háromszáznyolcadik
2009.02.23. 16:06
tegnap megint tízéves voltam. a hármashatár-hegyen voltunk, felkirándultunk a fenyőgyöngyétől, ahogy anyával és apával régen. húztuk magunk mögött a szánkót, és közben arra gondoltam, amikor apa felment autóval, mert valamivel a sárkányrepülőt is fel kellett vinni, anyával meg felkirándultunk a turistaúton. fent a hegytetőn az jutott eszembe, amikor öcsémmel a katonai bunkerekben bújkáltunk, bújócskáztunk. kerestem apáék régi klubépületét, ahol az udvaron felakasztott trapézon hintáztunk, de nem találtam. majd legközelebb, addig megkérdem apát is pontosan hol volt.
aztán lecsúsztunk a nagy lejtőn, ami így huszonöt éves fejjel már nem is tűnik olyan szélesnek és meredeknek. aztán tovább a szuszogón, ahol rengeteget borultunk, volt, hogy mi hagytuk le a szánkót és repültünk róla tovább, volt, hogy a szánkó repült ki alólunk és hagyott ott minket, én pedig csak kiabáltam utána, hogy héééé! gondoltam, hátha megáll magától. :)
gyerekkoromban is rengeteget szánkóztunk a szuszogón, nyáron pedig gyalogoltunk rajta apa után, aki vitte a vállán a sárkányt. aztán leértünk a kilencfához, sose értettem miért ez a neve. nyáron itt szoktunk gyakorolni siklóernyővel. továbbcsúsztunk a vöröskővárra, itt tanultam meg repülni. ahogy néztem körbe a havas lejtőkön, újra gyerek voltam, újra boldog kisgyerek, és csak sikoltoztam önfeledten, mint régen apával.
még mindig rajtam van ez a nosztalgikus hangulat, de most épp könnyes a szemem, de nem tudom miért.
háromszázhatodik
2009.02.18. 08:57
mennyi hó! mennyi hó! és ti igazán nem is tudjátok mennyi, mert mikor olyan hatalmas szemekben esett, mint az öklöm, akkor ti már rég az igazak álmát aludtátok, és mire felébredtetek, a hókotrós emberek már elhordták a nagy részét. pedig csodaszép volt ám, végigsétáltuk, én végigcsúszkáltam a szondi utcát, és mire a végére értünk olyan voltam, mint egy hóember. :)
háromszázötödik
2009.02.13. 21:59
ma valami eszméletlen dolog történt velem. de kezdjük az elején. ma is erős szél volt, de azért felmentünk a hegyre, mégiscsak utolsó nap, hátha összejön végre valami nagyobbacska repülés is. nem jött. de azért ücsörögtünk pár órát a starthelyen, végül is nem volt különösebben más dolgunk úgyse, a nap sütött, a kilátás csodaszép, hova rohanjunk. a nagy napsütésben elszunyókáltam, és amíg szundítottam, a vállamra szállt egy kismadár. egy kis vörösbegy. arra keltem, hogy mindenki engem néz és sugdolózik, nehogy elrepüljön a madárka. óvatosan keltem, mintha tudtam volna álmomban is, hogy ott ücsörög és nézelődik a vállamon. én nem láttam, csak később fotón, de fantasztikus pillanat volt...
aztán óvatosan meg akartam nézni, ez már nem tetszett neki és elrepült. de később visszajött, ott ugrált a lábamnál, mintha beidomítottam volna. amikor gyalogoltam vissza az autókhoz, akkor is ott röpdösött körülöttem, láttam néha. mintha követett volna. lehet, hogy hazáig fog? :)
háromszáznegyedik
2009.02.12. 22:00
csak most tudtam meg hogyan is hangzik első közös, igazán közös pillanatunk egy mondatban, neki:
A metsző hidegben a lány vörös
haja, mint lángnyelv, az arcodba csap.
:)
háromszázharmadik
2009.02.11. 21:16
a mai nap valami eszméletlen volt. reggel délelőtt felkeltem, a szobában én utoljára, és annyira de annyira jó volt tízig szundítani, félóránként fel-felébredni, aztán visszacsukni a szemem és még kicsit aludni tovább, hogy azt el se tudom mondani. délelőtt erős volt a szél, de dél körül elkezdett gyengülni, úgyhogy felmentünk a hegyre. elég aktívnak tűnt az idő, úgyhogy inkább vártunk kicsit még. egyszer csak fölénk került egy felhő, hátulról, alattomosan kúszott be fölénk, és elkezdett egyik pillanatól a másikra szívni és fújt a szél hátulról, és csak fogtuk az ernyőket, hogy a helyükön maradjanak, amíg el nem múlt az egész pár perc múlva. majd elkezdett szállingózni a hó. közben a környező hegyeken sütött a nap, a parton a leszállóban nem volt semmi, mi csak meresztettük a szemünket. főleg, amikor furcsa foltokat pillantottunk meg a tengeren, közel a parthoz. aztán többet is. percekig nem értettük, mi történik, olyan volt, mintha egy óriási halraj úszna a vízben a part felé, és azok sötétítenék el egy határozott foltban a vizet. aztán rájöttünk: a tengeren esett az eső! gyönyörű volt, csak bámultuk fentről a hegyről. aztán a felhő lassan elkúszott nyugat felé, a napocska kibújt mögüle, úgyhogy végül lerepültünk, és végül pólóban pakoltam el a cuccom, és napszemüvegben ittuk meg a szokásos sörünket a parti büfében.
háromszázkettedik
2009.02.10. 10:49
vagy háromszázmásodik :)
az a helyzet, hogy itten vagyunk monacoban, tegnap kora délután érkeztünk. gyorsan repültünk is egyet, úgy 20 percet, aztán ittunk egy sört a tengerparton és este korán bedőltünk az ágyba, legalábbis apa meg én. ketten vezettük le a cirka 1200 kilométert felesben, nagyon "hamar" ideértünk, kevesebb, mint 12 óra alatt.
a tegnapi gyönyörű, verőfényes napsütés és 15 fok után ma reggel felhős ég és erős szél fogadott minket, egyelőre várjuk a szálláson (ahol van net, jupiii :), hogy lefújják a napot, és mehessünk várostnézni, tengerpartot, kaszinót, jachtokat, hercegi palotát.
ha kinézek a hátam mögött lévő teraszon, pálmafákat látok és a tengert. :) hegyoldalba épült mediterrán házikókat, a kertekben narancsfát, éppen érik a narancs, hamarosan szüretelik. a napocska hol süt, hol eltakarja egy gyorsan érkező felhő, a tenger fodrozódik és hangosan csapódik a partnak. tegnap el is áztatta a cipőmet üdvözlésképpen, amikor telefonon közvetítettem a hangját éppem mondaynek és kavicsot szedtem.
ez a negyedik alkalom, hogy itt vagyok, ismerem a házakat, utcákat (leginkább felülről) mint a tenyeremet. a tengerparton a köveket. oda szállunk le, a leszállóban van egy villanyoszlop, egyszer rátettem véletlenül az ernyőmet (bénáztam a leszállással, na :).
nem voltam itt két éve. gábor balesete előtt voltam itt, akkor találkoztunk utoljára. tegnap elmentünk a kávézó mellett, ahova beültünk sörözni és beszélgetni egyszer. sokkal erősebb itt az emkéke, mint otthon. furcsa. de jó. jó rá emlékezni, benne van mindenben.
háromszázegyedik
2009.02.08. 23:27
na én most számomra is váratlanul elhúzok monacoba repülni, kipihenni az utóbbi idők fáradalmait és nem utolsó sorban készülni a vb-re. nyuszikák, vigyázzatok magatokra, én is fogok! net nem lesz, de majd küldöm az életejeleket fénypostával, füstjelekkel vagy csak egyszerűen esemesben. egy hét múlva bekk!
kétszázkilencvenkilencedik
2009.02.05. 12:30
na ilyen éjszakám sem volt még soha, ha jól emlékszem... hajnali kettő körül úgy döntöttünk hajdúval, hogy befejezzük a távcsevejt és elmegyünk báránykákat számolgatni. nem tudom ő hogy volt vele, de nekem tényleg számolgatás lett belőle. először hajnali 3.34-kor néztem rá az órára. sosem szoktam ha nem tudok aludni, egyrészt mert amúgy is egy-másfél óra szokott lenni, mire el tudok aludni (ez az utóbbi cirka egy hónapban szerencsére már nincs így) és ha megnézem, akkor csak mégjobban frusztrál, hogy már ennyi ideje forgolódom és már csak ennyi időm maradt, és csak tovább forgolódom... próbáltam én mindent, próbáltam kikapcsolni az agyam, néha úgy is éreztem, hogy most már mindjárt elalszom, de végül nem. 4.41-kor már minden bajom volt, melegem volt, fáztam, nyomott a párna, fájt a hasam, sehogy se volt kényelmes. arra gondoltam, akkor inkább nem alszom. ha nem vagyok álmos, akkor nem vagyok. DE AZ VOLTAM!!! 6.04-kor eszembe jutott, hogy monday mostanában fog felkelni. ez az utolsó amire emlékszem. aztán 8.24-kor kinyílt a szemem.
ha azt vesszük, hogy rögtön 6.05-kor elaludtam, akkor aludtam cirka két és fél órát. most nem vagyok fáradt, csak fáj a hátam. és azt álmodtam, hogy kisviékhez mentünk vendégségbe, nagyon furcsán berendezett lakásuk volt, ami tele volt nagyon furcsa és ugyanakkor nagyon egyedi és ötletes cuccal. például a fürdőszobában ilyen hetvenes évekbeli világoskék műanyag fordászszékek voltak a tükör előtt. és kisvinek olyan kontaktlencséje volt, ami kis állatfigurás volt és mágneses, ami föld mágneses terére reagálva nem esik ki a szemből! :))) lehet, hogy álmomban feltaláltam valamit??? :)))
kétszázkilencvennyolcadik
2009.02.05. 00:23
ezt mitro küldte, azt mondta az egyik orson és barátaiban volt:
- De Tocsi, te sem félhetsz mindentől!
- Dehogynem!
- Még a kacsáktól is félsz?
- Persze!
- Dehát te is kacsa vagy...
- Én kacsa? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
hehe, ez én vagyok. például félek a sötétben. és félek amikor kinyílik a liftajtó. főleg ha mindkettőt lehívom, és egyszerre érnek le...
:)
kétszázkilencvenhetedik
2009.02.05. 00:06
el is felejtettem elmesélni, hogy pár napja a kezemben maradt a szekrényajtó. a felső zsanér pont akkor gondolta megadni magát, amikor ÉN nyitom ki... jellemző... az alsó bezzeg nem gondolta, így valahogy elkommandóztam egy csavarhúzóért, közben tartva az ajtót, hogy ne szakadjon ki az alsó is (még szerencse, hogy a szerszámosládát a konyhában tartjuk).
szaffy, lassan tényleg csináljuk meg azt a bénaság-blogot! :D
akartam venni fejhallgatót (igen, újabb próba), de nem tudtam, hogy nekem most 2.5mm-es végű, vagy 3.5mm-es végű kell? úgyhogy úgy döntöttünk, hogy holnap visszamegyünk a lejátszóval. vagy van ennek valami szabványmérete? mihez kell a kisebb végű és mihez a nagyobb? viszont tokot azt már vettem a fejhallgatónak! yoda-biztosat! :)
kétszázkilencvenötödik
2009.01.29. 16:55
hogy van az, hogy ha egy barátomnak szüksége van rám, és először könyörög, hogy segítsek neki, én pedig megpróbálok (bár igaza van és nem értem mi igazából a baj vele), végül aztán mégsem hagyja? megállapodunk valamikben, és egyiket sem tartja be. és a végén már "kiabál", hogy úgysem tudok segíteni neki. akkor most mi a teendő? mit kéne tennem? tízféleképpen próbáltam "eljutni hozzá", ötleteltem, ott voltam, amikor kellettem, próbáltam segíteni ahogyan csak tudtam, de semmi eredménye. és nem tudom, hogy mit csináljak, nem hagyhatom cserben, mert a barátom, és szüksége van rám. és ha magára hagyom még valami hülyeséget csinál. de már teljesen parttalannak érzek minden beszélgetést vele, mert ő ugyanúgy szenved, de a segítségemet nem fogadja el, mert szerinte nem az a megoldás, amit én mondok (legyen az bármi). de ő se tudja mi az! és basszameg, dühös is vagyok most már rá, mert időt és energiát nem kímélve próbálok mellette lenni, de nem hagyja!
kétszázkilencvenharmadik
2009.01.29. 13:11
tegnap jelezte egy hfc-tag, hogy már egy hete (!) nem volt új poszt, és ez felháborító. mea culpa, tényleg nem volt, de ippeg egy hülye felfázással küzdök, és mivel a napjaim kilencven százalékát pisiléssel töltöm, így nincs időm új posztot írni. muhaha. :)
viszont van egy kicsit nagyobb lélegzetvételű történet, ami mostanában zajlik velem, és amit szeretnék megosztani veletek, szeretném kiírni magamból, és szeretnék végre-valahára megszabadulni tőle.
kétszázkilencvenkettedik
2009.01.21. 15:45
hazamentem(tünk). megetettem a macskákat. eljöttem(tünk). jön az üzenet: lakótárs bezárva felejtette az ablakot, a macskák nem tudnak kimenni, nyissam ki. gondolkodom az üzeneten, de hát a macskák kint voltak a teraszon... yoda még pattant is egyet a szobám ablakán... rájöttem, hogy az ablak továbbra is be volt zárva, hiszen én nem nyitottam ki, viszont a macskák ki lettek csukva a teraszra. hazamentem(tünk). kinyitottam az ablakot. átfagyott macskát szeretgettem. újból eljöttem(tünk). aztán harmadszor is visszamentem(tünk)... ha eddig nem ismertem volna meg a lépcsőház és a lift minden zegzugát, most már tuti ismerem. :)
kétszázkilencvenegyedik
2009.01.19. 18:07
a liftben, útban a hetedik felé megállapítottam, hogy ferde az orrom. csak egy kicsit, de akkor is ferde. ebből a megállapításból semmilyen következtetést nem vontam le. mielőtt ezt tettem vagy nem tettem volna, vásároltam a boltban. ahol megláttam életem egyetlen plátói szerelmét, kg-t, aki anno hatszáz éve filozófiát próbált beletölteni a kis buksimba. kissé elérzékenyültem, hiszen nem minden nap találkozik az ember hatszáz éve nem látott plátói szerelmekkel :).
kétszáznyolcvankilencedik
2009.01.19. 10:29
szolgálati kérdés: ti is dőlt betűsen látjátok az utolsó kivételével az összes posztomat, a címet is beleértve???
pontosítom a kérdést: az idézetek dőlt betűsek, ez oké (pl. 286. 288.). de se a többinek, se a címeknek nem kéne annak lennie, elvileg nem csináltam semmit, és így nem tetszik, hogy a francba lett ez ilyen és hogy tudom visszacsinálni?! :( én (úgy értem, én hebron, nem pedig én, bloggazda) nem tudom megváltoztatni a cím és a bejegyzés betűtípusát. meg lehet, de ahhoz nagyon bele kell nyúlni a sablon beállításaiba, és az nekem már nem megy, szóval tuti nem én csináltam, vagy nem direkt...
brühühü.
kétszáznyolcvannyolcadik
2009.01.18. 23:50
Heltai Jenő: A jó testvérek
Uci, nyuci, anyucinak
Van két kicsi lánya:
Egyik lánya Ilike,
Másik lánya Lilike…
Csípje meg a kánya!
Este, hogy az ebédlőben
Hatot üt az óra,
Betekint a két kis lányhoz
Uci, nyuci, pici, puci,
Anyuci egy szóra.
Csak rájuk néz, s mind a kettő
Tudja, mit jelent ez,
Mert Ilike és Lilike
Jó és engedelmes.
kétszáznyolcvanhatodik
2009.01.15. 12:55
"Lányomlánya utálta a hósapkát.
– Minek nekem hósapka?
– Mert esik a hó.
– Azt hiszem, bölcs választ adtam.
– Érdekes. Azt én is észrevettem.
– Nahát! – dörmögtem. – Jó a megfigyelőképességed.
– A hó a hósapkára esik?
– Igen, ráesik a hósapkára.
– És ha eláll a hó?
– Akkor nem esik a hósapkára.
– Akkor hova esik?
– Akkor nem esik sehova.
– Megáll a levegőben?
– Igen. – Elegem volt a kérdezősködésből.
– Érdekes. Ilyet sose láttam. Akkor csak áll magában millió és millió hószem, és várja, hogy én elmenjek alatta?
kétszáznyolcvanötödik
2009.01.14. 10:02
azt mondták, tündér vagyok. azt is, hogy boszorkány. de vigyázat! lehet, hogy inkább tünkány! vagy boszordér!
ápdét: persze az igazi boszi szaffy marad mindig is! :)
kétszáznyolcvannegyedik
2009.01.13. 10:10
álom:
egy idősebb indiánnal és a fiával megyünk valami szavanna-félén. egy bokron találunk egy műanyag zsákot, megállapítjuk, hogy valaki odakötözte magát vele a bokorhoz, hogy el ne vigye a vihar (ez lehet a könyvből, amit olvasok, abban épp most söpört végig egy homokvihar). de elég rossz érzésünk van a dologgal kapcsolatban. elindulunk az autó felé (mint kiderült azzal érkeztünk). mielőtt beszállnánk észreveszek kicsit távolabb egy srácot (egy gyerekkori ismerősre hasonlít), és valahonnan tudom, hogy ő A gonosz. mondom, hogy üljünk be gyorsan, az indián és a fia nem érti, de beülnek. a fiatalabb indián vezet (a másik oldalon van a kormány), ránézek és azt mondom neki: "megígérted, hogy bízol bennem. akkor ne kérdezz, csak induljunk nagyon gyorsan és vizet kell szereznünk!" elhajtunk, mint az őrültek, a kocsi csomagtartója kigyullad, én már hátul ülök az idősebb indiánnal, és érzem, ahogy forrósodik az ülés, és rettegünk és kiabálunk, hogy ég a kocsi! de már nincs idő vizet keresni, ki kell szállnunk, de az idősebb indián is ég már, és nem tudunk rajta segíteni, végignézzük, ahogy halálra ég. ekkor megjelenik a gonosz, aki szintén ég, és felrepülnek az égbe, és iszonyúan félünk, és visszajön egy másik gonosz vagy ugyanaz, de ez már csak egy hatalmas fej és bekapja az autót, amivel jöttünk...
Utolsó kommentek