na úgy tűnik a kettesszámú munkihely befejeződött, felváltja a kávézó, úgyhogy mostantól az a kettesszámú. hamarosan megnyílik a nemdohányzó rész, aztán tavasztól remélhetőleg a terasz is, és ha minden jól alakul, akkor hamarosan ez lehet az egyesszámú. kicsit szomorú vagyok, mert a csapat hiányozni fog, jó volt tyúkanyóskodni néhanapján a sok fiú fölött, de közben jó is, mert a kávézó sokkal inkább az én világom, és a három munka együtt már kezdett sok lenni.

úgy szeretnék egyszer olyan lakásban lakni, ahol nagy ablakok vannak és nem a tűzfalra néznek vagy a négy méterre lévő szomszéd házra. visszasírom a fehérvári úti nyolcadik emeletet, micsoda kilátásom volt ott, és most ebben a csodaszép hóesésben milyen szép lehet onnan minden! hazamegyek, becsukom magam mögött az ajtót és onnantól fogalmam sincs, hogy mi történik odakint. reggel hiába nézek ki az ablakon, nem tudom, hogy esett-e hó vagy eső vagy bármi, vagy süt-e a nap. itt az egyesszámú munkihelyen két hatalmas ablak mellett ülök, és szinte percenként nézegetek ki, nagyon szép a kilátás főleg ebben a nagy fehérségben. jó lenne majd egyszer ilyet látni otthonról is. :)

országomat egy hátmasszázsért!

anya soha nem piszkált azzal, hogy mikor megyek már férjhez és mikor lesz már unokája. persze néha volt egy-két elejtett célzás (eltettem a mesekönyveket az unokáknak) , de eddig azt hittem, hogy azért, mert életében legalább egy dologban tapintatos. pár napja rájöttem, hogy szó sincs erről.

a zöcsémmel éppen beszélgettünk valamiről, amikor odajött, hogy hol van a (z anya szerint) seggdugasz barátnője. mondja a zöcsém, hogy nem tudja, már nincs meg. anya meg rákezdett a nagymonológra, hogy még szerencse, és hogy most már igazán választhatna magának egy magasabb csajt, mert milyen hülyén néznek ki mellette az alacsony csajok, és különben is hogy fognak ezek megszülni egy gyereket. egy darabig próbáltam csitítani, hogy mit számít mekkora, ha normális, de esélytelen volt leállítani. egy idő után már ott tartottunk, hogy az ő menye ne legyen ilyen öcsém hónaljáig érő. ekkor elkövettem azt a hibát, hogy megkockáztattam, hogy a zöcsém még nem biztos, hogy feleséget keres huszonhárom évesen. és aztán jött a katarzis, hogy pedig már épp ideje lenne, és azért születik manapság ennyi (mégis mennyi?!) fogyatékos meg mittudoménmilyen gyerek, mert a nők 35 évesen szülnek, és ő engem 25 évesen szült és már el volt késve, ésésés...

és végig egy szó sem esett rólam. minden mondatánál azt hittem, hogy most aztán áttérünk rám, de nem tértünk. először nem értettem. aztán rájöttem mi van: ő meg van róla győződve, hogy én soha nem fogok férjhez menni, és soha nem lesz gyerekem. ezért nem piszkál vele, nem jó fej velem, hanem egyszerűen leírt magában, a zöcsém az utolsó remény.

amikor otthon vagyok és csak felületesen beszélgetünk mindig azt hiszem, hogy anya egész sokat változott az utóbbi időben, még a végén normális lesz. aztán jön valami komolyabb téma, és amikor ilyenekkel érvel, hogy lehet, hogy az ő pasija alacsonyabb nála, de nem is ment hozzá feleségül, akkor legszívesebben sírva fakadnék...

néha olyan érzésem van, hogy szétesik a testem. napok óta fáj a bal csuklóm, a hátam, nyakam már hónapok óta, néha a jobb térdem és monaco óta néha a csípőm. tegnap este belázasodtam, úgyhogy most ezek mellé még társult egy jó nagy adag rossz közérzet, torok-  nyirokcsomó és fejfájás, könnyezik a szemem, szerintem lassan már csak a hajam nem fáj...

monacóban volt még régi "törzshely" megtalálás, jó drágán sörözés, utolsó busz lekésés (este kilenckor, az milyen már? :), sokat gyaloglás, közben japánkert oldalba pisilés, stoppolás, felvevés, hazaérés. volt még nizzában és cuki kicsi tengerparti halászfaluban császkálás, eső, felhő, napsütés, narancslopás, lebukás, aranyos francia bácsitól nem letolás, hanem még narancs ajándékozás. volt egész jó és ijesztő repülés, hazafelé monacói tíz fok hiányolás, hűtővíz felforrás, izgulós hajnali hazaérés.

most pedig van visszavágyódás, közben munka fejrenövés, technika ördöge szemétkedés, kávézó találás, örülés. :)

kint most ez a nagy sláger:

most épp az utolsó éjszakára melegítem az ágyam, és kezd nagyon összeszorulni a szívem, hogy holnap már menni kell haza, még akkor is, ha cirka másfél hónap múlva jövök vissza. kevés repülhető napunk volt, de nem bánom, mert annyit mászkáltam a környéken, amennyit még soha az alatt a hat-hét év alatt, amióta ide járunk telente. végre voltam nizzában, ahol igazából semmi nincs a csodaszép belvároson, a várromon és az óriáskeréken kívül, ami különösebben érdekes lenne. voltam villefranchban, ami olyan álomszép kisváros, hogy azóta visszahúz a szívem, ott akarok élni, ki kell találni valamit, hogy hogyan lehetne kimenni és minden nap erre a látványra kelni:

lehet, hogy azért imádom annyira és érzem annyira otthonosnak ezeket a kis francia városkákat, falvakat, mert hasonló a hangulatuk, mint szentendrének, ahol felnőttem, de egyszerűen el se tudom magyarázni mennyire jó és más érzés nekem itt mászkálni, tenni-venni, a kis utcákban kóborolni, mint bárhol máshol. itt otthon érzem magam és bármit megtennék, ha itt élhetnék.

hiába mondja mindenki, hogy a franciák taplók, velem soha sehol nem azok. velem eddig minden francia kedves volt és mosolygós, segítőkész, és még stoppoláskor is felvettek. imádom az itteni pékségeket, a kis sütijeiket, a konyhájukat és a boraikat, a szűk kis utcáikat, a kávézóikat, mindent. még a söröspoharukat is. :) én titokban francia vagyok és ide tartozom. :)

és közben megőrülök, ha arra gondolok, hogy mindjárt vissza kell menni az otthoni szarságba...

hát szóval itt vagyunk, már a második éjszakára melegítem az ágyikómat, ami egy emeletes ágy felső szintje. remélem képes vagyok itt aludni még hatot úgy, hogy nem esem le se le- vagy felmászás közben, se álmomban... egyelőre repülni még nem tudtunk, mert elég szar idő volt eddig, tegnap délutánig esett az eső, ma csak felhős volt az ég, meg hűvös volt, úgyhogy egy fél napos tanakodás, várakozás, olvasás, francia tévéműsor-megfejtés után becaplattunk a zöcsémmel a városba, ahogyan tegnap este is, és sétáltunk egy nagyot a kikötőben meg a kaszinónál, ahogyan tegnap is, és söröztünk is egy jót, ahogyan tegnap is, de ma találtunk egy olcsóbb helyet. megnéztük hol is megy pontosan a formaegy itt, hát nem pont a buszmegálló előtt volt a rajt, ahol vártuk a hazabuszt? látszanak a kis sárga csíkok, ahol állnak a kocsik. :)))

egyébként imádok úgy lenni valahol külföldön, hogy tudom már, hol a pékség, a kisbolt, az akármi. hogy nehezen tévedek el, de mindig van valami felfedeznivaló. buszon pl. még nem ültem itt, pedig már voltam itt vagy hatszor. találtam egy kis kápolnát a kikötőnél, amit szintén nem vettem még észre. és ki tudja még mennyi minden érdekes dolog van, amit még nem láttam, soha nem tudok megunni egy helyet.

például nem láttam azt se eddig, hogy milyen, amikor monacónál a tengeren megcsillan az isten szeme. hát ilyen:

megállapítottam az előbb, hogy odanőttem a parázshoz. szilveszter előtti hétfőn ott kajáltunk szaffyval (nem számolok vissza, hogy az hanyadika volt, de asszem 28), aztán az év utolsó napján dórival, bezártuk méltóképpen az évet, volt rozé meg édesség is, aztán tegnap bettivel, és ma is megyek, és megunhatatlan a pad thai kai, és minden nap ezt akarom, hogy lemegy az ember ebédelni, utána kényelmesen megkávézik és visszamegy dolgozni. csak hát se időben se pénzben nem vagyok milliomos, de majd egyszer... :)

azt hittem nincsen újévi fogadalom, de közben rájöttem, hogy mégis van. hétvégén még kicsinálom és szarrá dolgozom magam, de aztán gyorsan átbeszélem és átgondolom, hogy hogyan legyen hosszútávon, hogy ne legyen egyesszámú meg kettesszámú, maximum fél egyesszámú. és nagyon szeretném végre jól érezni magam a bőrömben, úgyhogy hétvégén előre kibűnözöm magam, de aztán drasztikusan változtatok az étkezési szokásokon és futni is fogok járni, mert az ingyen van. és nem lesz három hónapos terhes kismama pocakom és focilabda fenekem és úszógumim, és nem fognak szétrepedni rajtam a ruhák. és annyit fogok repülni a csodaszép új ernyőmmel, amennyit csak tudok, és mivel kétezertíz első fizetését úgy fogom megkapni, hogy még az előzőből is maradt, így igyekszem majd minden hónapot egy kis tartalékkal zárni, és kifizetni a tartozásaimat, és dórinak intézni egy párizsi utat az álompasival a harmincadikra. :D

és nagyon jól indul ez az év, mert egy hét múlva ilyenkor már ott fogunk gyülekezni a bah csomóponton, és aztán egy fél napos út után ott fogok megint állni félig franciaországban, félig monacóban a tengerparton, és sütni fog a nap, és érni fog a narancs meg a citrom, és ott lesz apa meg a zöcsém is, és nagyon jókat fogok repülni meg fotózni. ilyeneket:

hát akkor ismét csak boldog új évet nyuszikák, tudom, hogy tavaly is ez volt, de ez volt tegnap is, lehetett rá jól meghatódni, utána pedig mindenkit jól megölelgetni és megállapítani, hogy ez egy nagyon szuper év lesz. :)

mi az istennyila van velem?! egész hétvégén nem bírtam rávenni magam, hogy dolgozzak, szombaton szinte egész nap aludtam, vasárnap azért takarítottam meg pakoltam is. most meg hét óta összesen egy órát ha dolgoztam, mert folyton nekiállok mást csinálni. mi van már, miért nem bírok odafigyelni és dolgozni?!

szerintem amúgy megszállt valami szellem, mert amióta megtaláltam az előző posztban meghallgatható angyalkákat, azóta mindenféle egyházi zenét hallgatok, most éppen a még pannonhalmáról hozott gregorián énekeket.

kis angyalkák

bohoholdog karácsonyt nyuszikák! :)

ápdét: túléltük a délelőtti vásárlást, egy faállítás-díszítés meg egy vacsorafőzés közben megnéztük az összes karácsonyi filmet a tévében, volt muzsika hangja (miért nem mondta senki eddig, hogy ez ennyire szar?!), meg wall-e (az nagyon cuki volt :), meg reszkessetek betörők (megunhatatlan), meg még nem tudom mi. erősen hiányoljuk a zöcsémmel a bádszpenszer-terenszhill bunyó karácsonyigját, meg a szandrabullokos aludj csak én álmodomot. de úgy tűnik ezek nélkül is kaárcsony a karácsony.

egész szép fánk van, ami különlegességnek számít, mert anyának minden évben sikerül kiválasztania a legferdébb, lehiányosabb, legcsúnyább fát, ennek most csak a tetejéről hiányzik pár ág, és csak picit ferde. :) a vacsi tök jól sikerült, bár a zöcsém eddig már kétszer hányt, de nekem semmi bajom meg anyának se... :S

az esti szentendrei bandázás elmaradt, mert mindenki bepunnyadt, pedig nosztalgiázhattunk volna ny-vel, hozzá fűződik az eddigi legszebb karácsonyom és minden szenteste eszembe jut és olyankor nagyon jó :)

kaptam fizut a kettesszámún, meg megkaptam az egyesszámún a másik főni tartozását, így kicsit kerekebb most a világ, apával meg a zöcsémmel összefogós ajándékozást tartunk szokás szerint (közösen adjuk az ajándékot a többieknek), így kicsit könnyebb ötletelni is meg költeni is. ma munki után betlehemes, aztán végre alszom egy hatalmas nagyot, holnap még délelőtt vásárlás, bár szerintem mindenkinek megvan már minden, és a legjobb, hogy be se kellett eddig tennem a lábamat egy darab boltba se, de azért majd még átnézem a listámat.

viszont anya dolgozik holnap fél hétig, amióta az eszemet tudom most először nem lesz otthon 24-én napközben, úgyhogy mi főzzük a zöcsémmel a karácsonyi vacsit, vicces lesz. őszintén szólva azért annyira nem bánom, így remélhetőleg nyugi lesz holnap, nem fogom azt hallgatni egész nap, hogy csináld ezt, csináld azt, miért nem segítesz, másszál már ki az ágyból, mindent nekem kell csinálni, és még durvábbak. majd hazajön és már állni fog a fa és kész lesz a kaja (remélhetőleg, mondjuk úgyis bele fog kötni, de ez legyen a legkevesebb :) és legyen így, jó, jézuska?

hetek, de lehet, hogy hónapok óta azt csinálom, hogy amikor elkezd nagyon szar kedvem lenni és világundorom van meg egyebek, akkor gyorsan leállítom magam, meggyőzöm magam arról, hogy minden fasza lesz, ez most csak egy ilyen időszak, hogy két munkahely van (lehet, hogy három lesz mindjárt), tartozások, kicsike, sötét albérlet és idegesítő macskák, lesz majd jó meg könnyű időszak is, és lesz majd lakásom is egyszer nem csak tartozásaim, de pár napja már nem megy, nem bírom meggyőzni magam. lehet, hogy ez a buzi karácsony, amikor mindenkinek venni kell miközben egy rohadt kanyi vasam sincs, már fejben a kettesszámú fizumat költöm, amit ha holnap megkapok, akkor lesz néhány ajándék, ha nem, akkor mindenkinek lófasz a seggébe, jövőre betiltom a családi ajándékozást, ez így nem ünnep meg boldogság, csak egy nagy szarság.

ajándékot nem illik visszaadni, ugye? karácsonyra odaajándékozom valakinek a yodát. reggel összetörte a parfümömet, most meg arra jöttem haza, hogy szét volt rágva a fotógépem letöltőkábele... az a furcsa, hogy már különösebben nem is tud felidegesíteni.

ma összetörtem az egyesszámú munkihelyen egy kávéscsésze kistányérját, aztán a karácsonyi ebéden meg felgyújtottam egy mécsessel a szalvétámat. az egyik ajándék meg megégett, szintén a mécsestől, szerencsére nem gyulladt ki, csak pont egy pulcsi volt benne és lett rajta egy luk. de azt nem én csináltam! :)

reggel kinéztem az ablakon és tiszta fehér volt a háztető szemben, tiszta hó, és nem elolvadós hó. :)

igyekszem a posztokkal, hogy minél hamarabb összejöjjön már az a blogtalálkozó. :)

nalu tisztára meg van hülyülve a napokban, mindenhova jön utánam, nyávog, folyton az ölemben akar ücsörögni, ha épp nem fér oda a billentyűzettől, akkor a fotel támlájának a tetejére fekszik fel. pedig különösebben magányos se lehet, mert egyrészt itt a hülye yoda, másrészt folyton itthon vagyok. nem értem, de azért cuki. :)

szóval napok óta pályát építek álmomban, próbálok lazítani lefekvés előtt, de ezek szerint nem túl sikeresen... pedig szombaton tartottam egy teljes, vasárnap meg egy fél  nyugi-napot szentendrézéssel, koncertre menéssel, mézeskalácssütéssel, barátokkal kávézgatással, de persze kicipeltem magammal a laptopot, hogy majd az üresjáratokban dolgozom, de persze üresjárat az nem volt, én meg még a koncerten is képes voltam azon agyalni, hogy otthon kellett volna maradni haladni a pályával. kicsit lazítani kéne, de vagy nincs rá idő, vagy akkor is stresszelek...

huhúú, de szépen esik a hó, és tiszta fehérek már a háztetők, hurrá! ilyenkor mindig ez jut eszembe: 

ápdét: na, már le is olvadt a háztetőkről a hó... :(

ebédre lencselevest ettem. vacsorára meg borsófőzeléket, kukoricás rizst és fekete retket. húst akarok! húúúst!!!