdezte az edző srác, hogy ki hány alkalommal volt eddig, amikor én következtem meg se várta a választ, átugrott azzal, hogy én biztosan sokszor. :)
ötszáznegyvenedik
2010.11.02. 00:36
már most elkezdek újévi fogadalmakat tenni: jövőre elkezdek újra franciául tanulni, mert hátha így mégsem lesz olyan elérhetetlen az a hülye kanada, bár akkor már inkább franciaországba mennék most már, és már az se zavarna, ha egyedül lennék ott, mint a kisujjam, végülis eddig is imádtak a franciák, és villefrancheban _sohasem_ unnék meg semmit, bár lehet, hogy párizsban sem, igaz, hogy ott még nem voltam. viszont sírok, ha franciául hallok valakit beszélni, és mindenki mással ellentétben én imádom őket. szóval én igazából francia vagyok, csak véletlenül ide születtem.
Utolsó kommentek