háromszázharmincharmadik
2009.05.18. 16:47
a 333. zuzu és gabó csevegőposztja, meg természetesen bárki másé is. :)
háromszázharminckettedik
2009.05.17. 20:05
hát izé... az úgy volt, hogy múlt hét elejétől-közepétől dögrováson volta, úgyhogy kiírt a sarki doktornéni péntekig. nem is volt baj, mert szombaton volt egy verseny horvátországban, amire hetek óta be voltunk nevezve apával. igaz, hogy a verseny eredménye nem számít bele a nemzetközi rangsorba, apa szerint ez ilyen helyi libakergető verseny, de ha már be vagyunk nevezve, meg a szövetségi kapitányunk is ott lesz, meg egyébként is, csak el kéne menni.
el is mentünk, én még félig taknyosan. pénteken délután indultunk, elvittük apa barátnőjét sümegre, majd zalaszántón megálltunk "ebédelni". közben ért mindekt egy telefon, hogy le kéne vini egy sárkányt is eszékre, úgyhogy viszzamentünk sümegre, megnéztük hármasban a várat (baromi jó, menjetek és nézzétek meg!), majd visszajöttünk pestre. apa hajnalban felvette a gépet, meg plusz egy embert, aztán engem is, kis késéssel ötkor már úton voltunk. aztán már majdnem a határnál csak eltévedtünk, illetve annyira nem, csak azon az úton szerbián kellett volna átcsúszni a határon, nekem meg nincs útlevelem.
végül csak leértünk, nem maradtunk le semmiről, zárt felhőzet és icipicit csöpögő eső fogadott minket, de azért volt briefing (eligazítás), kaptam versenyzői pólót, aztán mindent bele. mivel én voltam az egyetlen lány, az összes fotós végül nálam kötött ki, néha konkrétan belenyomták a bukósisakos képembe a gépet, de azért vicces volt. célraszállásra tökéletes idő volt, zárt felhőzet, szinte teljes szélcsend, az eső is meggondolta közben magát, úgyhogy egész jó köröket nyomtam. gondoltam erős középmezőmnyös leszek, és örültem a fejemnek. saját rekordot biztos megdöntök, de talán lesz még egy-két plusz.
kettő körül vége lett a versenynek, úgy volt, hogy lesz távrepülés része is, de azt lefújták az időjárás miatt. helyette volt óriási katonai helikopter, hát én totál el voltam tőle ájulva, egyszer be kell ülnöm egy ilyenbe!
a szervezés amúgy nagyon szuper volt, a szervezők kedvesek voltak, a verseny gördülékeny volt, és a 200 kunás nevezési díjért (kb. 8000 ft) kaptunk volna 2 éjszakára szállást, ha ottlaszunk, reggelit és vacsorát, három üdítőt, pólót, ha lett volna távrepülés még visszaszállítást is.
a verseny után ott kolbászolok a versenybírók között, egyszercsak mondják a magyarok, hogy gratulálnak. kérdezem, hogy mégis miért? hát megnyertem a versenyt! mi van?! vagy négyszer visszakérdeztem, amíg ki nem hirdették az eredményeket nem is hittem el. közben kaptunk vacsit, a helyiek elkezdtek alapozni, az eredményhirdetésre olyan hangulat kerekedett a kis pálinkától, sörtől, hogy a nagy ováció azt hiszem inkább ezek miatt volt, nem miattam. volt élőzenés felkonferálás is, és igaz, hogy kupát és oklevelet nem adtak, de kaptam 1000 kunát (a távrepüős díjakat is hozzácsapták a célraszállóshoz), amivel megvan a vb-re a szállásköltségem, jeee.
szóval azóta is totál le vagyok döbbenve, egyszerűen nem bírok továbblépni ezen, hogy megynertem egy versenyt, és ráadásul kenterbe vágtam 22 pasit. :)))
háromszázharmincegyedik
2009.05.07. 23:03
a zene és a képek miatt. belebuzultam a csillagászatba, hetek óta azon kesergek, milyen kár, hogy nem jöttem rá hamarabb (mondjuk úgy öt évesen :), hogy csillagász vagy űrhajós akarok lenni. :)
háromszázharmincadik
2009.05.07. 20:36
furcsa napjaim vannak. kedden temetésen voltam, egy régi sárkányos ismerősünket búcsúztattuk. furcsa volt, mert a szertartásra összegyűlt sok-sok régi sárkányos, őssárkányosok, gyerekkorom meghatározó alakjai. ezer éve nem találkoztam a legtöbbjükkel, mindegyikük iszonyúan karakteres figura, és nem változtak semmit néhány plusz kilót és ráncot leszámítva.
most így együtt előhozták kislánykoromat, és az emlékeket. nem tudom megmagyarázni, elmesélni milyen érzés. leginkább furcsa és nagyon szívszorító. és napok óta csak a gyerekkoromon elmélkedem. emlékezem. arra, amikor apa lecipelte a sárkányt a szuszogón, ahol nemrég monday-jel szánkóztunk, akkor szintén előjöttek az emlékek. arra, amikor a rozmaring klub hangára előtt játszottunk az öcsémmel a felakasztott trapézon. arra, ahogy a hármashatárhegyen lévő bunkerekben bújócskáztunk. arra, amikor a kilencfánál vagy vöröskőváron galagonyát ettünk és ürgét lestünk és közben apa és ezek a furcsa életművész figurák néhány csőből és vászonból összetákolt izékkel próbáltak repkedni. nekem ez a világ legtermészetesebb dolga volt, és én akkor a világ legboldogabb kislánya voltam. és már sosem leszek az, már sosem lesz olyan...
háromszázhuszonkilencedik
2009.04.25. 22:46
hullajuli vagyok. reggel hétkor kelés (na jó, fél nyolckor), aztán el kocsiért és utánfutóért. az indulás elég gördülékeny volt, mindenki egyszerre érkezett, az utánfutó is, a kocsi is és én is. aztán apát elvinni a chinoinba közgyűlésre, kocsival és utánfutóval el hozzám. eddig még mindig semmi gond, elkezdtünk lepakolni, rebi fél tizenegykor csatlakozott, majd valamikor monday is. át az új lakásba. és most kezdődik a rakenroll.
háromszázhuszonnyolcadik
2009.04.23. 10:19
ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez az iránt, hogy szombaton délután segítsen költözködni (és esetleg még jogsija is van), az ne habozzon, jelentkezzen bátran! :)))
háromszázhuszonhetedik
2009.04.22. 08:45
óvodás koromban volt egy kedvenc mesém, az elsüllyedt világok. egyszer már betettem ide a zenéjét. képzeljétek, megjelent magyarul dévédén, és monday meglepett vele! :) napok óta elsüllyedt világokat nézünk, persze így cirka húsz évvel később már enyhén zagyva az egész, de még így is imádom! hétvégén meg is kerestem a fotót, amikor oviban farsangkor arkana voltam, íme (a jobb oldali, ha valakinek nem lenne egyértelmű :)
háromszázhuszonhatodik
2009.04.21. 15:30
na ilyen is csak velem történhet...
vettem a vaterán egy egyedileg összerakott, új országútit. (tudom, aki a vaterán vásárol bringát, az sikeres nem lehet...) akitől vettem tudta, hogy rögtön használnám is, direkt úgy beszéltük meg, hogy úgy rakja össze. ehhez képest mikor beértem a munkahelyre (reggel hoztam el a cangát), akkor vettük észre a kollégákkal, hogy a kerekek anyái nincsenek meghúzva. hát meghúztuk, meg átnéztük, hogy mi nincs még... hazafele elszállt az első váltóbowden, néhány éppen arra gördeszkázó srácot kértem meg, hogy tegyék már vissza, véletlenül pont volt náluk imbuszkulcs-készlet.
onnan mentem egyből a bringaszervízbe (luongo kerékpárszervíz, raoul wallenberg utca, mindenkinek csak ajánlani tudom!), ahol a srácok csináltak rajta egy kisgenerált, majd mikor elhoztam mondták, hogy amúgy jó a bringa, de a váltóval nem nagyon tudnak mit kezdeni, mert a váltókar és a hátsó váltó nem kompatibilis egymással. egyelőre használható, de le kéne cserélni, mindenesetre ne nagyon váltsak vele. még szerencse, hogy nem is szoktam...
ma a dolgozóban állítgattunk a kormányon, ülésen még kicsit, mikor észrevettük, hogy a hátsó kerék tök lapos. na, birngát gyorsan bedobtuk a kocsiba, benzúktnál próbáljuk felfújni, nem megy. ez bizony defektes. most itt áll az előtrében a kis lapos kerekű, valahogy megpróbálok majd felkommandózni a metróra, meg lekommandózni róla, hátha még zárás előtt tíz perccel odaérek a luongoba. a gyömrőitől a jászaiig tolni a szamarat nem lenne vicces...
ápdét: tényleg nem volt az... a pöttyösutcáig elvitt t kocsival, ott a metrótól elzavartak a forgalmisták, a telefonom lemerült, úgyhogy elindultam gyalog. az ecseri végénél egy srácnak volt gumibelsője, de kulcsunk nem volt a kerékhez, így toltam tovább. a népligetnél két trafipaxozó rendőrtől kértem kölcsönt telefont, elértem apát, de nem ért rá. pöttyösu.-nyugati, kádár utca, bringával de gyalog szinte percre pontosan két óra. ha van jóisten, akkor most rohadjon meg egy kicsit.
háromszázhuszonötödik
2009.04.21. 12:45
nagy port kavart a vasárnapi critical mass, mint mindig. és ez jó, ez a cél, a figyelemfelkeltés. nem a város megbénítása, bárki bosszantása, hanem elsősorban az, hogy minél többen üljenek biciklire és merjék használni napi közlekedési eszközként, mint ahogy a bringázz a munkába kampány is ezért alakult, illetve hogy felhívja a figyelmet a városi biciklizés lehetetlen körülményeire, a bicikliutak, biciklisávok nagyon csekély számára és ezek elkeserítő állapotára. a critical mass, mint felvonulás és mint szervezet ezen dolgozik évek óta, egész szép eredményekkel, de még mindig nagyon lassú a változás, aminek pedig elsősroban a fejekben kéne megtörténnie, úgy az autósokéban mint a bringásokéban.
háromszázhuszonharmadik
2009.04.15. 13:33
a visszaszámlálás egyik része lejárt, szuper volt, mármint szlovénia. gyönyörű időnk volt, beszámolót meg képeket majd este teszek fel. a másik része meg visszaugrott 11-re, ugyanis a lakás nem készült el, és csak jövő szombaton tudunk költözni. remélem akkor már tényleg...
ápdét: türelem, türelem...
háromszázhuszonegyedik
2009.04.09. 12:41
kedden bringával jöttem dolgozni. idén először. ha ezt a napot kivetíteném az év többi bringázós napjára, inkább ne is üljek többet binyiglire... először is elfelejtettem átnézni a bringát, így este tűnt fel, amikor akartam áttekerni monday-hez, hogy lemerültek az elemek a lámpákban (szerencsére volt otthon másik bringalápma). szintén akkor vettem észre, hogy kicsit laposabbak a gumik a kelleténél, de egyik pumpával se tudtam felfújni, szelepátalakító ide vagy oda. sebaj, nem vészesek azok a gumik, kicsit lassan és nehézkesen értem át, de legalább egyben. reggel pedig az első benzinkútnál fél órás kínlódás után (mert persze a tavalyi kerékcsere után használati utasítást már nem kaptam az új kerekek új szelepjeihez...) úgy hasítottam az aszfaltot, mint a szél! :)
szélhasítás közben azért néha meg is kell állni, vagy legalábbis lassítani. piros lámpa, lassan haladó autók muhaha :) egyebek. na ez az, ami még nehézkesebben ment, mint az áttekerés lapos gumikkal... ugyanis a favorit már cirka 24 éves. a fékjei is. a fékpofák persze cserélve lettek tavaly nyár végén, de egyszerűen nem lehet normálisan beállítani őket, új féket kapni rá meg egyszerűen képtelenség, legalábbis az eddigi bringaszervízes srácok szerint. szóval szomorúan be kell látnom, hogy ez a canga így nagyon nem biztonságos. hazafele leesett két szem eső, innentől kezdve a féktávolságom megnőtt két méterről úgy négy méterre, ehhez már eléggé előrelátónak kell lenni. :)
úgyhogy amikor megláttam a vaterán egy vadiúj, egyedileg összeszerelt csodaszép versenybinyiglit baromi ócsóér, úgy döntöttem egy életem egy halálom, gazdasági válság ide vagy oda (ideadják részletre :), megveszem. kedden hajnalok hajnalán megyek érte, hurrá! :)))
1 és 9, nyihh :)))
háromszázhuszadik
2009.04.03. 23:22
minimál költségvetésű esküvőre megyek holnap, ányezé lesz, és mi díszítünk. én szélforgókat csináltam dórival, kicsiket és nagyokat, cukik és gyönyörűek lettek, olyan színűek, mint ányez csokrában a fréziák lesznek. szerintem szuper lesz. :) viszont a cipő, amit a zeseményre vettem szarrá törte a lábam, mert okosan felvettem ma, nehogy holnap fájjon benne a lábam... nem baj, buli úgysem lesz, csak állófogadás (tekintettel arra, hogy hamarosan jön ede-trónörökös :), de azért remélem lesznek székek is...
megvan új lakásunk első közös bútora: két fotel, amit sikeresen lestipistoppoltam a wiwen, még le is alkudtam, csak mindezt utólag közöltem monday-jel, és hát a kárpit neki nem tetszik túlságosan... tanulság: legközelebb ha akarok venni valamit magunknak, előtte kikérdezem őt is. :) de majd letakarjuk, vagy áthuzatjuk. egyébként a központi fizikai kutatóintézetbe kellett értük menni, nagyon izgi volt, külön belépőkártyát kellett kérni, és volt szigorúan néző őrbácsi, és én ettől totál kész vagyok mindig, úgy szeretnék valami izgalmas helyen dolgozni, egy ilyen kutatóintézetben, vagy nagykövetségen mondjuk. amikor isztambulban elmentünk az angol nagykövetségre egy eseményre, attól is totál kész voltam. szereznem kell valami ilyen helyen egy takarítói állást! :)
és már csak 7 és 15! :)))
ápdét: élőben már nem is olyan rossz, azt mondta. :) és 5 és 13. :)
háromszáztizenkilencedik
2009.03.31. 06:46
egy ilyen boldogtalan számnak hogy lehet ilyen vidám zenéje?
háromszáztizennyolcadik
2009.03.27. 09:45
kaptam egy laptopot, sálálá! :)))
az úgy volt, hogy beszart a pécém. még nem halt meg teljesen, de igencsak közel áll már hozzá. olyan lassú, hogy átlagban simán elszámolok normál tempóban harmincig, mire megnyit valamit. egy idő után már szépen módszeresen tépkedtem ki a hajamat tőle. öcsémnek meg pont volt egy eladó, hát lecsaptam rá. de mivel nem vagyok valami híres kocka, így kellett egy kis segítség mindenféle programok telepítéséhez, meg adatok átpakolásához, amit mitro vállalt is, ezúton is KÖSZIII neki!!! ja meg a laptoptáskát is! :)) és most van szép új gépem táskával, van dévédé íróm (a pécén még cd író se volt), van csodaszép legújabb winampom és emesenem és mindenfélém, és minden bizonnyal jogtiszta vindózom is, úgyhogy végre nem fog naponta hússzor visítani az üzenet a képernyőn, hogy veszélynek van kitéve a gép. :)
egyébként meg úgy indult a tegnap, hogy mondaynál hagytam a telefonom. így aztán pánikba estem, amikor este mitro nem érkezett meg időben, de emsenes közvetítés útján felhívattam, és kiderítettem, hogy csak késik. mikor már megérkezett,, a telefonjáról felhívtam magam, és még beszélgettem is magammal! (na jó, monday-jel :) aztán amikor visszakerült hozzám a telefon, és láttam, hogy van hívás mitrotól, akkor felhívtam, hogy miért keresett... csak egy pici idő kellett, hogy leessen, én kerestem magamat...
ápdét: tényleg kifelejtettem a legjobbat! ujjlenyomat leolvasó van a gépen, szépen egyesével beolvasta minden ujjacskám lenyomatát, és ha éppen nincs kedvem jelszót bepötyögni, akkor azzal lépehetek be. :)))
háromszáztizenhetedik
2009.03.25. 16:34
tegnap kicsit kiborultam. az egy dolog, hogy mosni sincs időm, vagy legalábbis megvárni , amíg a kétórás program lejár. de hogy a tiszta ruhák közül is összvissz egyet (!) találtam, ami rámjött, hát az katasztrófa... azt hiszem a fekete nadrágom halálával kezdődött minden, ami ugyebár szétrepedt a fenekemen... én nem igazán értem, hogy mi történik, mert nem eszem többet, mint eddig, és nem mozgok kevesebbet sem. az biztos, hogy iszonyúan el vagyok tunyulva, és baromira nincs kondim, nem vagyok fitt. el se tudom mondani, hogy mennyire várom már, hogy elálljon ez a nagy szél és legyen pár fokkal melegebb, és végre újra bringával járhassak dolgozni. ha átköltöztünk újra eljárok futni, állítólag ott van zöldterület, és monday azt mondta, összeállítja, hogy mit ehetek és mit nem. mert így nagyon nem érzem magam jól a bőrömben...
juj az utóbbi pár posztom nagyon negatív, de azért jól vagyok ám, és boldog is vagyok, és ma vagyunk három hónaposak, és már csak 17-25! :)
háromszáztizenötödik
2009.03.22. 15:49
végigaludtam az egész délelőttöt. többször felébredtem, és mindig rosszul éreztem magam, hogy fel kéne már kelni, de egyszerűen folyton visszaaludtam. pedig előző este nem volt buli, nem voltam sehol, csak szentendrén, ott meg nyugi volt. azt hiszem még éjfél előtt el is aludtam. egyszerűen csak fáradt vagyok. mert folyton csak a rohangászás van, ide is azért írok olyan ritkán, mert nincs időm rá. sosincs nyugi. nem tudok rendesen tanulni a spanyolra, a hollandra, elhatároztam, hogy egyik nap ezzel fogok foglalkozni, másik nap azzal. vasárnap van, holnap spanyol, és még elő se vettem. munkahelyen lenne rá idő, de ott mégsem kaphatom elő a szótárat meg a tankönyvet, az hogy nézne már ki.
és folyton fáradt vagyok. reggelente a metrón most már rendszeresen elalszom. korábban metrón képtelen voltam. munkahelyen simán lefejelném a billentyűzetet. otthon egyik nap ülve aludtam el, olvasás közben. hullahoppkarikák vannak a szemem alatt. ha nem tudnám, hogy hamarosan vége ennek a cigányéletnek, valszeg bediliznék.
19-27
háromszáztizennegyedik
2009.03.16. 13:56
már csak huszonhat nap szlovéniáig, és harmincnégy a költözésig, ojeojeojeeee :)))
háromszáztizenharmadik
2009.03.14. 13:17
ezt tegnap játszotta a fiktívben a gitározós srác, és tök jó volt. :)
háromszáztizenkettedik
2009.03.13. 09:40
elszakadt a kedvenc fekete nadrágom. a fenekemen. remélem csak az anyag fáradt el, és nem a fenekem nőtt meg ennyire... :S
háromszáztizenegyedik
2009.03.11. 19:22
jön egy kis nyálas zene, mert imádom, mert kiráz a hideg a hangjától és mert gyönyörű (a nő is és a zene is), bár a klip elég unalmas...
háromszáztizedik
2009.03.09. 15:53
hehe, ezt találtam a wikipédián: magánhagánhangzók :)))
szerintem sokkal jobban hangzik, mint a magánhangzók, nyelvújításként lecserélhetnénk. :)
egyébként élek még, csak a múlt héten nem volt otthon net, bent meg csak módjával lehet, ugyanis az őskeresztény-vanekedvedvelemhálni-kolléga úgy gondolta jól kicseszik velem, és letiltotta (szinte) az összes olyan oldalt a gépemen, amit olvasni-használni szoktam. a kurucinfót bezzeg biztos nem tiltaná le, akkor se, ha egész nap rajta lógnék.
háromszázkilencedik
2009.03.02. 16:36
jó: tegnap elmentünk hajdúval egy utolsót korizni a műjégre. amíg vártam rá, odajött hozzám egy srác, hogy van egy csomó tiszteletjegye, de ő egyedül van, és úgysem tudná már elhasználni őket, kérem-e a többit. kértem. az utolsó korizásunk így grátisz volt, a felesleges öt jegyet pedig én is továbbosztogattam. :)
rossz: valahol valaki elcseszett valamit, és fizethetek be az apehnak egy rakás pénzt. persze lehet, hogy nem lett elcseszve, de akkor mégis mi a frászkarikának kell nekem befizetnem az szja-m egy részét, amikor nem vagyok egyéni vállalkozó?! a könyvelő dolga lenne helyesen levonni, helyesen befizettetni a céggel, vagy akkor szóljanak előre, hogy kisanyám, év elején meg fogod szívni rendesen. remélem megoldódik végül...
Utolsó kommentek