a teljesség igénye nélkül:

azért jó nekem, mert van apukám meg testvérem, aki szeret, mert nem afrikába születtem, ahol éhesek, szomjasak és aidsesek az emberek és nagyon hamar meghalnak, mert van hol laknom, van mit ennem, van két hülye macskám és vannak barátaim, és mert ki tudom pirosra festeni a körmömet, és már tudok zellerkrémlevest is főzni meg palacsintát, és mert mindig próbálok változni és változtatni.

mert tudok autót vezetni és siklóernyőt, mert megbocsájtják, ha hibázom, mert megvígasztalnak, ha szomorú vagyok, mert mindig megoldom a problémákat és mert vannak céljaim. mert hallom a zenét, látom a filmet, érzem a hideget és a meleget, az illatokat és az ízeket, mert tudok beszélni, énekelni, kiabálni, olvasni, futni és hegyre menni.

mert el tudok fáradni, mert tudok hallgatni és  meg tudok hallgatni, mert túl tudok lépni és át tudom élni, mert vissza tudok emlékezni, mert tudok biciklizni és tudok negyven kilómétert gyalogolni, mert tudok sírni és tudok nevetni és tudok sírva nevetni is...
 

tegnap margitszigetes fagyizást terveztünk gellérttel biciklivel. nem tudtam betekerni a munkahelyre, mert be kellett hoznom egy műanyag zöldségesládát, amit még a költözéshez kaptam kölcsön, és azzal tekerni azért vicces lett volna. úgyhogy munka után hazarongyoltam a binyigliért, aminek lapos volt az első kereke. nosza, gyorsan felfújni.

hát az nem olyan egyszerű, valamiért nem megy rá a pumpa feje... nézem a szelepet, valami nem stimmel, ez tutter nem hagyományos szelep. eszembe jutott, hogy nemrég lettek kicserélve a kerekek, gyorsan felhívom a zexet, hogy mégis mi a franc ez és hogy fogom tudni felfújni most a kereket? hát ő azt nem tudja. vegyek szelepátalakítót. de mit mondjak milyen szelephez? hát ő azt nem tudja. hogy néz ki a szelep? elmondom, még mindig nem tud semmit. szegénynek leüvöltöttem a fejét, hiába mondta, hogy ne rá haragudjak, hiszen nem is ő csinálta a bringát...

úgyhogy jövő héten eltolom a lovat a bringaboltba (de az milyen már, tolni egy biciklit?!). még szerencse, hogy nem az új munkahelyre indulás előtt derült ki...

egyébként meg azért a bringám nélkül is tudtunk fagyizni meg őzikét, gólyát, kacsát, szőrös csirkét, sasmadarat, lovacskát nézni, meg sörözni-fröccsözni.és jó volt. :)

ápdét: ja elfelejtettem mondani, hogy nézzétek meg a mások élete c. filmet, ha még nem tettétek meg, mert jó!

már nem vagyok imádnivaló katasztrófa... már gonosz boszorkány vagyok...

simple together

ezt még anno tézsé blogján láttam először, de annyira tetszik, hogy időről időre megnézem. gondoltam megosztom veletek én is. :)

dórival kitaláltuk, hogy megtanít sütni-főzni. mert nem tudok. jó persze, ilyen alapdolgokat azért tudok (és nem is olyan rosszul), hogy rántotta, palacsinta, bundáskenyér, tészták, tejbegríz, túróegérke (!) stb. de levest és sütiket pl. egyáltalán nem. az első lecke nálam volt, még az előző lakásban, rántott cukkini és patiszon volt a menü. nem ér röhögni, a cukkinit még ki tudtam volna rántani egyedül, de a patiszont nem tudtam, hogyan kell felvágni. hát ilyeneken fújik ki a főzőtudományom, na.

szombaton náluk folytattuk a főzőiskolát (természetesen egy-két pohár bor társaságában :), a menü ismét rántott cukkini és patiszon volt, csak még belevettük a padlizsánt is, illetve sütöttünk isteni szilvás sütit. majd annyira belelkesedtem, hogy ma megfőztem itthon egyedül életem első zellerkrémlevesét, illetve padlizsánkrémét, természetesen dóri receptje alapján. kaptam távsegítséget is, illetve a padlizsánkrémet még tovább is fejlesztettem. minden szerénység nélkül állítom (többen lemeózták és egyetértettek), hogy isteni lett mindkettő! úgy látszik nem vagyok reménytelen eset (legalábbis főzés terén...). :)))

jelentem megérkeztünk. még tegnap este. az utóbbi időben ez a pár nap kapcsolt ki a leginkább. csend volt, nyugalom, jó idő, finom borokat ittunk, finom kajákat ettünk, kompoztunk, fürödtünk az északi és a déli parton is, malév géppel is, fagyiztunk és minden nagyon jó volt. azt hiszem ebbe nagyrészt az is besegített, hogy lemerült a mobilom, töltőt meg nem vittem, és egyáltalán nem bántam. sziget után nagyon kellett ez a pár nap semmittevés, bár tegnap éjjel lázas voltam, de szerintem ez még a sziget hatása. ja, és állítólag egyik éjjel beszéltem álmomban hollandul, nagyon vicces. :)

sziget, hetedik nap (5.).

jelentem kijöttem, vége, magam mögött hagytam idénre a szigetet. őszintén szólva nem mondom, hogy hiányozni fog. majd januárban mondjuk, addig még elvagyok az egy hetes élményekkel.

reggel ahogy sétáltam kifele fél hat körül, jött velem szemben egy francia srác. persze az, hogy francia, csak később derült ki. szóval nagy vidáman jön velem szemben, persze már nem volt szomjas, de nem tűnt nagyon durván részegnek, és mikor közel ér azt mondja: free hugs? és kitárja a karját. persze a szigeten ez a fríhágzozás nagy divat volt, de olyan kedvesen mondta, hogy gyorsan megölelgettük egymást. majd megkérdezte, hogy beszélek-e franciául? mire én benyögtem szintén franciául, hogy nem, amin aztán jót nevettünk mind a ketten, majd mentünk tovább a dolgunkra.

ma munka közben viszont szintén két francia nagyon felidegesített, ugyanis ketten is elmentek fizetés nélkül a pulttól. nincs szó nagy összegekről, egyszerűen csak az bosszant, hogy ilyet otthon szerintem nem csinálnak meg. amúgy nem általánosítok, nem azért van ez, mert franciák. csak ők most éppen mindketten azok voltak. amúgy már szállóigévé vált a munkatársak között, hogy ha nem vigyázol a szigeten, még a szemedet is kilopják. és tényleg. mindenki. franciák, németek, angolok, hollandok, és persze nem utolsó sorban magyarok. kizsebelnek, ha elhagysz valamit zsebre rakják stb. néhány kulcsot, bankkártyát leadtak nálunk a pultban, néhány pénztárcát is, bár azt nem néztük meg, hogy pénz van-e benne. olyan szinten nem vigyáznak az emberek a cuccaikra (vagy olyan szinten részegre isszák magukat, hogy lövésük nincs magukról), hogy az már valami döbbenetes. tavaly pl. egy francia kiscsaj jött oda sírva az utolsó utáni napon, amikor már ki kellett költözni, hogy nem találtuk-e meg a pénztárcáját, mert elhagyta és benne volt mindene. a pénze, a bankkártyája, papírjai, a repülő- vagy buszjegye, mindene. végül valami aprót adtunk neki, hogy egyáltalán haza tudjon telefonálni, bár szerintem nem egyedül volt itt, így aztán akár a barátai is tudtak volna segíteni neki, de mindegy...

egyébként a mai nap nagyon fárasztó volt, bár ezt sejtettem előre, mindenki igyekszik bepótolni a lemaradást, ha esetleg még nem rúgott be kellőképpen az egy hét alatt... rá is húztam egy óra pluszt, folyamatos pörgés volt, egy perc megállás nélkül, persze ismét csak pisilés és kaja nélkül, cigit is csak a pultban szívtam el egyet. most éppen a nyakam fáj a legjobban, bár a talpmasszázs is még mindig aktuális, de most már betársulhatna mellé egy hátmasszázs is...

szóval azért durva élmény egy ilyen fesztivál egy héten keresztül. érzem, hogy nekem is egyre csökken a tűréshatár, és egyre több minden zavar vagy idegesít. de azért most is nagyon élveztem. azt hiszem ugyanazokat a dolgokat szeretem, amik zavarnak is. szeretem a rengeteg féle zenét, de zavar a nagy zaj. szeretem azt, hogy mindenki elengedi magát, de zavar, hogy senki nem figyel oda a másikra, és az emberek nem foglalkoznak vele, hogy viselkedjenek. szeretem, hogy nem számít, hogy koszos a lábad, de zavar, hogy belemegy a por az orromba, hogy fekete dzsuva jön ki belőle, ha kifújom. szeretem, hogy nem számít, hogy ki mit visel, vagy mit tűz a hajába, de zavar, hogy emiatt eltűnnek az egyéniségek, mert már senki nem tud meglepetést okozni vagy feltűnést kelteni.

és megállapítottuk a nagy igazságot: a szigeten mindig mindenki szembe jön. :)

holnap eltűnünk dórival balcsira három napra. végre kiáztatom magam és a fájós tagjaimat, hajnalban kelek, úgyhogy most nyomás is aludni! leghamarabb csütörtökön jelentek, hogy belefulladtunk-e a vízbe vagy nem! pá!

sziget, hatodik nap (4.).

tegnap nem voltam sehol. r.e.m.-re akartam volna átszaladni gyorsan még munka után, de akkora tömeg volt nálunk is goran bregovic miatt, hjogy esélyem és kedvem se volt átverekedni magam a tömegen. viszont iszonyú fárasztó napunk volt, nagyon sokan voltak és kezdünk fáradni mindannyian. már nem megy olyan automatikusan, pörgősen minden, már kicsit többet kell gondolkodni visszaadásnál, már kicsit lassabban veszem le a piát a helyéről stb.

mindenesetre három kicsi mézes meggy után még meghallgattuk, ahogy ülve (vagy egyhelyben állva) eljátsszák, hogy kááláásnyikov-kááláásnyikov, aztán kidőltem a sátorban, reggel fél hatkor már nem bírtam tovább a kintalvást, és hazajöttem. végig azt álmodtam, hogy a sátor bejárata a pult, és ott állnak sorban az emberek, és mindenki mondja, hogy ő volt ott hamarabb, és hogy dőzábszent meg tú pálinká meg trí bír plíz és hasonlók. úgyogy aludtam itthon is egy kicsit, és mindjárt indulok vissza, kezdődik az utolsó nap, kemény lesz, most mindenki be akarja pótolni, ami kimaradt, vagy tetőzni egy még nagyobb berúgással. szerencse, hogy nem estés vagyok...

még össze is kell dobnom a sátramat, munka után irány szentendre, holnap reggel home gyors összepakolás, aztán budakeszin felvenni dórit, aztán BALATON és talán végre fürdeni is tudok benne idén, ha nem hagyom itthon a fürdőruhámat! :)

sziget, ötödik nap (3.).

ma tényleg rengetegen voltak, még pisilni se volt időm kimenni. volt időm viszont munka után sex pistolsra menni, ami hatalmas élmény volt. nem gondoltam, hogy valaha látni fogom őket élőben, persze iszonyúan megöregedtek, de korántsem volt akkora csalódás, mint amire számítottam, sőt! és most se maradtam le a két kedvenc számról, tényleg hihetetlen volt ezeket élőben hallani. jó fejek voltak, kétszer is visszajöttek. :) viszont sokkal több emberre számítottam. tavaly a manu chaon sokkal többen voltak, pedig azért mégiscsak egy legendás zenekarról van szó, az első punk zenekarról, és hát punkokat is csak elvétve láttam, ami ismét csak furcsa volt... persze lehet, hogy ők elöl tomboltak a tömegben, és amikor őket vette volna a kamera, hogy kivetítse őket a kivetítőre ,gyorsan elbújtak. :)

natacha atlast és a transglobal undergroundot is meghallgattam munka közben, ők viszont csalódás voltak, kicsit unalmas volt a koncert, pedig úgy örültem, mert beálláskor az egyik kedvenc natacha atlas számomat próbálták, de végül nem játszották el, amit nem igazán értek...

aztán még csámborogtunk kicsit a szigeten, végül a masszírozós sátor mellett kötöttünk ki, ahol ledobtuk magunkat két bambuszszékbe, kicsit irgykedtünk, hogy másoknak ott bent éppen milyen jó, és majdnem elaludtunk, úgyhogy inkább összeszedtem a cuccomat és hazajöttem.

közben jó szar kedvem lett, ráadásul a hülye parlagfű megtámadta a szememet és úgy nézek ki, mintha elszívtam volna tizenhat spanglit, úgyhogy most lefekszem aludni, hátha reggelre jobb lesz...

ápdét: nem jobb... viszont végre nincs olyan rohadt meleg...

sziget, negyedik nap (2.).

még mindig nincs akkora hajtás, vagy lehet, hogy csak én bírom jobban? mindig a péntek-szombat a legdurvább, a magyarok leginkább hétvégén szabadulnak ki ugyebár. na meg az utolsó nap, amikor majd mindenki rá fog jönni, hogy az utolsó nap van, és még gyorsan bulizni akarnak egy utolsót.

viszont kezdek megzavarodni, hol angolul beszélek az emberekhez, hol magyarul, (leginkább angolul) rapszódikusan váltogatva akár egymás utáni két mondatban is. :) érezhetően több magyar volt kint amúgy, én konkrétan kb. tizet szolgáltam ki... :D

tegnap végül nem mentem el jamiroquaira, pedig terveztem. de állítólag nem is volt jó. viszont meghallgattuk nálunk bob marley fiát, ky-mani marleyt és egyrészt nekem nagyon tetszett, amit csinált, másrészt viszont nem. a koncert elején nagyon más zenét csinált, mint anno apuci, és én kifejezetten örültem, hogy ezek szerint nem a nevéből akarja eladni magát. tök jó hangja is van, jó volt a zene stb. aztán persze kb. a felétől már nyomta a nagyobb bob marley számokat, és ez ekem már annyira nem jött be. persze lehet, hogy tényleg az van, hogy a közönség is elvárta őle, hiszen mindenki bob marleys pólókban rohangászott, hatalmas jamaicai zászlókkal stb. azért jó volt.

ma transglobal underground és natacha atlas nálunk (ha jól emlékszem), utána sex pistolsra átrohanás a terv, aztán majd meglátjuk ki jön ki és ki nem...

nyihh. :)

sziget, harmadik nap (1.).

ma 35 fok volt a pultban, a szervezős sátorban 42, de csak addig mér a hőmérő, szóval akár 52 is lehetett... tegnap jobban bírtam, ma csorgott rólam a víz egész nap. pedig csak nyolcig dolgoztam, utána ágival átrongyoltunk meghallgatni alanis morissette-et, és útközben imádkoztunk, hogy még elcsípjük. elcsíptük. életem harmadik legnagyobb élménye volt egyszerűen lehengerlő ez a csaj élőben. a színpadon csak nagyon piciben láttam, de láttam. a kivetítőn viszont láttuk, hogy végig mosolyogja és rohangálja a koncertetet, szerintem legalább annyira élvezte ő is mint mi. és mire kezdtem volna elkeseredni, hogy nem lesz (vagy esetleg már volt) ironic, a visszára eljátszották. tényleg fantasztikus élmény volt, még akkor is, ha csak a koncert végére értünk oda.

aztán átmentünk mindenféle bolyongások után jamie winchester-re, ami dóri nélkül nem volt az igazi, pedig hatalmasat tomboltunk volna, ha ott van. de majd bepótoljuk!

nemrég értem haza, most nyomás aludni, mert holnap kemény napunk lesz...

és akkor búcsúzóul:

ápdét: bármit megadnék egy talpmasszázsért...

sziget, második nap (0.).

ma azzal fogadtak kint, hogy 34 fok van a pultban... azt nem tudom ma mennyi sört adtunk el, de biztos nem többet, mint tegnap, sőt... ugyanis érezhetően mindenki az iron maidenen volt, persze nem kellett félteni a franciákat ma sem, de jóval kevesebben voltak még ők is. nyolc és tíz között volt olyan, hogy nem állt SENKI a pultnál! ilyen amióta kint dolgozom, még nem volt... (pontosabban tavaly ugyanez volt állítólag, amikor manu chao zenélt a nagyszínpadon, de akkor én a koncerten voltam és nem a pultban :)

egyébként nem történt semmi említésre méltó, ha csak azt nem vesszük, hogy a mellettem lévő kasszánál dolgozó srácot megint elkezdték meghívogatni a franciák mindenfélére. tavaly is ez volt (akkor mondjuk nem örült annyira, amikor kiderült, hogy az egyik srác akarna is tőle valamit :), engem még soha nem hívott meg senki semmire a szigeten. újabb elgondolkodtató dolog, bár azt hiszem nem leszek emiatt öngyilkos...

sziget, első nap. pontosabban mínusz egyedik...

túl sok minden nem történt ma, azon kívül hogy rámszólt egy srác, hogy mosolyogjak, egy másik pedig randira akart hívni. három év szigetes pultozás alatt ő volt a második. nem túl jó arány, ha azt vesszük, bár nem is azért megyek ki, hogy randira hívjanak holmi részeg franciák. amúgy ma az volt az érzésem, hogy szigeten fellelhető összes francia nálunk bulizik, bár nyilván nem. rájöttem viszont, hogy nem léátezik annyi mennyiségű pia, amit nem tudnának meginni. ma 55 hordó sört adtunk el este tízig (egy hordó ötven literes)... a mai egy könnyű napnak számított amúgy. de azért fáradt vagyok, úgyhogy el is megyek aludni, jóccak mindenkinek!

holnaptól szigetelek. ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy meglátogasson, a világzenei nagyszínpaddal szemben megtalál kettő és tíz között. öttől koncertek és pörgés van, szóval előtte telefonon, utána esemesben lehet velem kommunikálni.

"So I can laugh about it
yeah I’d better try to laugh
I can cry about it
no, you you’ll never see me cry
I should ignore the words you say
they can hurt
but won’t kill me
Cause they can hurt
but won’t kill me"

és akkor jöjjön még néhány, számomra nagyon fontos gondolat Paulo Coelhotól:

...aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. és aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát. ...  senki nem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon anélkül, hogy birtokolnánk."

                                                                        

ápdét: a margit hídon sétálva eszembe jutott pár dolog, ezért kicsit módosítanám  a bejegyzést:

az élet nagy dolgairól szóló kámingáut következik, aki nem bírja az ilyet, az ne olvasson tovább.

a héven még eléggé összeszedettek voltak a gondolataim, megpróbálom visszaadni őket...

szóval azt gondolom, hogy bizonyos fontos helyzetekben az élet mindig megpróbál minket megtanítani valamire. az utóbbi cirka egy évben azt hiszem nálam a türelemmel próbálkozott több-kevesebb sikerrel. néha úgy érzem megtanultam türelmesnek lenni, de néha sajnos nem, és ha már az utóbbi felmerül, akkor már kapásból nem lehet sikeres a tanítás. de rengeteget fejlődtem, ezt én is észreveszem saját magamon.

az utóbbi időben viszont azt hiszem másra próbál megtanítani. méghozzá egy elég kemény dologra: arra, hogy a boldogságunk nem függ mástól. a saját boldogságom nem múlik egy másik emberen, bár boldoggá tehet az, hogy valaki (ő) mellettem van. de attól még, hogy nincs mellettem senki, még lehetek boldog. ha pedig van valaki, akit szeretek, akkor megpróbálok az együtt töltött időre nem úgy gondolni, hogy mennyire hiányzik, hogy újra átéljem, hanem úgy, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy már átélhettem. persze ezt a legtöbbször nagyon nehéz tényleg így is érezni, hiszen a jó dolgokat szeretnénk újra és újra átélni...

az, hogy ilyen dolgokra rájövünk, lehet a felnőttéválás folyamata. mint ahogyan az is, amikor megtanuljuk, hogy a télapó nem létezik, hogy karácsonykor nem a jézuska hozza az ajándékot és a gólya a kisbabát, hogy nem létezik a herceg fehér lovon és nincs sírig tartó szerelem. és ha ezeknek a dolgoknak a tudatossá válása tényleg a felnőtté válást is jelenti egyben, mint ahogy azt egy kedves barátom mondta, akkor én erre azt mondom, hogy sajnos. mert szeretnék olyan világban élni, ahol ezeket mind elhihetem.

az, amikor az esőben sétálok, vagy amikor a csillagos eget nézem, vagy amikor repülök a hegyek fölött, vagy amikor egy olyan ember mellett ébredek, aki nagyon fontos számomra, ezek mind-mind hozzátesznek az életemhez. és ezek mind együtt feltételei a boldogságomnak, együtt jelentik a világot... 

megyek a szigetre dolgozni. ez lesz a harmadik alkalom, imádom. nem a buli miatt, általában nem nagyon van időm és energiám munka után még bulizni menni, néha ottmaradok egy-két órát még ha van valami, ami érdekel. magát a munkát élvezem és nem nagyon tudom megmagyarázni miért. délután kettőtől este tízig dolgozom, és négytől már folyamatos pörgés van. egy percre sincs megállás. rengeteg ember, hangos zene, csak csapolom a söröket literszámra, és mégis szeretem csinálni. talán mert jó színpad mellett vagyunk, és ha fizetnék a jegyért (nem fizetnék), akkor is leginkább a világzenei nagyszínpadon fellépők érdekelnének. talán mert jó a társaság. talán mert egy hétre egy teljesen más világba csöppenek, mint a hétköznapok, bár nem szoktam kint aludni. már nem bírok, kell a saját ágyam, a saját zuhanyzóm, egy kis csend stb.

viszont az idei munka nagyon pengeélen táncolt. az úgy kezdődött, hogy le kellett pecsételtetni a munkaügyi kiskönyvet, le is pecsételték, bár lecsesztek, mert állítólag le kellett volna adnom január 15ig, de nem volt gond végül, munkaügyi kiskönyv pipa.

aztán le kellett pecsételtetni az egészségügyi kiskönyvet is a háziorvossal, de azt nem találtam (nem a háziorvost, a könyvecskét). kerestem otthon, a munkahelyen, a munkahelyi könyvelőnél, sehol nem volt. pánikgomb, pánikgomb! végül kiderült, hogy a szigetes munkaadóimnál maradt tavaly, megvan, minden rendben, egészségügyi kiskönyv pipa.

de az egészségügyi kiskönyvhöz kell egy egy évnél nem régebbi tüdőszűrő lelet, hát nekem olyanom nem volt, úgyhogy hétfőn elcsattogtam szentendrére a tüdőgondozóba hajnalok hajnalán nyári időszámítás szerinti tüdőszűrésre (ugyanis a tüdőgondozók azt képzelik, hogy iskolában dolgoznak és nyári szünetet tartanak júnustól szeptemberig, és csökkentett üzemmódban dolgoznak). meg is szűrték a tüdőmet, mondták, hogy leletért jövő héten kedden mehetek. de nekem hétfőtől már dolgoznom kell! pánikgomb!

nem baj, akkor majd az lesz, hogy lefénymásoljuk a tüdőszűrő könyvecskét, amibe bele van pecsételve, hogy én hétfőn voltam szűrésen. a könyvecskével valaki elhozza a leletemet kedden, én meg addig dolgozom a fénymásolattal. oké. másnapra már el is vesztettem a könyvecskét... lövésem sincs hogy csináltam, de nem találtam sehol. ma reggel visszacsattogtam a tüdőgondozóba, hogy adjanak új kiskönyvet, mert elhagytam. a nő teljesen kiakadt, hogy hétfőtől péntekig hogyan tudtam elhagyni. mondtam, hogy jó kérdés, egyébként ugyanúgy, mint bármi mást keddtől szombatig vagy péntektől vasárnapig... végül a nő azt hitte, hogy én a leletért jöttem, úgyhogy elő is kaparta. azt a leletet, amiért csak kedden mehettem volna.

úgyhogy végül minden a lehető legjobbra fordult, és ha nem hagyom el a kiskönyvet, akkor mindenki az én leletemért rohangászott volna, így viszont lelet a kezemben (igen, elástam a pénztárcámba, biztonságos helyre, holnap a kezébe nyomok mindent katáéknak és végre elhagyhatok más dolgokat). egy kétlábon járó katasztrófa vagyok... :)))
 

baz luhrmann szövege mindig segít kicsit összeszedni magam. amúgy is ki akartam tenni ezt a számot, mert az utóbbi napokban nagyon sokat hallgattam. de miléna blogját olvasgatva most ezt a zenét neki küldöm. hátha neki is segít kicsit, ahogyan nekem...

ja és ha már ilyen zeneküldözgetős hangulatban vagyok, akkor jöjjön egy kis kockacukor is ...:))) 

 

Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek

Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk

Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak

átköltöztünk. mindenki jól van. még életemben nem sikerült ilyen gyorsan kipakolnom. most konyhát takarítunk.

ápdét: dobozok kipakolva. konyha fele kitakarítva. mobilnet beizzítva. szoba berendezve. virágok átültetve. macskák leszoktatása folyamatban a virágládákon mászkálásról (hetedik emelet...) és a virágkitúrásról. hullajuli vagyok...

költözés előtt egy nappal betegnek lenni nem sikeres dolog. főleg úgy nem, hogy még halomban állnak a dobozolandók... most kéne egy jótündér vagy a macskák megtanulhatnának dobozolni vagy nem tudom... ahhoz sincs erőm, hogy kimenjek a fürdőszobába a lázmérőért...

a szöveg...
a zene...
a képek...

ez megy nálam végtelenítve. és egy olyan valakinek küldöm most, aki nagyon hiányzik éppen... legyen ez egy bocsánatkérés is egyben...

nalu cica nincs jól. napok óta hány, most már legalább nem sárgát és habosat, csak a kaja jön ki belőle... viszont napközben futkározik, játszik, szóval nagy baj nem lehet, de ha folytatja állatorvos lesz a vége. viszont esténként bújós, most is itt alszik mellettem (egy dobozon, amit nem csomagoltam ki a költözés óta, így viszont nem kell visszacsomagolnom :D ).

ja, és allergiás vagyok. 16 éves koromig sose voltam. reptereken, hegyeken nőttem fel, szóval még azt se lehet mondani, hogy nem szokott hozzá a szervezetem a pollenekhez. aztán egyszercsak gondolt egyet az immunrendszerem, és feladta a küzdelmet a virágporral, pollenekkel és a penészgombával. egyik napról a másikra mindenre allergiás lettem, ami május és október között virágzott (meg a penészgombára). namármost. persze elkezdődött a szokásos hercehurca, allergiavizsgálat, gyógyszerfelírás, gyógyszerszedés májustól októberig, köhögés, tüsszentés, orr- és szemvakargatás éjjel-nappal, imádtam. aztán lett belőle még grátisz egy kezdődő asztma, tüdőgyógyász, még több vizsgálat, még több gyógyszer és minden szar ami kell.

aztán tavaly nyár elején gondoltam egyet, és nem szedtem be többet a gyógyszereket. nem mentem többet orvoshoz. úgy döntöttem, hogy nem leszek többet allergiás és kész. és (én csodálkoztam a legjobban) tavaly nyáron szerintem két kezemen meg tudom számolni hányszor tüsszentettem, persze mind parlagfűszezonban. na most ez megint elkezdődött (mármint a parlagfűszezon). eddig tök jól voltam, de most folyton tüsszögök. de még így is tök jó, mert mindezt gyógyszer nélkül, köhögés, szem- orr- és torokviszketés nélkül. ha ez az ára annak, hogy az év 365 napjából 310-ben jól legyek, akkor én benne vagyok!